Al-Bukhári hadíszgyűjteménye egyike az iszlám másodlagos vallásos irodalmának, és része a kutub asz-szittának, a hat, ún. „kanonikus” hadíszgyűjteménynek. A címe Dzsámi’ asz-szahíh, azaz minden olyan hadísz, ami a szahíh, azaz az ép, teljes kategóriába tartozik. 
Ibn Khallikán (1211-1282) sáfi’ita jogász és történész így ír al-Bukháriról az életrajzi lexikonában (Ibn Ḫallikān, Wafayāt al-a’yān. Dar Sader, 1994. 569. történet):

„Abú ’Abdullah Muhammad bin Abí l-Hasszan Iszmá’íl bin Ibráhím bin al-Mugíra bin al-Ahnaf Yazzibah (azt mondta B. Mákúlá, hogy Yazzizbah al-Dzsu’fí [Dzsu’f törzsbeli] a kliensrendszer által) al-Bukhárí, a Koránt kívülről tudó, a hadísz-tudomány imámja, a Dzsámi’ al-Szahíh [A hadíszgyűjtemény] és a Táríkh [Történelem] szerzője. Hadíszokat keresve felkereste a táborvárosokban található legtöbb hadísz-tudóst. Írt Khurászánban, a hegyekben, Irak városaiban, Hidzsázban, Szíriában, Egyiptomban. Megérkezett Bagdadba, és odagyűlt hozzá [Bagdad] népe, megismerték kiválóságát, és tanúsították egyediségét a hagyományozás és tudás tudományában. 
Mesélte Abú ’Abdullah al-Humídí a könyvében, [aminek a címe] A tudáskereső parazsa, és a Szónok a Bagdad történelme [c. könyvében], hogy amikor al-Bukhárí megérkezett Bagdadba, hallottak róla a hadísz-tudósok. Összegyűltek, és fogtak száz hadíszt, összekavarták a matn-ját és az isznádját*, és tették az egyik isznád matn-ját egy másik isznádhoz, és adtak tíz embernek fejenként tíz-tíz hadíszt, és megparancsolták nekik, hogy amikor megjelennek a tanácsban, és mondják el azokat al-Bukhárínak. 
Megegyeztek a tanács időpontjában, és megjelent a tanácsban a hadísz-tudósok csoportja, akik a Khurászán népe közül való idegenek közül valók voltak, és mások a bagdadiak közül. Amikor lecsendesedtek a tanácstagok, odafordult al-Bukháríhoz egy férfi a tíz közül, és megkérdezte őt egy hadísz felől azon hadíszok közül. Al-Bukhárí azt mondta: „Nem ismerem.” Megkérdezte egy másikról, és Bukhárí azt mondta: „Nem ismerem.” És egyenként folytatta, amíg kifogyott a tízből, és al-Bukhárí [mindegyikre] azt mondta: „Nem ismerem.” 
Ott voltak a jogtudósok is azok között, akik eljöttek a tanácsba, és egyre egymáshoz fordulgattak, és mondogatták: „ez egy okos ember”. És aki ez ellen volt, az gyengeséggel és nem megfelelő tudással vádolta meg al-Bukhárít. Aztán odafordult hozzá egy másik férfi a tízből, és megkérdezte őt egy hadíszról abból [a neki kiosztott] tíz összekevert hadíszból. „Nem ismerem” – mondta al-Bukhárí. És megkérdezte egy másikról, és al-Bukhári azt mondta rá: „Nem ismerem.” És folyatta [a kérdező], feladva neki egyiket a másik után, amíg kifogyott a tízből, és al-Bukhárí [mindre] azt mondta: „Nem ismerem.” Azután odafordult hozzá a harmadik, majd a negyedik, amíg kitelt a tíz, amíg kifogytak az összes összekevert hadíszból, és al-Bukhárí semmi egyebet nem mondott, csak azt, hogy nem ismeri. 
