Nagy véleménycikket közöl a New York Times vasárnapi melléklete, a Sunday Rewiew Kamel Daoud tollából. A téma az arab világ szexuális nyomorúsága, ami komplex tabuvá nőtte ki magát. Erre írt válaszcikket A nyugati világ szexuális frusztrációja címmel a muslimatters.org, ironizálva az eredeti cikk megfogalmazásával és közhelygyűjteményével. Csányi Tímea Aya összefoglalója.

A 2011-es Arab Tavasz nagy hévvel indult, ám a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott. Nem sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket; a vallási, társadalmi, és kulturális normák megmaradtak épp olyannak, amilyenek voltak - kiváltképp a szexualitás terén. Ebből is látszik, hogy forradalmakat nem szükségszerűen követi a modernizálódás.

Köln városában nyugati nőket tömegesen zaklató arab-afrikai hátterű emigránsok esete az egyiptomi forradalom és a kairói Tahrir tér forrongó napjait idézi, és egyúttal felnyitja a nyugati emberek szemét arra, hogy az arab világ, még általánosabban a muszlim világ, egyik legnagyobb problémája a nőkkel való beteg kapcsolata. Számos keleti országban a nőket tetőtől talpig elkendőzik, bántalmazzák vagy megkövezik, jobb esetben azért hibáztatják, mert a „harmonikus” társadalmi légkört fertőzik. A problémák elkerülése végett így néhány európai ország illemtanfolyamot indított a menekült férfiak számára.

A szexualitás kérdése teljes tabunak számít az olyan szigorú iszlamista erkölcsű, konzervatív- patriarchális kultúrákban, mint amilyet Algéria, Tunézia, Szíria vagy Jemen tudhat magáénak, ahol még csírájában elfojtják, kirekesztik és bűntudatot keltenek azokban, akikben efféle bűnös vágyak lobbannának. Milyen messze áll is ez a muszlim aranykortól, mikor például Sheikh Nafzawi „Érzéki gyönyörök illatos kertje” c. könyvében erotikáról és a Káma Szutráról beszélt szabadon úgy, hogy nem kellett az akasztófától rettegnie?

Ma a szexualitás témáját ordító ellentmondások övezik az arab világ számos országában: olyan, mintha nem is létezne, ám mégis mindenhol jelen van, ott lapul minden kimondatlan szóban. A szőnyeg alá söpörték, ám pont e titokzatosságából fakadóan súlya az ember elméjére nehezedik.

Bár a nők többségét kendő rejti, mégis meghatározó tárgyai a közbeszédnek; olyan nagyszerű eszméket testesítenek meg, mint a férfiasság, a becsület, és a családi értékek. A közszféra számos országban foglalkoztatja őket – amennyiben lemondanak testükről, hiszen ha fedetlenül mutatkoznának, azzal felszabadítanák az iszlamisták, a konzervatívok és a tétlen fiatalság rejtett vágyait, melyeket annyira igyekeznek maguktól megtagadni. Ők ugyanis úgy tartják, a nők a társadalmi feszültség okozói – ahogy egyesek mondani szokták, a rövid szoknyák földrengéseket képesek előidézni–, és kizárólag X feleségeként, vagy Y lányaként nyerhetnek tiszteletet.

Az efféle ellentmondások hatalmas feszültségeket szülnek. A párok élete többé már nem magánügy, mert egy egész közösség követi árgus szemekkel minden egyes lépésüket. Vannak, akik szerelemre vágynak, ám az odavezető út állomásait– találkozás, hódítás, flörtölés – akadályokkal kerítették körbe: a nőket csak nézni lehet, szüzességük kulcskérdés, miközben a Nagy Testvér őrző szeme mindenhol figyel. Sokan még szűzhártya-visszaállító műtétre is vállalkoznak, nehogy a szégyenért életükkel fizessenek.

Számos iszlám országban a nők ellen vívott harcot az inkvizíció szelleme hatja át. Algériában a forró nyári napokon iszlamista beszédekkel felbíztatott fiatalok és szalafisták csapatai vonulnak a tengerpartra fedetlen női testek után kutatva, miközben az erkölcsi rendőrség a közterületeken járőröz és begyűjt minden “randalírozó” szerelmes párt – még a hitveseket is. A parkok kapui zárva vannak az andalgó szerelmesek előtt, még padjaikat is kettéfűrészelték, nehogy a látogatók véletlen túl közel üljenek le egymáshoz.

