Az egész hadísz-hagyományozás központi kérdése, hogy azok, akik hagyományoznak, mennyire megbízhatók. Azok, akik kialakítják a hagyomány szövetét, azaz összegyűjtik a megbízható hadíszokat, kialakítják a metodológiát, pontosan tudatában vannak a problémának: semmi olyasmit nem szabad a Prófétának tulajdonítani, amit nem mondott. Al-Bukháriról, az egyik leghíresebb gyűjtemény-kompilátorról feljegyezték, hogy hatszázezer hadíszt tudott fejből (at-Tabari szócikke al-Bukháriról), de a gyűjteményébe csak 7563 hadísz kerül (arab nyelvű kiadás, Dar el-Hadith Kiadó, Kairó, 2011), azaz 592 437 hadíszt hamisnak vagy nem megbízhatónak talált, és ebből a 7563-ből is a jelentős része ismétlés vagy kiegészítés, a tényleges, egyedi tartalommal bíró matn-ok száma 2000-2500 körül lehet.

Igen ám, de az első fontosabb gyűjtemények létrejöttének idején a Próféta már nem él, és a szemtanúk közül is kevesen. Ugyanakkor a szemtanúk generációja, már a Próféta halála előtt is, de a halála után különösképp, pártokra szakad, és hiányzik közülük a Próféta mediátori szolgálata, amellyel az ellentétek kibékítésére törekedett. Többen is rávilágítanak, hogy a szent szövegeket és a szunnát milyen könnyű az egyik oldal elitjének a saját politikai céljaira felhasználni. Éppen ezért találni kellett egy módozatot, amellyel az emlékek leellenőrizhetők, és amellyel többé-kevésbé meg lehetett győződni arról, hogy azok, akik hagyományoznak, helyesen teszik.

Málik ibn Anász, a Muvatta c. munka szerzője, amelyik az egyik leghíresebb és legkorábbi hadísz-gyűjtemény (bár akkor a gyűjtés fix metodológiája még nem alakult ki), így nyilatkozik:

„Ez a vallás egy tudomány, tehát ügyelj arra, hogy kiktől tanulod meg. Nekem szerencsém volt, hogy Medinában születtem abban az időben, amikor még 70 olyan szemtanú életben volt, aki hadíszokat tudott recitálni. A mecsetbe szoktak menni, és ott elmondták: a Próféta így és így tett. Nem gyűjtöttem össze egyetlen tőlük származó hadíszt sem, nem azért, mert ezek az emberek megbízhatatlanok lettek volna, hanem mert olyan ügyekkel foglalkoztak, amelyeknek nem voltak a szakértői.” és

„Volt néhány ember, akit mint hagyományozót elutasítottam, nem azért, mintha hazudtak volna mint tudományos emberek, amikor hamis hadíszokat idéztek fel, amiket a Próféta nem mondott, hanem csak azért, mert láttam őket hazudni az emberekkel való viszonyaikban, a hétköznapi kapcsolataikban, aminek semmi köze a valláshoz.”

(Ibn Abdulbarr életrajza Málikról, as-Sáfi’iról és Abú Hanifáról; al-Intiqa’ fi fadl al-thalath al-a’imma al-fuqaha, Bejrút, Dar al-Kutub al-Ilmiyya, én., p. 16 és 15, idézi Fatima Mernissi, The Veil and the Male Elite, Perseus, 1987, p. 59-60)

Máliknak nem elég az, hogy valaki szemtanú, és jó a memóriája, hanem arra is szüksége van, hogy értsen ahhoz, amiről nyilatkozik, emellett nem elég az, hogy a vallási kérdésekben jól emlékszik; aki a hétköznapi életben nem áll a megfelelő morális szinten, az vallási kérdésekben sem nyilatkozhat.

A hagyományozók ellenőrzésének egyik módszere az ún. ’ilmur-ridzsál (علم الرجال), az emberekről szóló tudomány és az életrajzi lexikonok, azaz a hagyományozók morális értékelésének tudománya, amelynek során egy hagyományozó megbízhatónak vagy elvetendőnek bizonyul. Ez hallatlanul gazdag lexikográfiai irodalommá növi ki magát. Ahogy a szemtanúk meghalnak, megszaporodik azoknak a száma, akik a hadíszt a saját céljaikra használják fel, így szükségessé válik a hagyománylánc elemzése, és a hagyományozók életének behatóbb ismerete, amely lehetővé teszi, vagy kizárja, hogy hagyományozzanak egymásnak, illetve tárgyalja a róluk szóló véleményeket és a morális megbízhatóságukat. Ha ugyanis életük során nem találkozhatnak, a hagyománylánc mégis úgy jelöli, hogy egymásnak hagyományoztak, úgy ez a hadísz kiesik a marfú’ (مرفوع, megfelelő) hadíszok köréből. Azok lesznek tehát a megbízható hadíszok, amelyeket több, hasonlóan megbízható szemtanú hasonlóan hagyományoz.

