ISZLÁM HITVILÁG - Az egyiptomi maulídok

Minden év februárjának első felében egyiptomiak milliói gyűlnek össze Kairó óvárosában, hogy megemlékezzenek Mohamed Próféta unokája, Husszein születéséről a róla elnevezett mecsetben és környékén. A Maulíd al-Husszein néven ismert fesztiválra az ország minden tájáról érkeznek hívők, és ilyenkor körülbelül tíz napra a híres Khán el-Khalíli bazár szomszédsága a szokásosnál is pezsgőbb forgatag helyszíne lesz.

A maulíd szó arabul évfordulót jelent, szűkebb értelemben pedig a szunnita iszlám szúfi irányzatához köthető ünnepségeket jelöli, melyeket az Egyiptomot a 10-11. században uraló fátimida (azaz siíta) kalifák óta töretlenül ünnepelnek országszerte. A maulíd során a résztvevők egy szent férfi vagy nő (wali) sírhelyénél gyűlnek össze, hogy annak születéséről vagy haláláról megemlékezzenek. Az egyiptomi maulídok valamelyest a magyarországi búcsújárásokra hasonlítanak - az ünnepségnek a vidámság, a körhinták, a tánc, a hastáncos előadások, az evés-ivás, a rokonság zajos egybegyűlése ugyanúgy része, mint az Allahról való megemlékezés, a magasztosság, az elmélyülés, a fohászkodás, a bűnbánat, a szent szövegek recitálása és más vallási rituálék.

Egyiptom 90 milliós lakosságából hozzávetőlegesen 15 millióan vallják magukat a szúfizmus követőjének, és az arab világ 280 szúfi rendjéből körülbelül 74 (más adatok szerint 77) működik Egyiptomban. A maulídokon azonban nem kizárólag szúfik vesznek részt - sokan egyszerűen társadalmi eseményként tekintenek rá. Mások nem vallják ugyan szúfinak magukat, vallásgyakorlatukban azonban ugyanúgy keverednek az iszlám különböző irányzatának elemei, ahogyan Egyiptom kultúrájában keverednek az évszázadok során felhalmozott, különböző eredetű szokások.

A körbenállás, a körözés, a körforgás jellegzetes eleme minden maulídnak. Az ünnepségnek része az is, hogy az odaérkezők többször körbejárják a sírhelyet, illetve megpróbálnak legalább egy érintés erejéig a közelébe férkőzni, mert a szent előtt tanúsított bűnbánatért cserébe bűnbocsánatot remélnek, vagy valamilyen különleges kívánságuk beteljesüléséért fohászkodnak - a meddő nők gyermekáldásért, a betegek gyógyulásért, szerelmesek házasságért, a munkanélküliek munkáért.

A maulídokat vallási alapon ellenzők legfőbb érve éppen ebből a gyakorlatból indul ki: a sírokhoz való fohászkodást az iszlám hitvallásával ellentétes istentársításnak és bálványimádásnak tekintik, mondván, az iszlám egyik alaptétele, hogy Allahon kívül más hatalom nem létezik, és hozzá csak közvetlenül, közvetítők nélkül lehet közelíteni. A maulídokat elutasítók másik ellenérve, hogy az iszlámban szigorúan csak két ünnep létezik - a ramadán havát lezáró böjttörő ünnep és a zarándoklat havát lezáró áldozati ünnep, és ezeken kívül más ünnepek bevezetése az iszlámba szerintük tiltott újításnak számít.

Egyiptomban ötvennél is több, a szúfi hívek által szentnek tartott sírhely található, azaz egy évben ötvennél is több maulíd zajlik az országban, ám ezek népszerűsége és jelentősége a magyar búcsúkhoz hasonlóan igen változó, nagyságuk pedig az egészen szerény, pár tucat embert vonzó falusi fesztiváltól a milliós tömegrendezvényig terjed. Az ország legnagyobb maulídja a Husszein tiszteletére februárban rendezett Maulíd al-Husszein, aminek örömére a Husszein-mecset előtti tér megtelik sátrakkal, és a hétköznapokon is a mecset árnyékában tanyázó hennafestő nők, jövendőmondó asszonyok és mozgó teaárusok mellé piknikező családok és vidékről érkező fesztiválozók ezrei telepednek. A környék épületeit ilyenkor apró, színes égőkkel csinosítják, és minden sarkon hangszóróból szólnak a vallási töltetű énekek. A hangulat természetesen a mecset közelében és azon belül a legemelkedettebb; az érzékekre és érzelmekre is ható kavalkádban nem ritka látvány a bűnbánattól, gyásztól vagy meghatódottságtól síró férfiak látványa sem.

A Husszein-mecset Egyiptom legfontosabb vallási épületeinek egyike, többek közt azért is, mert otthont ad a világ egyik legrégibb Korán-kéziratának. Építése a 12. század közepén kezdődött, és mint arra a mecset alapjánál végzett munkálatok során az 1900-as években fény derült, a fátimida kalifák kairói temetkezési helyére épült. A jelenlegi épület nagy része azonban a 19. század végén, a magyar Országházhoz hasonlóan, újgótikus behatással készült. Az imahelyet a nemek elkülönítésének érdekében két részre osztották, így a férfiak és nők két külön ajtón jutnak el a bent található síremlékhez, ami az egyiptomi hiedelem szerint Husszein levágott fejét őrzi. Valójában az ereklye holléte máig vitatott a muszlimok között.

Husszein ibn Ali ibn Abí Tálib 625-ben született Mohamed Próféta lánya, Fátima Zahra, és Ali ibn Abí Tálib (a szunnita iszlám negyedik „helyesen vezetett” kalifája és a síita iszlám második imámja) gyermekeként. Életét 680-ben, azaz 55 évesen egy örökösödési háborúban vesztette, amikor a kerbelai csata néven ismert összecsapásban kíséretének zömét és szinte egész családját lemészárolták a karavánjukat meglepő ellenséges katonák. Husszein fejét a gyilkosok halálának bizonyítékául magukkal vitték először Kufába, később Damaszkuszba, Husszein testét pedig Kerbelában (jelenleg Irak területe) eltemették a követői - ez a kerbelai síremlék lett a síita iszlám második legfontosabb zarándokhelye. A síiták többsége szerint Husszein feje később Damaszkuszból visszakerült Kerbelába, ahol a teste mellé temették, ám a fátimidák és a szunniták többsége szerint Askelón (jelenleg Izrael területe) városon keresztül Kairóba került, és most is ott, egészen pontosan a Husszein-mecset mauzóleumában található, ahol a februári Maulíd al-Husszein ünnepen egyiptomiak milliói, de egyszerű hétköznapokon is ezrek fordulnak meg, hogy bűnbocsánatért vagy titkos vágyaik beteljesüléséért fohászkodjanak.