Amikor megtudta al-Bukhárí, hogy kifogytak, odafordult az elsőhöz közülük, és azt mondta: - Ami az első hadíszodat illeti, így és így. A második, így és így. A harmadik és a negyedik, mint az, egyenként, amíg elérte mind a tízet, és visszatett minden matn-t az isznádjához, és minden isznádot a mant-jához. Így tett a többivel is: visszatett minden hadísz matn-ját az isznádjához, és az isznádokat matn-jukhoz. És dícsőítette a memóriáját a nép, és elismerték az elsőbbségét.” 
Al-Bukhárí teljes neve Abú ’Abdullah Muhammad bin Abí l-Hasszan Iszmá’íl bin Ibráhím bin al-Mugíra Yazzibah / Bardizbah al-Dzsu’fí al- Bukhárí (أبو عبد الله محمد بن اسماعيل بن ابراهيم بن المغيرة بن بردزبه الجعفي البخاري, Bokhara 810/194– 870/256, Khartánk). Apja, Iszmá’íl maga is híres hagyományozó volt. A család perzsa eredetű, al-Bukhárí niszba-mellékneve, az al-Dzsu’fí onnan származik, hogy dédapja, al-Mugíra Jamán al- Dzsu’fí, a kormányzó maulája, kliense lett, felvéve az iszlámot. Al-Bukhárí tizenhat éves korára fejez be minden, Bokharában elérhető tanulmányt, ami a hadíszokkal kapcsolatos. Ekkor özvegy anyjával és testvérével elvégzik a zarándoklatot, amiről al-Bukhárí nem tér haza, hanem elindul, hogy az iszlámtudományok szempontjából fontos központokat bejárja. A híradások szerint több mint ezer sejket hallgatott, és így gyűjtötte össze legendássá vált tudását. Élete vége felé, amikor éppen Nisápurban lakott, a nisápuri emír meghívja, hogy magánórákat adjon a fiainak, de al-Bukhárí ezt elutasítja. Emellett eretnekséggel is megvádolják, mert noha hisz a Korán örökkévalóságában, a recitálás örökkévalóságának tanát már nem fogadja el**. Miután kiutasíták Nisápurból, Bokharába, majd onnan Kartánkba, egy Bokhara-közeli faluba megy. Itt hal meg 870/256-ban. 
Al-Bukhárí hadíszgyűjteménye egyike a két legautentikusabbnak és legelfogadottabbnak tartott hadísz-gyűjteményeknek, de mégis a al-Bukhárí-féle hadíszgyűjteményt tartják a legautentikusabbnak, mert a Muszlim-féle gyűjtemény nem tartalmazza a teljes Korán-kommentárt. Al-Bukhárí teljes életműve megtalálható ebben a könyvben; amit ezelőtt írt, azzal is tulajdonképp erre készült, a szahíh elkészülte után pedig húsz évig ezt tanította, az elbeszélés szerint 90000 tanítványnak élete során. 
A könyv a legutóbbi, 1997-es Darussalam kétnyelvű kiadásban, amit Muhammad Muhsin Khan fordított angolra, 9 kötetben, 97 könyvben, 3670 fejezetben (a fejezetek néhány hadíszt tartalmaznak, néha többet, néha kevesebbet, néha csak egyet) 7563 hadíszt tartalmaz, aminek jelentős része ismétlés, így az önálló hadíszok száma kb. 2500 lehet, a többi ezek variációja. A teljes, alfejezetes tartalomjegyék csak arabul több, mint 60 oldal. A könyvek címe után al-Bukhárí beilleszt egy, általában isznád nélküli összefoglaló-szerű bekezdést, ami rávilágít arra, hogy körülbelül miről is lesz szó a könyvben; emiatt később sokat kritizálják. Ezek gyakran tartalmaznak Korán-idézeteket, vagy hadísz-részleteket. Tematikusan csoportosítja az anyagát, és egy hadísz másik variációját máshova illeszti be, nem az első megjelenés után, ami meglehetősen nehézkessé teszi a variációk egybevetését. Valószínűleg az volt a célja ezzel, hogy egy téma köré csoportosítva minden olyan hadísz kéznél legyen, amelyre hivatkozni lehet jogilag, emellett pedig úgy tűnik al-Bukhárí csoportosításából, hogy egy hadíszból többféle jogi következtetést is le lehet vonni. 