A hadísztudomány tehát mindamellett, hogy a tartalmat is vizsgálja, kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a hagyományozó személyének. Egy szóbeli jellegű hagyománynál ez a jelenség teljesen érthető: az autoritást egyrészt a hagyományozott tartalom adja, de emellett az autoritás része maga a hagyományozó is, az ő megbízhatóságán múlik ugyanis a pontos közlés. A folyamat maga úgy kezdődik, hogy az, aki hadíszokat akar hallani, le tudja ellenőrizni azok igazságtartalmát. Számos olyan hadíszt olvasunk ugyanis, ahol Á’isa ellentmond másoknak, és kijavítja a hibásan emlékezőket. Ez a jelenség két dologra világít rá: egyrészt hogy volt a kezdetektől fogva igény mutatkozik a hadísz-kritikára és a tartalom szerinti válogatásra, másrészt hogy a kezdeti időktől fogva fel kellett állítani valami rangsort a hagyományozók között, hogy két, egymásnak ellentmondó közlés során kinek a tekintélyét kell elfogadni. A hagyományozók aprólékos vizsgálata eredményezi a hadíszokban az isznádot, a hagyományozás láncolatát, amely a tartalom hiteléül is szolgál, illetve a hagyományozók megbízhatósági rangsorát.

Ahhoz, hogy valaki hiteles hagyományozó lehessen, négy nagyon fontos szempontnak kell megfelelni:

egyrészt legyen az iszlám szempontjából kifogástalan, azaz gyakorolja a szunnita rítusokat (azaz imádkozzon a közösségben és ne igyon részegítő italokat), és ne valljon semmiféle eretnekséget (ez főleg al-Bukhári szempontja),

másrészt legyen teljesen megbízható memóriájú, aki pontosan emlékszik, és aki nem mond hazugságot,

harmadrészt pedig legyen épelméjű, bármiféle mentális probléma ugyanis kizárja őt a hiteles hagyományozók köréből,

illetve legyen a témának szakértője (ez Málik szempontja). Ha ezek közül bármelyik hiányzik, nem fogadható el hiteles hagyományozónak: hiába remek tudós, ha morális szempontból kifogásolható, illetve hiába áll a morál magas fokán, ha a memóriája kifogásolható. Ennek alapján a következő kategóriák állíthatók fel:

a. sziqa (ثقة), megfelelő: ha valaki a fenti kritériumoknak megfelelt, azaz kifogástalan morállal és memóriával rendelkezett, akkor az ő tanúságtételét elfogadhatónak minősítették.

b. szadúq (صدوق), igaz: ha valaki morálisan igaz ember, de a memóriája nem megfelelő, akkor az ő tanúságtételét akkor lehet elfogadni, ha nincs olyan hadísz, amit nála magasabb szinten álló hagyományozó állít, mert abban az esetben a jobbat kell elfogadni.

c. Ha valaki kiváló tudós volt, de morálisan megkérdőjelezhető, akkor a ő tanúságtételét nem volt szabad elfogadni.

d. szadúq jamín (صدوق يمين), : a valaki többször hibát követett el a hagyományozásban; ha vannak olyan hadíszok, amelyeket egyedül csak ő közvetített, akkor ezeket nem szabad elfogadni.

1. szahába (صحابة) : az ő hitelességük, lévén szemtanúk, szinte megkérdőjelezhetetlen. Az persze már a legkorábbi időszakban szokásban volt, hogy egymás állításait leellenőrizték. A Hákim bevezetője (46) beszámol arról, hogy Abú Bakrnak ahhoz, hogy a Próféta egy kijelentését elfogadja igaznak, két tanúra volt szüksége. Ugyanakkor tudunk arról, hogy Abú Hurajrával kapcsolatban problémák merülnek fel (http://napiiszlam.blog.hu/2016/02/2...), vagy Abú Bakr megbízhatósága megkérdőjeleződik (http://napiiszlam.blog.hu/2016/03/1...).

2. sziqatún szabtún (فقتون ثبتون), megbízható, erős: ők az a kategória, akik mind morálisan, mind szellemileg megfelelnek, és ezért a legkiválóbb kategóriába sorolják őket. Az ő tanúságtételük jó, elfogadható. Ha egy isznád ilyen hagyományozókból áll, akkor az a hadísz megfelelő.

3. sziqatún, mutqinún (ثقتون, منتقون), megbízható, precíz : majdnem olyan jók, mint a legjobbak, megbízhatók.

4. szadúq (صدوق), megbízható: a megbízhatósága a fentiek alatt áll, de azért még mindig elég megbízható. Csak abban az esetben kell elvetni a tanúságtételét, ha van nála jobb tanúskodó.

5. szadúq yamin (صدوق يمين): megbízható, de hibázik.

6. maqbúl (مقبول), elfogadható: olyan hagyományozó, akiről nincs bizonyíték, hogy megbízhatatlan lenne, de arról sem, hogy kiváló memóriája volt, és viszonylag keveset hagyományozott.

7. madzshúl al-hál (مجهول الحال), az állapota ismeretlen: sok tanítványa volt, de a megbízhatóságáról nem lehet tudni semmit.

8. da’íf (ضعيف), gyenge: akiről nem írtak pozitívumokat, de többen írtak negatívumokat.

9. madzshúl (مجهول), ismeretlen: aki az irodalmi körökben ismeretlen, az egyetlen említésre méltó dolog, ami fennmaradt róla, hogy egy hagyományozó említi az isznádban.

10. fásziq (فاسق), bűnös: aki nem ütötte meg a fenti kritériumokat: vagy nem volt szellemileg ép, vagy túl sok hibát követett el, vagy kora tudósai ellene nyilatkoztak.

11. muttaham bil kazíb (متّهم بالكذّاب): akit meggyanúsítottak hamisítással.

12. kazzáb (كذّاب): akiről bebizonyosodott, hogy hamisító.