A most februárban is megrendezett Maulíd al-Husszein, és a maulídok általában remekül tükrözik az évezredes hagyományokat ötvöző egyiptomi kultúrát és társadalmat, melyben a profán játszi természetességgel keveredik a szakrálissal, és amelynek időtlen szellemét nem könnyen befolyásolják száraz érvek és ellenérvek.

Sabiq Eszter Fatima

GENDER - Transzgender és műtéti nemváltoztatás az iszlám világban

Miután egy libanoni bíróság 2016-ban elismerte egy nemváltó férfi jogát a neme műtéti úton történő megváltoztatására e döntést számos nyugat-európai LGBT jogvédő társaság úgy értékelte, mint jelentős lépést az LGBT-jogok elismerése felé. Hasonló szabályozásnak lehetünk tanúi Iránban is. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a homoszexuális kapcsolatot a libanoni büntetőjog továbbra is büntetendőnek tartja, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálja, az iráni jog szerint pedig akár halálbüntetés is kiszabható az ilyen esetekben. E nyugati nézőpontból meglehetősen "furcsa" és kettős hozzáállás kapcsán fontos rámutatni arra, hogy a közel-keleti társadalmak egy részének hozzáállása a transzgender kérdésben - és különösen a női szerepben élő férfiak kezelésének kérdésében tradicionálisan különbözik az európai hagyományoktól, és nem feltétlenül áll összefüggésben általában az LGBT-jogérvényesítéssel.

A kérdés tárgyalása kapcsán nagyon lényeges az ókori és később a középkori mediterrán civilizációkban az eunuchok szerepe, akik majdnem minden társadalomban nagy számban voltak jelen, és mint nem nemzőképes - tulajdonképpen nem nélküli - személyek fontos szerepet töltöttek be a társadalmi struktúrában.

Bár a Mohamed-korabeli arab társadalmakban ez a jelenség nem volt annyira elterjedt, mint Bizáncban vagy a szasszanida Perzsiában, mégis ismert és létező gyakorlat volt, az arab nyelv pedig a mukannasz (elnőiesített) fogalmával jelölte őket. Bár a prófétai hagyomány határozottan megtiltotta a kasztráció intézményét, az eunuchokat nem büntette.

Abú Dávud hagyományaiból (Szunán Abú Dávud, Vol.32/No.4095) fennmaradt, hogy ilyen mukannasz emberek látogatták a Próféta házát, és gyakran társalkodtak Mohamed feleségeivel. Bár az iszlám alapvetően tiltotta azt, hogy a férfiak női, a nők pedig férfiruhában jelenjenek meg, ugyanakkor a mukannaszokra ez a tiltás csak annyiban volt érvényes, hogy a nőként élő férfiaknak a városokon kívül kellett élniük.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a hozzáállás kizárólag a mukannaszokra vonatkozott, egyéb nem heteroszexuális beállítottságra abszolút nem terjedt ki. A férfiak homoszexuális kapcsolatára mind a Korán, mind a prófétai hagyomány egyértelműen tiltott paráznaságra (ziná’) tekint, és hasonló megítélés alá esik, mint bármely házasságtörő kapcsolat. Mivel kifejezetten a leszbikus kapcsolatra vonatkozóan sem a Koránban, sem a szunnában nem található közvetlen utalás, a vallásjogi hagyomány többsége - egyszerű analogikus érveléssel - a férfiak homoszexualitásával azonos megítélés alá helyezi, ugyanakkor megjelennek olyan vélemények is, amelyek éppen a nemi szerv behatolásának hiányában elutasítják, hogy a nők szexuális kapcsolata a ziná’ jelenségkörbe tartozna.

Míg tehát a házasságon belüli heteroszexuális kapcsolattól eltérő más nemi identitásokat és szexuális kapcsolatokat az iszlám társadalmak hagyománya jellemzően egységesen elítélte, az eunuchság intézménye a mediterrán civilizációban a test csonkítását tiltó koráni parancs és prófétai hagyomány ellenére is továbbélt - elsősorban egyes rabszolgák kasztrálása révén. 

Erre a gyakorlatra az Oszmán Birodalomban még a XX. század elejéről is van példa. A mukannasz népesség - bár bizonyos mértékig kitaszított réteg volt, adott esetben azonban fontos társadalmi szerepet tölthetett be. Így például a szultáni hárem testőrsége is ilyen személyekből állt egészen a kalifátus bukásáig. A testőrség vezetője a Kızlar Ağası, azaz a "nők vezetője" volt. (ld. a poszt fényképe, forrás: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/59/a0/4f/59a04fb554406c92a8f9200ead25470f.jpg)

A XX. és XXI. század mindazonáltal jelentős változásokat hozott a mukannaszok társadalmi szerepét illetően. A rabszolgatartás felszámolása megszüntette a mukannasz népesség utánpótlásának jelentős részét, így a korábban az eunuchok között "elvegyülő", egyéb okból a mukannasz közé tartozó "nemet váltó" személyek hirtelen önálló - bár kis létszámú - társadalmi csoporttá váltak. Míg a kortárs szunnita vallásjog őket egyértelműen szexuálisan perverznek tartja, és elutasítja az ilyen gyakorlatokat, a síita és az ománi ibádita gyakorlat továbbra is mukannaszként ismeri el őket. (Ománban kifejezetten a személyi igazolványban is feltüntetésre kerül a "harmadik nemhez" való tartozás.)

Mivel pedig e fogalom eleve "elnőiesítettet" jelent, így a vallási gyakorlat belső logikájából következően logikus lépés az elnőiesítési folyamat "teljessé tétele" műtéti úton. Ugyanakkor a modern iráni gyakorlat ezt az eljárást egyben a homoszexualitással szembeni fellépésre is felhasználja, amennyiben az illegális homoszexuális kapcsolatot folytatók számára kiszabott büntetés helyett a műtéti úton keresztül történő nemváltás intézményét kínálja fel, mint "választási lehetőség".