Nem marad más hátra: az ember vagy az erkölcstelen és buja nyugati világról fantáziál, vagy a muszlimok paradicsoma és annak szüzei után epekedik.

Még a ruhatárakban is szélsőségek mutatkoznak: egyik végén az orthodox, teljes testet fedő viselet, a másikon a hidzsáb mutabarradzs (a kendő, ami megmutat) – a szűk farmerek és testhez tapadó felsők kendővel kombinálva. A tengerparton a burkini vetekszik a bikinivel.

Szexterapeuták hiányában az iszlám világban az iszlamisták vannak monopolhelyzetben: ők beszélhetnek szexről és szerelemről, még ha esetenként abszurd fatwákkal (vallásjogi döntésekkel) is állnak elő, mint pl. hogy meztelenül szeretkezni tilos, vagy, hogy nők nem érhetnek banánhoz.

Még a csapból is szex folyik.

Különösen a halál után.

Orgazmushoz két módon juthatsz: ha házas vagy – bizonyos vágylohasztó vallási előírások betartásával – vagy a halál után. Ezek után nem meglepő, hogy öngyilkos merénylők paradicsomi szüzeikről álmodozva sokszor ijesztően szürreális következtetésre jutnak: mégpedig, hogy az orgazmushoz vezető út a halálon, és nem a szerelmen keresztül vezet.

Ami ez idáig távoli helyek különös színdarabjai voltak mára egy globális méretű, kultúrák közti párbajjá nőtte ki magát. A különbségek, melyeket eddig a távolság szétválasztott mára fenyegető veszéllyé váltak. Az emberek nyugaton, félelemmel és aggodalommal telve, lassan kezdik felfedezni, hogy mennyire beteges az iszlám világ szexualitáshoz való hozzáállása, és hogy mennyire járványszerűen terjed ez a betegség már saját hazájukban is.

A 60-as évek szexuális forradalma nagy hévvel indult, ám a kezdeti lelkesedés hamar lelohadt; a kitűzött célokat nem sikerült megvalósítani - kiváltképp a szexualitás terén. A női felszabadítás eszménye mára a szabad szexuális fogyasztással azonosult. Ebből is látszik, hogy forradalmat nem szükségszerűen követ haladás.

Statisztikák szerint minden ötödik nő van kitéve a családon belüli erőszak valamilyen formájának[1], illetve az egyetemeken, nyugati férfiak által elkövetett szexuális atrocitások sem számítanak ritkaságnak: 4-ből 1 női hallgató esik szexuális zaklatás áldozatául.

Az ilyen esetek felnyitják az ember szemét arra, hogy a Nyugat, még általánosságban a liberális-szekuláris világ, egyik legnagyobb problémája a nőkkel való beteg kapcsolata. Amennyiben nem szépségversenyeken parádéznak (akár már gyerekkorban is) vagy a pornográfiát és prostitúciót pártoló „szex-pozitív feministák” biztatásának eleget téve élvezik kötetlen, promiszkuis szexuális életüket, úgy a nyugati nők jó eséllyel pályáznak egy klinikai depresszióval és magánnyal, rosszabb esetben szexuális zaklatással és családon belüli erőszakkal teli életre.[2] A problémák elkerülése végett számos nyugati egyetem és munkahely terjedelmes útmutatót[3] állított össze a nőkkel való helyes viselkedéshez férfi hallgatói és alkalmazottai számára, akik - úgy tűnik - különös késztetést éreznek arra, hogy szexuálisan molesztálják, esetenként leitassák és lefektessék nőtársaikat. (A brit Országos Diákszövetség külön csoportot is szervezett a campusokon eluralkodott férfiklub kultúra (led culture) ellen, akik szerint “a probléma része, hogy az emberek "normálisnak" tartják a szexuális zaklatást, és nem kap elég nagy figyelmet az ügy.”[4])

