Bediüzzaman Szaíd Nurszi kurd származású, szunnita muszlim vallástudós, aki 1877-ben Kelet-Törökország Van tartományának Nursz nevű községében született, és 1960-ban halt meg Urfában. Bediüzzaman előnevének jelentése: „a kor legnagyobb tudósa”. Legfőbb műve a Risale-i nur (A fény üzenete) egy 6000 oldalas monumentális Korán-magyarázat. Követői, akiket eleinte Risale-i nur tanítványoknak hívtak, 1982-ben négy külön csoportra szakadtak. A legnagyobb csoport a Fethullah Gülen vezette Fény Társasága. Nurszi életéről Szabad ember (Hür adam) címen népszerű filmet forgattak. Munkáit magyar nyelven a Sözler és a Reihan kiadó publikálta.

Ramadán hónap alatt a Napi iszlám több részletben közli Szaíd Nurszi ramadánnal kapcsolatos írásait, feljegyzéseit, értekezéseit.

A ramadán havi böjt az egyik az iszlám öt oszlopa közül, és az iszlám szerinti életmód egyik legmarkánsabb kifejeződése is. Számos titkot rejt magában, melyek érintik Allah isteni uralmának mindenhatóságát, az emberi köz- és magánéletet, de az önfegyelem egyik iskolája is, s az Allahtól kapott adományokért mondott hálának egyik szép és erőteljes formája.

Az isteni uralom mindenhatóságát tekintve, a ramadán havi böjt számos bölcsességének egyike a következő:

Allah a föld felszínét adományaival megrakott asztalként rendezte be az emberek számára. Ezen az asztalon jótéteményeinek minden fajtája megtalálható, olyan is, amire nem is gondolni: „onnan is, ahonnan nem is számítani rá.” (65:3) [1] Ily módon fejezi ki uralma mindenhatóságát, irgalmának, kegyének tökéletességét. Az ellustult, külső okoktól és hatásoktól megvakult emberek vagy nem veszik észre az ebben az igazságban megmutatkozó tényt, vagy pedig nem vesznek tudomást, megfeledkeznek róla. Ramadán áldott havában a hívők egy jól szervezett hadsereg katonáiként viselkednek. Mindannyian meghívást kaptak az örök Uralkodó megterített asztalához, s napnyugtáig várnak, amikor is elhangzik: „Asztalhoz, tessék!” [2] Ők pedig a szeretetteljes, fenséges, mindenre kiterjedő kegyességre rendezett, fegyelmezett és magasztos szolgálattal és áhítattal válaszolnak. Vajon méltóak-e az ember elnevezésre azok, akik elzárkóznak az ilyen magasrendű szolgálat, e megtisztelő vendéglátás elől?

Azon tényt tekintetbe véve, hogy az áldott, ramadán havi önmegtartóztatás, Allah jótéteményeiért és adományaiért felajánlott böjt, a benne lévő számos bölcsesség egyike a következő:

Miként az Első Szóban [3] már említettük, az uralkodó konyhájából felszolgált ételeknek meg van az ára. S a legnagyobb ostobaság volna – miután a felszolgáló baksist (’borravaló’) kapott – ezen értékes javakat értéktelennek tekinteni, s a valódi Vendéglátót nem ismerni. Allah ehhez hasonlóan számtalan, különféle adománnyal terítette szét a föld felszínét, s ennek kifizetését a hála formájában várja el tőlünk. A külső körülmények, dolgok, okok csupán felszolgálók. Ennek a felszolgálónak is fizetünk valamilyen árat. De hálánk és tiszteletünk ezen felülemelkedik, s felismerve, tudatosítva a valóságos Adományozót, aki végtelen módon, minden oknál és körülménynél méltóbb a hálára, szívből jövő köszönetet mondunk Neki. A Neki mondott hálánk azt is jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy minden jó Tőle ered, azokat megbecsüljük, értékeljük, s ráeszmélünk önnön ráutaltságunkra.

Az áldott ramadán havi böjt tehát az igaz, tiszta, mély és mindenre kiterjedő hálának a kulcsa. Amikor a legtöbb ember nem szükséghelyzetben van, ezen áldott időszakon kívül nem is nagyon ismeri fel a sok isteni jótétemény értékét, mivel nem éheznek. Egy jóllakott, s különösen gazdag ember számára nem szembetűnő a már egy darab száraz kenyérben megmutatkozó isteni adomány. A böjt megtörésekor (iftár) azonban ízlelésünk tanúsítja már, hogy egy hívő szemében mily értékes adománya Allahnak az a száraz kenyér. Áldott ramadán havában, az uralkodótól a koldusig, mindenki eljuthat a bensőséges háláig az ilyen jótétemények értékének felismerése által.