Káldos János, szociológus

HETI HADÍSZ - Kik a szunnita hadíszok hagyományozói? Az első generáció I.

A sorozat következő részeiben a szunnita hadíszokkal foglalkozom.

Mivel a hadíszok hitelessége elsősorban a hagyományozók hitelességén múlik, nagyon fontos beszélni arról, hogy kik is ezek a hagyományozók. A hadíszok kialakulásához feltétlenül szükséges volt a szemtanúk és hagyományozók láncolata, azaz az első generáció. Ahhoz, hogy az iszlámból az legyen, ami most, elengedhetetlenül szükséges volt az első néhány generáció szellemi munkája. Az isznád egyik végén állnak azok a hagyományozók, akik szemtanúi voltak a Próféta működésének.

Szahába, társak, a szemtanúk generációja (الصحابة)

Többféle meghatározás létezik, hogy a szunnita iszlám kit tekint ebbe a kategóriába tartozónak. A legáltalánosabb definíció szerint minden muszlim társ, aki szemtanúja volt Mohamed tevékenységének és muszlimként halt meg, azaz azok tartoznak ide, akik valamilyen formában benne voltak a tanítványi körben: a családtagok, írnokok, követők, akik bár egyszer látták és hallották a Prófétát. Nem telik el sok idő, hogy a társak életének kutatása, az életrajzi adataik összegyűjtése – a hagyományozás folyamata miatt – igen fontossá váljék. Az egész másodlagos hagyomány építménye ugyanis elsősorban az ő tekintélyükre épül, ők azok, akik a hadíszokban közvetítik a Próféta kijelentéseit, a kijelentés körülményeit és a cselekedeteket.

Más kutatók viszont úgy érvelnek, hogy csak azok tartoznak a társakhoz, akik hosszabb és mélyebb kapcsolatban álltak a Prófétával, részt vettek a magázíkon (hadjáratokon) és az iszlám terjesztésében. Ez a különbségtétel azért fontos, mert a hitelesség kérdésében különbséget kell tenni azok között, akik a kezdetektől vagy legalább a hidzsrától Mohamed mellett vannak, és azok között, akik Mekka elfoglalásakor lesznek muszlimok, nem sokkal a Próféta halála előtt, úgy, hogy addig az ellenségei. Ez a tény később az Omajjád-dinasztia kapcsán több problémát is okoz, Muávijja ugyanis, az ötödik kalifa, az Omajjád-dinasztia megalapítója pontosan ilyen, Mekkában betért muszlim, ami a hagyomány gondozói szemében jelentősen rontja a hagyományozói képességeit. Arról nem is beszélve, hogy Muávijja apja, Abú Szufján, a Próféta legerősebb ellensége Mekkában. De arról, hogy ki, milyen rangot képvisel a hagyományozók között, még később lesz szó.

A Korán három típusú társat különböztet meg:

a. asz-szábiqúnal-avvalún (السابقون الأولون): Ők azok, akik kezdettől fogva Mohamed mellett voltak, részt vettek a badri csatában (624), és végigélték az iszlám kialakulását. Két alkategóriára oszthatók:

- al-muhádzsirún (المهاجرون): Ők azok, akik Mohameddel együtt elvégezték a hidzsrát, azaz kivándoroltak Mekkából Medinába. A leghíresebb ’kivándorlók’: az első négy kalifa, akiket rasídún, azaz igaz kalifáknak is hívnak a szunniták, azaz Abú Bakr, Omár, Uszmán, Ali és az első müezzin, Bilál.

- al-anszár (الأنصار): Ők a medinai segítők, akik kezdettől fogva a Próféta mellett voltak. Ide tartozik például Ubaj ibn Ka'b, a Korán első szerkesztői és Abú Bakr tanácsadói közé tartozik.

b. al-kubbár (الكبار): Ők azok, akik a mekkai győzelem előtt (627/5) muszlimmá lettek, és a Prófétával együtt harcoltak. Leginkább azokra vonatkozik, akik ott voltak a hudajbijjai csatában.

c. anfaqú min ba’du vaqatalú (أنفقوا من بعد وقتلوا): Ez a csoport Mekka bevétele után csatlakozott a Prófétához és az iszlámhoz, azaz kezdetben szemben álltak Mohameddel, de a mekkai győzelem után a Próféta megbocsátott nekik, és felvették az iszlámot. Ide tartozik a már említett Muávijja is, akinek az őszinte betérését végig megkérdőjelezték, és ami hozzájárult ahhoz, hogy az Omajjád-dinasztia tagjait nem tekintették vallási szempontból hiteles kalifáknak.A társak neve mellé általában odateszik az „Isten legyen vele elégedett” (رضي الله عنه radíal-láhu ’anhu) kifejezést.

A legtöbb hadíszban szerepel is ez a félmondat, hogy ’hallottam XY-t, azaz egy szemtanút, aki azt mondta’, majd következik a matn, a tartalom, hogy abban az adott helyzetben a Próféta mit mondott vagy csinált, vagy mi volt a szokás. Például a mut’a házassághoz kapcsolódó egyik hadísz a következőképp néz ki:

Muszlim 3410 (a szerző fordítása) – Hagyományozta Muhammad b. Abdullah b. Numajr al-Hammadáni; továbbá hagyományozta az apám, Vaki’ és ibn Bisr, Iszmá’ílra hivatkozva, aki Qajszra hivatkozik, aki azt mondta: Hallottam Abdullahot (szemtanú - a szerk.), aki azt mondta:

Hadjáraton voltunk Isten Küldöttével (Isten tegye áldottá és adjon neki üdvösséget), és nem voltak velünk nők; azt mondtuk neki: vajon heréljük ki magunkat (alá nasztakhszi)? Először megtiltotta, azután megengedte nekünk, hogy elvegyük feleségül a nőt egy öltözetért cserébe, és azután recitálta Abdullah: "Ó, ti, akik hisztek, ne tiltsátok meg azokat a jó dolgokat, melyeket az Isten törvényessé tett a számotokra, és ezzel ne sértsétek meg azokat, mert az Isten nem szereti a törvénysértőket!" (Az asztal szúrája 5,87; Kármán Marianna fordítása)

Az isznád itt a következő generációkból tevődik össze:
1. a Próféta
2. Abdullah, aki ott volt azon a bizonyos hadjáraton
3. Qajsz, aki Abdullahtól hallotta
4. Iszmá’íl
5. Muhammad b. Abdullah b. Numajr al-Hammadáni, az apám (ti. Muszlim apja), Vaki’ és ibn Bisr.