A nyugati nagyvárosokban a szex komplett árucikk, melyet a hiperszexualizált, liberális kultúra forgalmaz a perverz, voyeurisztikus közösségi média, a tálcán kínált pornográfia, illetve a női test(részek)et kihasználó szexista reklámok eszközeivel. Ezek együttese egy olyan túlexponált és érzéketlen környezetet teremt, melyben az emberek, drogfüggőkhöz hasonlóan, akik folyton “ütősebb anyagot” kívánnak, radikális szexuális aktusokhoz és nemi vágyakat keltő fétisek használatához folyamodnak, csak hogy ugyanazt az izgalmat átéljék. Nem meglepő, hogy mindez olyan ragályos perverziókhoz és szexuális abnormalitásokhoz vezetett, mint a pedofília vagy zoofília (állatszex), és ezek gyakorlói azon dolgoznak, hogy deviáns elképzeléseiket a társadalom ne csak elfogadja[5], de még ünnepelje is[6].

Ma a szexualitás témáját ordító ellentmondások övezik a nyugati világ számos országában: olyan, mintha rajta kívül más nem is létezne, ám jelentőségét mára teljesen elvesztette. Az egyéjszakás kalandoktól megrészegülve kiüresedetten nehezül az elmékre.

A nők a közbeszéd visszatérő témái, hiszen olyan nagyszerű eszméket testesítenek meg, mint a nyugati felsőbbrendűség, a fejlődés és az exkluzivitás. A közszféra számos országban alkalmazza őket – amennyiben lemondanak méhükről, hiszen ha elfogadnánk, hogy vannak nők, akik főállású édesanyákként és háztartásbeliként szeretnének élni, azzal lerántanánk a leplet arról, amit bizonyos feminista és progresszív csoportok annyira igyekeznek tagadni: hogy talán a nyugati nőknek mégsem sikerülhet minden[7] – sikeres (teljes munkaidős, túlórás) karrier és anyaság egyszerre, bűntudat és lemondás nélkül. Ugyanis úgy tartják, a főállású édesanyák a társadalmi feszültség okozói – ahogy egyesek mondani szokták, a meghosszabbított szülési szabadság nagy bevételkiesést okoz[8] - akik kizárólag X cég vezetőjeként vagy Y projekt menedzsereként nyerhetnek tiszteletet.

Az ilyen ellentmondások hatalmas feszültségeket szülnek. A családalapítás már nem a támogatás, a szeretet és beteljesülés eszközét, sokkal inkább egyfajta terhet jelent, amit addig szokás halogatni, amíg lehet (már ha egyáltalán valaki magára vesz). Vannak, akik szerető családra vágynak, ám az odavezető út állomásait – házasság, gyerekvállalás, a családi kötelék nyújtotta stabilitás – akadályokkal kerítették körbe. Nyugaton a gyerekek felét egyedülálló anya neveli[9]; ez már csak azért is problémás, mert kutatások közvetlen korrelációt mutattak ki az egyedül nevelés és a bűnözés között[10]. Akik viszont házasok, nos, azoknak a hűtlenségre számtalan lehetőség kínálkozik, hiszen nyugaton még a házasságtörés is hatalmas üzleti fogásnak számit. (Például a botrányairól híres Ashley Madison portál több millió regisztrálója között 41 ezer magyar házasságtörő is akadt.[11])

Számos nyugati országban a nők ellen vívott harcot a színházi komédia szelleme hatja át. Nyugati nők évente több mint 20 billió dollárt[12] képesek kozmetikai szerekre költeni, 12 másikat pedig plasztikai beavatkozásokra[13] (miközben évi 22 billió dollár elég lenne a világ összes szegényének etetésére, ruháztatására és alap egészségügyi ellátására.) Mindezt miért? Hogy megfeleljenek egy kreált szépségideál és a legújabb divat elvárásainak, melyeket hatalmas vállalatok (nem mellesleg férfi vezetői) diktálnak, elképesztő összegeket kaszálva a szexi külsőért mindent elkövető nyugati nőkön. A nőket nyugaton tudatosan beleszocializálták ebbe a kényszeredett megfelelési vágyba. Tinédzserek és felnőttek milliói válnak ezáltal testük megszállottjaivá, és esnek áldozatául valamilyen krónikus evési zavarnak, vagy hódolnak éppen az új tini őrületnek, a „szextingelésnek”[14], mikor is önértékelési problémákkal küszködő kiskorú lányok tucatjai küldik szét meztelen fotóikat a cybervilágban, elkeseredetten várva, hogy szexting partnereiktől önigazolást nyerjenek.