Mivel napközben tilos számára az étkezés, ezt mondja: „E javak nem az én tulajdonomat képezik. Nem tehetem meg, hogy magamhoz vegyem ezeket. Tehát valaki más rendelkezik felettük, s ő az, aki megajándékoz velük. Megvárom, hogy ő odaadja nekem.” Ilyenkor az ajándékot valóságosan is ajándéknak ismeri fel, s tevőlegesen is kifejezi bensőséges háláját. Ily módon tehát a böjtölés a hálaadás lényegi elemévé lesz, mely számos tekintetben az ember tulajdonképpeni feladata.

Ami a böjtnek a közösségi életre vonatkozó jelentőségét illeti, a benne lévő számos bölcsesség egyike a következő: megélhetésüket tekintve az emberek különbözőek. E különbözőséget figyelembe véve szólítja fel Allah a gazdagokat arra, hogy segítsék a szegényeket. S a gazdagok csak saját böjtölésük során érzett éhségükkel tapasztalhatják meg a szegények sanyarú helyzetét. Ha nem volna a böjt, akkor sokkal több önző gazdag volna, akik nem fogják fel, hogy mily fájdalmat okozhat az éhezés és a nélkülözés, s mily sok együttérző szeretetre (sefqat) [4] van szükségük az ettől szenvedőknek.

E tekintetben az embertársi, az emberi lényben meglévő szeretet a valódi hála alapját képezi. Bármilyen helyzetben is legyen valaki, mindig fog valamilyen tekintetben önmagánál szegényebbet találni. S kötelessége, hogy együttérző szeretettel legyen vele.

Ha ő maga még sohasem került olyan helyzetbe, hogy éhezzen, nem lesz képes olyan jóságra és megsegítésre, melyre már az együttérző szeretete is kötelezné őt. S még ha képes is lenne rá, akkor sem volna a segítségnyújtása teljes, hiszen a másiknak az állapotát saját lelkében még sohasem érezte át.

[1] „onnan is, ahonnan nem is számítani rá.” (65:3) - A Korán 65. (A válás) szúrájának 2-3. verse teljes formájában: “(2) És amikor elérték a kijelölt idejüket, akkor tartsátok meg őket helyénvaló módon, vagy váljatok el tőlük helyénvaló módon. És hozzatok tanúnak két igazságos férfit magatok közül, és tegyenek tanúságot Allahért. Ez figyelmeztetés annak, aki hisz Allahban és az Utolsó Napban. És aki féli Allahot, annak ő kiutat mutat, (3) és gondoskodik róla, ahonnan nem is várná. És aki Allahra hagyatkozik, annak ő elegendő. Bizony, Allah beteljesíti a parancsát. Bizony, Allah mértéket szabott nektek.” (Kis Zsuzsanna Halima fordítása a 2012-es Korán-kiadás alapján.)

[3] Első Szó - Szaíd Nurszi ‘Risale-i Nur’ című fő munkájából ‘Szavak’ című kötetének fejezeteire utal vissza, jelesen az első fejezetre.

[4] sefqat - Szaíd Nurszi ‘Risale-i Nur’ című munkájának Nyolcadik levelében háromféle szeretet különböztet meg: jóindulatú szeretetet (muhabbat), a mély érzelmekkel teli szeretetet (‘asq) és az együttérző, részt vevő, önzetlen szeretetet (safqat). A safqat fogalmát az említett levélben fejti ki, azt írja: “ [A safqat] magasztosabb, ragyogóbb fényű és nagyobb hatóerejű, mint a jóindulat és az érzelem általi szeretet. [...] Továbbá az önzetlen, együttérző szeretet (safqat) őszinte. Nem vár ellenértéket attól, akire szeretete irányul (al-musfaq), hanem tiszta szeretet. Még az állatoknak a csemetéik iránti, önfeláldozásra kész szeretete, egy ilyen alacsony fokozaton is igazolja ezt. A szenvedély azonban követelőzik, ellenszolgáltatást vár. A szeretet könnyei vágyat fejeznek ki, fizetségért koldulnak. [...] az együttérző, részvéttel teli, önzetlen szeretet (safqat) útja egyúttal a könyörületességé (rahma) is, s az együttszenvedés sebeinek gyógyító balzsama.” A safqat példájának Jákob próféta József iránt érzett szeretetét, illetve az anya szeretetét a gyermeke iránt hozza fel.