Itt a kompilátornak két dolgot kell megvizsgálnia: azok, akik a hagyományláncban szerepelnek, mennyire megbízhatók, erre szolgál az ilmur-ridzsál, az emberek tudománya, illetve azt, hogy azok, akik azt állítják, hogy találkoztak egymással, valóban találkoztak-e. 

Az ilmur-ridzsál az iszlám tudománytörténet egyik legérdekesebb fejleménye: ezek a könyvek azt vizsgálják, hogy ki, hogyan hagyományozott, és mennyire megbízható a hagyományozásban. Többféle könyvet lehet ide sorolni: al-Bukhárinak a Nagy történelem c. munkáját, ami a társak nemzedékétől al-Bukhári nemzedékéig tartalmaz hagyományozókat, vagy al-Khatíb al-Bagdádi (392/1002-463/1071) munkáit. A hadísztudományi munkák egy része ki van adva, de csak arabul, de olyan könyv is van, amelyik a hat ’kanonikus’ hadíszgyűjtemény hagyományozóit tárgyalja, és csak egyetlen kéziratban van meg, Damaszkuszban.

A mai kutatónak két lehetősége van a hadíszokkal kapcsolatban: vagy elfogadja megbízhatónak a gyűjteményeket, noha tudja, hogy a gyűjtemények kialakulása után hosszas vita folyt az egyes hadíszok hitelességéről, vagy maga is megpróbálja ugyanazt elvégezni minden egyes hadísszal kapcsolatban, azaz utánajárni annak, hogy az egyes hagyományozókról milyen pozitív és negatív vélemények maradtak fent, és ennek alapján dönteni.

A hagyományozókkal kapcsolatban rögtön egy probléma is felmerül, amennyiben ellenőrizni akarjuk az isznád első generációját: az tudniillik, hogy melyik Abdullahról van szó, a szahába listája ugyanis hét Abdullahot tart számon. Ebből a hétből kell megtalálni azt, aki részt vett, vehetett azon a bizonyos hadjáraton, amiről nem tudjuk pontosan, hogy melyik lehet, mert a következő hadíszok legalább kettőről beszélnek: a Khajbár oázis elleniről (629), illetve a Mekka elleniről (629).

Ebből már látható, hogy a hadísztudomány nemcsak annyiból áll, hogy mindenféle matnokat idézgetünk, hanem hosszadalmas kutatómunka áll minden egyes hitelesnek minősített hadísz mögött, és még ez sem garancia semmire, hiszen az utódoknak joga van bizonyítékok alapján a hadísz hitelességét megkérdőjelezni, ahogy például egyes, al-Bukhári gyűjteményében található hadíszokkal is történt. Minden az illető hagyományozók, kompilátorok és a mai tudósok személyes hitelességén múlik: csak az a fatva (iszlámjogi ajánlás) fogadható el hitelesnek, ahol az illető tudós valóban utánajárt ezeknek a problémáknak, pontosan idézi a vonatkozó helyeket és az iszlámjog szellemiségének megfelelő döntést hoz.

Gyöngyösi Csilla, iszlámkutató

RE-AKCIÓ

A Hir24-en megjelent egy hír a dániai Aarhus mecsetében imámkodó Oussama el-Saadi sajátos véleményéről, amellyel a menekülttáborokban engedélyezné a gyermekekkel való házasságot, illetve ezen kapcsolatok törvényes elismerését. A Hir24 részletesen beszámol a férfi érveléséről, azonban úgy gondoljuk, hogy nem árt, ha pár sorban mi is foglalkozunk a véleményt kifejtő személlyel. 

Az a helyzet ugyanis, hogy Oussama el-Saadi nem először kerül be a hírekbe furcsa nézeteivel, sőt a rendőrség érdeklődését is kiváltó tevékenységével: Oussama el-Saadi ugyanis nyíltan toboroz a Dá’is/ISIS számára. A dán hatóságok szerint az aarhusi mecsetből összesen 27 fő ment ki Szíriába harcolni, többségükben a Dá’is/ISIS kötelékébe, az alábbi videóban pedig arról értekezik, hogy szeretné, ha egy napon a ők uralnák az egész világot: 
http://politiken.dk/indland/ECE2503305/formand-for-aarhusiansk-mosk-jeg-haaber-at-is-vinder-og-vi-en-dag-har-en-islamisk-stat-i-verden/

Azt gondolom, tehát, hogy Oussama el-Saadi Hír24-ben közölt nyilatkozata és annak időzítése nem véletlen. Az, hogy a gyerekházasságot kifejezetten a menekültek kapcsán említi és tartja helyesnek, míg saját lányaival kapcsolatban, saját egzisztenciája és biztonsága érdekében már másként nyilatkozik, erősen a nyilatkozat célzatosságára és átgondoltságára mutat.
Ne felejtsük el, hogy a Dá’is/ISIS alapvető érdeke, hogy az európai társadalmakban káoszt idézzen elő, miközben párhuzamos célja, hogy a nem hozzá kivándorló - általuk hitehagyónak és árulónak tartott – azaz Európába, általuk csak „szürke zónaként” emlegetett térségbe vándorló muszlim népesség megsemmisítése. Az utóbbi doktrina részletes kifejtése például itt is elérhető: 
https://ansarukhilafah.wordpress.com/2015/02/14/the-extinction-of-thr-grayzone/

Ebben a kontextusban az aarhusi imám nyilatkozata nem egy "sajátos logikájú, ostobácska vélemény", hanem egy, a menekültek és a befogadó társadalmak közti szakadék és ellenségeskedés növelését célzó tudatos, jól átgondolt stratégia része. Amelyekkel kapcsolatban azért gondosan ügyel saját egzisztenciájának megőrzésére, és arra, hogy ne lépje át a dán törvények által megengedett szólásszabadási határokat. 

Egyszerűbben fogalmazva; ez az ember nem hülye, csak ellenség. A menekült muszlimok ellensége és az európai társadalmaké is. Annak viszont nagyon is ravasz.