Sajnálatos módon míg a nyugati nők halálra éheztetik magukat, csak hogy egy kis figyelmet kapjanak, addig úgy tűnik, a nyugati férfiakat, akik maguk is a maszkulinitás válságában[15] szenvednek, nem túlságosan hatja meg a dolog; a töménytelen mennyiségű internetpornó érzéketlenné tette őket. Amikor a figyelemhiányos, hiperaktivitás-zavarban szenvedő úriemberek éppen nem maszturbálnak, akkor videójátékokkal játszanak vagy öngyilkosságot kísérelnek meg; tragikus, de évente legalább 1 millióan vetnek véget saját életüknek, a statisztikák szerint a többségük férfi.[16]

Nem marad hát más: az ember vagy a popkultúra és a Disney-filmek boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak románca után epekedik, vagy a vad, felelősségmentes és következmények nélküli egyéjszakás kalandok világáról fantáziál, leginkább otthon egy pornófilm előtt, mintsem a való világban.

Miley Cyrus és fiatal barátai most a TV műsorok sztárjai, akik szexualitásukat megélve, pornósztárnak öltözve rázzák magukat a színpadon és hitegetik a pubertáskor előtt álló fiatal lányok ezreit elérhetetlen idomok és a tiltott szex ígéretével. Még a ruhatárakban is szélsőségesség mutatkozik: a nyugati nők, szigorúan betartva a „forrót vagy semmit” divatszabályt, naivan elhiszik, hogy ruhásszekrényük tartalmát szabad akaratuk szerint válogatták, miközben azok jobbára, teljesen véletlenül, a legújabb divatkollekciók darabjai.

Nyugaton szinte minden sarkon szexterapeutába botlasz, akik szavait csak úgy issza a nép. Ezek az önhatalmúlag kinevezett guruk beszélnek szexről és szerelemről, még ha esetenként röhejes tanácsokkal is állnak elő. Tele van velük a bulvársajtó és az internet, elég megnézni néhány női magazin borítóját: „A szex és az ex: jó ötlet ágyba bújni vele?; a legdögösebb fehérnemű szettek; a szexi és magabiztos lányok 5 titka; mennyi szex elég?”

Különösen az iskolákban.

Az orgazmus pubertáskort elérve kötelező élménnyé válik, a szüzesség őrzéséért pedig száműzetés jár egy kritikus korhatárt átlépve. A társadalmi nyomás, együtt a csapból folyó szexualitással és az agyonszexualizált környezettel igen veszélyes kombinációt alkot: a diáklányok folyamatos verbális és/vagy fizikai molesztálásnak vannak kitéve az iskolákban, a bulvárlapok hollywoodi hírességek pedofilbotrányaitól hangosak, és a nemi erőszak top 10-es listáján 7 helyet nyugati országok foglalnak el.[17] Úgy tűnik az orgazmushoz vezető út kizsákmányoláson és dominancián, nem pedig szereteten át vezet.

Az égető problémák ellenére nyugati imperialisták fejükbe vették, hogy a világ többi részére is importálják saját fejlesztésű terméküket „szexuális szabadság” néven, megmentve ezzel a „fejlődő” nemzetek hölgyeit, illetve hogy katonai megszállással és non-profit szervezeteik áradatával civilizálják azon társadalmakat, melyeknek eddig lövése sem volt az erkölcsös nyugati világ felsőbbrendű szexuális értékeiről.

Amit eddig úgy láttunk, mint egy különös színdarabot egy távoli színpadon, mára egy globális méretű, kultúrák közti párbajjá nőtte ki magát. A különbségek, melyeket eddig a távolság szétválasztott, mára fenyegető veszéllyé váltak. Emberek szerte a világon –akik évtizedekig nyugati imperialisták fosztogatásainak és az általuk elkövetett nemi erőszak elszenvedői voltak -, félelemmel és aggodalommal telve, lassan kezdik felfedezni, hogy mennyire beteges is a nyugati világ szexualitáshoz való hozzáállása, és hogy milyen régóta fertőzi ez a nemi betegség a világ többi részét.