Káldos János szociológus

APROPÓ – Az evolúciós paradigma és az iszlám gondolkodás

A február 12-ei Darwin-nap alkalmából érdemes röviden foglalkoznunk az evolúciós paradigma iszlám tudományosságban gyökerező hagyományaival, illetve a darwinizmus modern iszlám világban történő percepciójával.

A klasszikus iszlám tudományosság világképében - részben az arisztotelészi hagyományokra építve - jelentős szerepet játszott az az elképzelés, mely szerint az Isten által megvalósított teremtési folyamat a világban az egyre komplexebb rendszerek kialakulásán keresztül megy végbe, a bonyolultabb rendszerek az egyszerűbbekből származnak és fejlődnek ki. Az, hogy a fajok száma természetes folyamatok következtében növekszik, e korszak felfogásában evidens, vagy legalábbis széles körben elterjedt elképzelésnek számított, ráadásul ezen összefüggés antropológiai kiterjesztése sem jelentett problémát a kor gondolkodásában. Naszír ad-Dín at-Túszi, a XIII. században élő perzsa polihisztor, a következőképpen fogalmaz:

"Ezek az emberszabásúak Dél-Szudánban és a világ más távoli pontjain élnek. Habitusukban, tetteikben, viselkedésükben nagyon hasonlítanak az állatokhoz. Az embernek vannak olyan tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik az állatoktól, mások viszont összekötik őket az állatvilággal, a növényekkel, de még a lelketlen tárgyakkal is. Az ember előtt minden különbségnek természeti eredete volt. A következő lépés a lelki fejlődés, az akarat, a megfigyelés és a tudás megjelenése volt. Mindezen tények bizonyítják, hogy az ember a fejlődés egy közbenső lépcsőfokán áll. Természetéből következően kapcsolatban áll az alacsonyabb rendű létezőkkel, és csak az akarata segítségével tud fejlődésében magasabb szintre lépni."

Az elképzelés visszaköszön számos más szerzőnél, így például Ibn Khaldún híres „Muqaddimájában” is kifejtésre kerül. Bár ez a gondolat önmagában nem mutat túl az arisztotelészi világkép biológiai fejlődéssel és alakulással kapcsolatos nézetein, alapvetően megnyitotta az utat azon elméletek számára, amelyek az egyszerűbből összetettebbé váló rendszerek átalakulásának mikéntjére is válaszokat akartak adni.

Ennek során, különböző magyarázó modellek születtek, amelyek megalapozták részben a később lamarckinak nevezett fejlődési rendszert, másrészt egyes szerzők megfogalmazzák a természetes szelekció gondolatát is. Az első ilyen ismert szerző Al-Dzsáhiz, VIII. századi arab teológus, költő és természetbúvár „Kitábul-Hajaván” („Az állatok könyve”) című munkájában először írja le azt a folyamatot, ami később a darwini paradigma alapját képezi:

"Az állatok részt vesznek az életben maradásért vívott harcban; az erőforrásokért, hogy táplálkozzanak, és hogy elkerüljék, hogy ők maguk legyenek táplálék. A környezeti körülmények befolyásolják az élőlényeket, hogy új tulajdonságokat fejlesszenek ki a túlélés érdekében, amely új fajokká formálja őket. Az állatok, amelyek túlélik, hogy megegyék őket, tovább tudják adni kedvező tulajdonságaikat az utódoknak."

Az egyébként mai fogalmakkal "lamarcki" elveket valló Naszír ad-Dín at-Túszi ráérez a változó körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás előnyére a kiválasztódási folyamat során. Munkájában így fogalmaz: "Azok az élő szervezetek, amelyek gyorsabban tudnak szert tenni újabb tulajdonságokra, azok változatosabb tulajdonságokkal rendelkeznek, ennek eredményeként előnyre tesznek szert más teremtményekkel szemben." At-Túszi ezt az elképzelését ráadásul empirikus megfigyelésekkel, a madarak csőrének változatosságának példáival is alátámasztja.

Nagyon fontos leszögezni azt is, hogy az arisztotelészi, illetve az ebből kialakuló, továbbfejlesztett fejlődéselméletek a korabeli iszlám világban nem jelentettek kihívást a teológiai gondolkodás számára. Mind a ráció elsődlegességét hirdető mutazilita teológia, mind a később dominánssá váló, a megfigyelt oksági viszonyokat az isteni akarattól ismeretelméleti szempontból élesen elválasztó - az iszlám világban dominánssá váló asarita teológia számára is elfogadható - pontosabban indifferens volt a fizikai világ működéséről való elméletek megfogalmazása, mivel azok nem érinthették az ismeretelméleti rendszerük teológiai rétegeit. Ilyen módon azon tényezők, amik a természetes szelekció elve kapcsán Európában "teológiai botrányként" jelentkeztek, abszolút nem érintették a természetes szelekcióra vonatkozó korai iszlám elképzeléseket.

A későbbi iszlám világban ezen elképzelések továbbra is megmaradtak - bár a továbbiakban már nem fejlődtek - ilyen módon nagyon érdekes, hogy amikor Darwin természetes szelekcióról szóló munkája a XIX. század közepén megjelent, és az 1870-es évekre az iszlám világ értelmiségi elitjéhez is eljutott, az első reakció egyfajta értetlenség volt, mert az olvasók nem igazán értették, hogy e gondolatokban mi az, ami botrány, vagy egyáltalán mi az, ami újdonság jellegű.

Al-Afgáni 1881-es "A materializmus cáfolata" munkájában nem a természetes szelekció elvét vitatja - sőt felveti azt, hogy ezen elv nemcsak a biológiára, hanem pl. a gondolatok, ideák fejlődésére is alkalmazható (innen is üdvözöljük Richard Dawkinst), ugyanakkor cáfolja azt, hogy mindez ellentmondásban állna a teremtés folyamatával, és következményeiben valamely ateista ideológiát alapozhatna meg. Más muszlim gondolkodók hasonlóan vélekednek erről, még a korai szalafizmus egyik legfontosabb személyisége, Rasíd Ridá is evidenciaként kezelte a természetes szelekció alkalmasságát az élővilág változásának leírására.

„A materializmus cáfolata" azonban egy másik nagyon fontos problémára is felhívja a figyelmet, jelesül arra, hogy az iszlám világba a darwinizmus már nemcsak, mint tudományos elmélet érkezik meg, hanem egyrészt egy ateista filozófiai rendszerbe ágyazott elképzelés, másrészt, ami talán még lényegesebb - elsődlegesen a darwini paradigmára épülő - az alacsonyabb rendűnek tartott gyarmati népek feletti uralmat legitimálni akaró szociáldarwinizmus formájában.

Ne felejtsük el, hogy „A fajok eredetének” kiadása után alig egy évvel már megjelennek Spencer szociáldarwinista elképzelései az alsóbb- és felsőbbrendű emberi fajokról, ezt követően az európai gondolkodás alig tíz év alatt jut el a "természetes kiválasztódás" biológiai paradigmájától a galtoni eugenetikai elképzelésekig. Ez pedig a gyarmatokon élő népek számára nem csupán teoretikai tudományelméleti kérdésként jelentkezik, hanem nagyon is kézzelfogható, diszkriminatív törvények, katonai jelenlét és adott esetben népirtások formájában.

Ilyen módon maga a darwinizmus fogalma az iszlám világban, de általában a gyarmati területeken nagyon gyorsan és nagyon intenzíven töltődött fel negatív értéktartalommal, hiszen nem elsősorban a számukra nem annyira forradalminak tűnő tudományos elméletet látták benne, hanem sokkal inkább egy, az emberiség egységét tagadó, a rassz alapon történő elnyomást legitimáló, istentagadó ideológiai konstrukciót.

Ennek következményeként a XX. század második felében megjelenő iszlám revivalizmus idejére már olyan mélyen gyökerező gondolattá vált a "darwinizmus" és az "evolúciós ideológia" elutasítása, hogy a tulajdonképpeni tudományos elmélet megismerése sokszor fel sem merül, mint valós opció. Evvel párhuzamosan - a darwinizmust rasszizmussal összekapcsoló nézetek mellett - megjelentek az újvilági kreacionista mozgalmaktól átvett áltudományos érvrendszerek, amelyek kiegészülve a vahábita, neoszalafita irányzatok antiintellektualista felfogásával már nemcsak a modern európai gyökerű tudományos elméletrendszert utasítják el, de visszamenőlegesen megkísérlik felszámolni, az iszlám gondolkodáson kívül rekeszteni az iszlám gondolkodásban gyökerező, a természetes szelekcióra, de egyáltalán az élő szervezetek egymásból való kifejlődésre vonatkozó korábbi nézeteket is.

Káldos János, szociológus

‪#‎iszlám‬ ‪#‎Darwin‬ ‪#‎evolúció‬ ‪#‎szociáldarwinizmus‬

(Illusztrációnk forrása: https://newhumanist.org.uk/articles/4051/islams-evolution-problem)

HETI KORÁN - 68. szúra – Az írótoll szúrája (részlet)

(1) Nún. Az írótollra! És arra, amit leírtak! (2) Urad kegyelméből nem vagy te megszállott! (3) Bizony neked örök jutalmad lesz, (4) hiszen nagyszerű a te jellemed! (5) S meg fogod látni - ahogy ők is meg fogják látni, (6) hogy melyikőtök az, aki zavarodott! (7) Mert a Te Urad tudja, hogy ki az, aki eltévelyedett az Ő útjáról, és tudja, hogy ki az, akit vezet, (8) ezért ne engedelmeskedjetek a hazugoknak! (9) Azt szeretnék, ha egyezkedj velük, hogy ők is egyezkedhessenek veled, (10) de te ne engedelmeskedj senki olyannak, aki folyton és hiábavalóan esküdözik, (11) rágalmaz, pletykákat terjeszt, (12) megakadályozza a jót, bűnös törvényszegő, (13) kegyetlen, semmirekellő, (14) csupán azért, mert vagyona és gyermekei vannak!

(ford.: dr. Kármán Marianna)

A cím változatai: 
A toll (Kiss, Okváth, Mihálffy) Az írótoll (Serdián, Karasszon, Simon, Buzitai Szeldmayer - Gedeon)

(1)
A Tollra, és amit leírnak. [Kiss 2010]
Nún. A tollra, amivel írnak, és arra, amit leírnak! [Serdián 2010]
Nún (N)! És a tollra és arra, amit (az Angyalok) írnak (a Tettek Könyvébe). [Okváth 2007]
Nún. (Esküszöm) az írótollra, és arra, amit írnak: [Karasszon 2004]
Nun. S a toll, mivel a sorokat irjátok, [Mihálffy 1994]
N. Az írótollra, és arra, amit leírnak! [Simon 1987]
N. [innentől egy ájával el van csúszva a számozás náluk...] Az Iró-tollra mondom, mellyel írnak az angyalok. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(2)
Urad kegye által, nem vagy te őrült. [Kiss 2010]
Próféta! Urad kegyelméből nem vagy megszállott! [Serdián 2010]
Urad kegyelme folytán nem vagy te (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) szellemektől (dzsinnektől) megszállt. [Okváth 2007]
nem vagy te az Urad kegyéből bolond. [Karasszon 2004]
Hát te nem vagy az Urad kegyéből őrült. [Mihálffy 1994]
Urad kegyelméből nem vagy dzsinntől megszállott. [Simon 1987]
Hogy te Mohammed, Isten' kegyelme lévén veled, nem vagy ördöngős. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(3)
És meg nem szűnő jutalmad lesz neked. [Kiss 2010]
A jutalmad valóban végtelen lesz, [Serdián 2010]
Bizony, örök jutalom jár neked (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget). [Okváth 2007]
S neked bizony meg nem szűnő jutalmad lesz. [Karasszon 2004]
S lám! Néked a kiapadhatatlan bér. [Mihálffy 1994]
Meg nem szűnő fizetség lesz az osztályrészed. [Simon 1987]
Hogy néked határtalan jutalmad lesz'. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(4)
És bizony, nagyszerű a te jellemed. [Kiss 2010]
hisz jellemed nemes, és indíttatásod magasztos. [Serdián 2010]
Bizony, te (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) hatalmas erkölcsi (alapon) állsz. [Okváth 2007]
S te kitűnő jellemmel bírsz. [Karasszon 2004]
S lám! Te hatalmas teremtmény vagy. [Mihálffy 1994]
Bizony nagy (erkölcsi) érzületű vagy. [Simon 1987]
És hogy te a legtökélletesebb vallásban vagy. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(5)
Hát meg fogod látni, és ők is meg fogják látni, [Kiss 2010]
Majd meglátod, és az az emberek is meglátják majd, [Serdián 2010]
Meg fogod látni, és ők is meg fogják látni. [Okváth 2007]
Majd meglátod, és ők is meg fogják látni, [Karasszon 2004]
S meglátod és meglátják. [Mihálffy 1994]
Te meg fogod látni és ők (is) meg fogják látni, [Simon 1987]
Meg fogod látni, 's meglátják azok is. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(6)
hogy melyikőtök az őrült. [Kiss 2010]
hogy ki az, aki közületek ki van téve az elmezavar kísértésének. [Serdián 2010]
Hogy melyik közületek az elcsábult? [Okváth 2007]
melyikőtök van bűvöletbe ejtve. [Karasszon 2004]
Melyiktek a tébolyult. [Mihálffy 1994]
hogy melyikőtök lett próbára téve. [Simon 1987]
Ki közzűletek elcsábíttatott. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(7)
Bizony, urad a legjobb Tudója annak, hogy ki tévelyedett el az Ő útjáról, és kik vezetettek. [Kiss 2010]
Urad tudja a legjobban, ki tért le az Ő útjáról, és Ő tudja legjobban azt is, hogy kik követik a helyes utat. [Serdián 2010]
Az Urad bizony jobban tudja ki az, aki letért az Ő útjáról, és ki az, aki az Igaz Úton jár. [Okváth 2007]
Az Urad jobban tudja, kik azok, akik eltévelyedtek az útjáról, és Ő jobban tudja, kik a vezéreltek. [Karasszon 2004]
Íme! Urad a Legjobb Tudója annak ki letévelyedik az Ő útjáról, s Ő a Legjobb Tudója a jól vezetetteknek. [Mihálffy 1994] 
Allah a legjobb tudója annak, aki tévelyeg az ő útjától, és ő a legjobb tudója azoknak, akik az igaz útra vezéreltetnek. [Simon 1987]
Legjobban tudja Urad, ki tévelyeg, 's ki van az egyenes ösvényen? [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(8)
Ezért ne engedelmeskedj a meghazudtolóknak. [Kiss 2010]
Ne engedelmeskedj azoknak, akik tagadják az Igazságot. [Serdián 2010]
Ne engedelmeskedj (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) a hazugsággal vádolóknak! [Okváth 2007]
Ne engedelmeskedj hát azoknak, akik meghazudtolnak! [Karasszon 2004]
Hát ne engedelmeskedj a hazugoknak, [Mihálffy 1994]
Ne engedelmeskedj hát azoknak, akik hazugsággal vádolnak! [Simon 1987]
Ne engedj a Jeleket hazugsággal vádolóknak. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(9)
Azt szeretnék, hogy engedj nekik, és akkor ők is engednének neked. [Kiss 2010]
Azt akarják, hogy légy engedékeny velük, és akkor ők is engedékenyek lesznek veled. [Serdián 2010]
Azt szeretnék, ha mást mondanál, mint, amit gondolsz, és akkor ők is mást mondanának, mint, amit gondolnak. [Okváth 2007]
Azt szeretnék, ha kiegyeznél (velük), akkor ők is kiegyeznének (veled). [Karasszon 2004]
Kik egyezkedni szeretnének, hát egyezzenek ki. [Mihálffy 1994]
Azt szeretnék, ha mást mondanál, mint amit gondolsz (?), és akkor ők is mást mondanának, mint amit gondolnak. [Simon 1987]
Azt kívánják, hogy te szelíden bánj velek; ők is úgy lágyan bánnak veled. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(10)
És ne engedelmeskedj minden haszontalan esküdözőnek, [Kiss 2010]
(Próféta!) Ne engedelmeskedj egyetlen hitvány esküdözőnek [Serdián 2010]
És ne engedelmeskedj (Muhammad - Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) minden alávaló esküdözőnek! [Okváth 2007]
S ne engedelmeskedj a sűrűn esküdőnek, a megvetettnek, [Karasszon 2004]
S ne engedelmeskedj a gyarló fogadkozónak, [Mihálffy 1994]
Ne engedelmeskedj minden hitvány esküdözőnek, [Simon 1987]
De te ne engedj a' hamissan esküvőlnek ' s czudaroknak. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(11)
rágalmazónak, aki rosszindulatú pletykákat terjeszt, [Kiss 2010]
és gáncsoskodó rágalmazónak sem, [Serdián 2010]
Rágalmazónak és pletykálkodónak. [Okváth 2007]
a gyakran rágalmazónak, a minduntalan viszályszítónak, [Karasszon 2004]
A becsmérlőnek, a rágalmak terjesztőjének, [Mihálffy 1994]
Rágalmazónak és pletykákkal házalónak, [Simon 1987]
A' rágalmazóknak és szitkozódóknak. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(12)
a jó akadályozójának, bűnösnek, [Kiss 2010]
aki megakadályozza a jót. Ne engedelmeskedj annak, aki áthágó és vétkes, [Serdián 2010]
A jót megakadályozónak, a mérték nélkül cselekvőnek, bűnösnek. [Okváth 2007]
a jót gyakorta megakadályozónak, a törvényszegőnek, a bűnt sokszor elkövetőnek, [Karasszon 2004]
a jó megtiltójának, a törvényszegőnek, a gonosztevőnek, [Mihálffy 1994]
a jónak útjába állónak, a határokat áthágónak, bűnösnek, [Simon 1987]
A' jót tilalmazóknak, a' törvényt által-hágó gonoszoknak. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(13)
kegyetlennek, aki ezen felül teljesen haszontalan, [Kiss 2010]
viselkedésében durva és semmirekellő, [Serdián 2010]
Durvának és ráadásul még fattyúnak is. [Okváth 2007]
a gorombának, aki ezen kívül fattyú is, [Karasszon 2004]
Ki ráadást kapzsi, tolakodó. [Mihálffy 1994]
gorombának és hozzá még fattyúnak - [Simon 1987]
A' kegyetleneknek, 's tisztátalan életűeknek. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(14)
mert vagyon és gyermekek birtokosa. [Kiss 2010]
csupán azért, mert vagyonos és számos fiúgyermeke van! [Serdián 2010]
Csak azért, mert vagyona van, és fiai. [Okváth 2007]
még ha gazdag és sokgyermekes is! [Karasszon 2004]
Ez hát, miáltal néki a vagyon, s a fiak, [Mihálffy 1994]
azért, mert vagyona és (számos) fia van! [Simon 1987]
Bár sok jószággal 's fiakkal bírjanak. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

A források felsorolása az első résznél található. A nyelvtani magyarázat ide kattintva érhető el.

(szerk. és a nyelvtani magyarázatot írta: dr. Kármán Marianna)

VÉLEMÉNY - Iszlám és reformáció II.

Gyöngyösi Csilla 2016. február 6-án, a Napi Iszlámban megjelent Iszlám és reformáció című cikke kiválóan foglalja össze az azon értelmezésekkel szemben felhozható kritikákat, amelyek az iszlám világban folyó jelenlegi történések és az európai reformáció között párhuzamot vonnak, és a reformáció kategóriáit akarják alkalmazni a történések magyarázatául.

Jómagam is úgy vélem, hogy más civilizációkban tapasztalható jelenségek nem szoríthatók be európai történelmi folyamatok kliséibe, és még kevésbé illeszthetők be olyan módon, hogy az valamilyen történeti fejlődéshez kapcsolódó "üdvtörténetbe" illeszkedjenek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a megfelelő értelmezési korlátokkal a reformáció egyes jelenségeinek analógiaként való alkalmazása fontos segítséget adhat napjaink történéseinek megértésében egy európai olvasó számára.

A cikk nagyon jól mutat rá arra, hogy a szunnita-síita szembenállás miért nem írható le a reformáció vallási szembenállásával, csakhogy véleményem szerint a reformáció teológiai, vallásszociológiai analógiái nem is itt, hanem a szunnita iszlámon belüli folyamatok kapcsán ragadhatóak meg.

Abban persze a cikknek teljesen igaza van, hogy az iszlámban, és ezen belül a szunnita iszlámban a hagyomány és az értelmező tekintély egészen más szerepet tölt be, mint a kereszténység esetében. Azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a XIX. századtól kezdődő, és napjainkra kicsúcsosodó folyamatoknak mégis az egyik legfontosabb területe az értelmező tekintély és hagyomány viszonyainak hol radikális, hol kevésbé radikális átalakítása, amely ráadásul jellemzően egy olyan narratívában történik, amely szándéka szerint meg kívánja tisztítani a vallást a később rárakódott elemektől, és a vallás eredeti forrásaihoz kíván visszatérni.

Ez a folyamat már eddig is az elmúlt 8-900 év legjelentősebb vallásszociológiai változását idézte elő az iszlámon belül. Az új fundamentalista mozgalmak radikálisan utasítják el az iszlám világban évszázadokon keresztül meghatározó szerepet betöltő szúfi rendeket, és sok területen sikerült a vallási tér perifériájára szorítani ezen misztikus közösségeket, a vallás ilyen értelmezésével együtt.

A vallásjog területén a klasszikus értelmező iskolák (mazhabok) kizárólagos tekintélye került támadás alá, ami két módon is megnyilvánul. Az önálló - precedensre nem támaszkodó vallásjogi véleményalkotás újbóli megjelenése - az "idzstihád kapuinak kinyílása" - nemcsak az iskolákon belül nyitja meg az utat a vallásjog modern körülményekhez való hozzáigazítására, de fellazítja az értelmező tekintély autoritását is. Vallásszociológiai értelemben a vallásértelmezés nagy mértékben demokratizálódik, és részben vulgarizálódik, a klasszikus irányadó központok szerepe pedig jelentősen visszaszorul.

A klasszikus vallásjogi értelmező tekintélyt ugyanakkor nemcsak vallásszociológiai oldalról éri kihívás, de az egyes irányzatok, különböző oldalakról, teológiai alapokon is megkérdőjelezik a jogi iskolák kizárólagosságát. Így például a szalafijja már elvi szinten is elveti a párhuzamosan érvényes mazhabok legitimitását, és kizárólag közvetlenül a textusra vonatkozó értelmezéseket tartja relevánsnak, evvel pedig technikailag új vallásjogi értelmezési keretet hoz létre.

Nem kisebb a változás a teológia területén, ahol a mintegy 900 évig egyeduralkodó as’arita és máturidi iskolák által lefektetett hittani elvek (aqída) relevanciája kérdőjeleződik meg. A különböző modernista irányzatok fellazítják ezen iskolák értelmezési kereteit, ugyanakkor fundamentalista vonulat kifejezetten tagadja e két iskola tanait, és a szigorúan textuális szemléletű aszari aqídát tanítja.

Véleményem szerint az iszlám világban zajló folyamatok nemcsak politikai konfliktusban nyilvánulnak meg, de az elmúlt ezer évben meglehetősen stabil szunnita vallási struktúrákkal kapcsolatban is nagyon komoly, jelentőségükben a reformáció korszakában lezajlottakhoz mérhető kihívásokat támasztottak mind elvi, teológiai, mind gyakorlati szempontból. E folyamathoz ráadásul - hasonlóan a reformáció korszakához - nagyon jelentős társadalmi mozgások társulnak, amik vélhetően hosszú távon és gyökeresen alakítják át a közel-keleti társadalmak berendezkedését és struktúráját.

Azt gondolom tehát, hogy a reformáció kezdetével, első századaival kapcsolatos analógiák alkalmazása számos társadalmi, sőt teológiai jelenség esetében is indokolt, ugyanakkor nem gondolom, hogy ezen analógia bármilyen mértékben meghatározná akár az iszlám világ múltját vagy jövőjét érintő elemzéseket. Részemről kifejezetten óvnék attól - és itt a Gyöngyösi Csilla által megfogalmazottakkal messzemenőkig egyetértek - hogy ezen értelmezést segítő analógiák alapján az iszlám világot, vagy akár csak a közel-keleti civilizációt elhelyezzük egy, az európairól másolt civilizációs életút egy adott lépcsőfokán, amelyből egyenesen következne majd a felvilágosodás, a kapitalizmus, a holdraszállás és a "gender studies".

Káldos János, szociológus

#iszlám, #reformáció, #fundamentalizmus, #jog