Al-Bukhárí - Muszlimhoz hasonlóan - csak és kizárólag hiteles (szahíh) hadíszokat vesz fel a gyűjteményébe, amelyek isznádjának épségéről és megbízhatóságáról meggyőződött, és kihagy minden olyan hadíszt, ahol kérdései merülhettek fel, vagy amelyiket nem találta elég megfelelőnek a szahíh kategóriához. Csak olyan isznádot fogadott el, amelynek a tagjai – al-Bukhárí lehetőségeihez képest ellenőrizte ezeket – megbízhatóak, akiket a közösség általánosan elfogadott, mint hiteles hagyományozót, és az isznád egyenesen a Prófétáig megy vissza. Ennek ellenére a kritikusok úgy találták, hogy a szigorú válogatás ellenére is kerültek be olyan hagyományanyagok, amelyek nem felelnek meg a szahíh hadísz kritériumának. 
Amin Aslan Islahi hadíszkutató szerint al-Bukhárí könyvének a következő jellegzetességei vannak: 
a. al-Bukhárí, az isznádokat vizsgálva csak azt az isznádot fogadta el, ahol a hagyományozók életének ideje fedi egymást, azaz találkozhattak a valóságban is; emellett azt is fontosnak tartotta, hogy ellenőrizhető kellett legyen az, hogy a hagyomány láncolatában egymás után következő emberek valóban találkoztak-e egymással; és csak olyan isznádot fogadott el, ahol a felek expressis verbis kijelentették, hogy valóban találkoztak is, és megtörtént a hagyományozás; ebből a szempontból ez szigorúbb kritérium, mint amit Muszlim alkalmaz.
b. al-Bukhárí csak olyan hagyományozóktól fogadott egy hadíszokat, akikről közismert volt, hogy gyakorolták az iszlámot és a hagyományos iszlám szerinti kegyes életet éltek; így pl. a murdzsitáktól*** nem fogadott el hadíszokat.
c. al-Bukhárí egyértelműen teológiai szempontok alapján rendszerezi a könyvét, ami az iszlám mély ismeretéről tanúskodik. 

Kommentárok: 
A legfontosabb kommentár, ami a szahíh-hoz készült, a Fath al-bárí fí sarh szahíh al-Bukhárí (فتح الباري شرح صحيح البخاري ألفه الحافظ ابن حجر), amit ibn Hadzsar al-Asqalání írt (mh. 1448/852). A könyvét 1414/817-ben fejezi be, legutóbb kiadta arabul a Darussalam Kiadó 15 kötetben. Egyéb kommentárok : 
1. Al-kawkab ad-dararí fí sarh al-Bukhárí, írta al-Kirmání (mh. 1394/796);
2. Umdat al-qári fí sarh szahíh al-Bukhárí, írta Badr ad-Dín al-Ajní;
3. Irsad as-sárí li sarh szahíh al-Bukhárí, írta al-Qastallání (mh. 1517/923); ez a második legfontosabb kommentár a szahíh al-Bukháríhoz.
4. Tafszír al-garíb má fí al-szahíhajn, írta al-Humajdí (mh. 1095/488)
5. At-tawszíh, írta asz-Szujútí (mh. 1408/811H)
6. Sarh ibn Kaszír (mh. 1373/774H)
(ibn Khallikánt arabról fordította Gyöngyösi Csilla)

Kép: al-Bukhári mauzólemuma Szamarkand mellett, Üzbegisztánban
*matn: a hadíszban található szöveges tartalom; isznád: leszármazási láncolat
** Az egy fontos teológiai vita a középkorban, hogy a Korán milyen módon örökkévaló. A Korán önmagában recitálást is jelent, illetve a hagyományozás legtöbbször szóban történik, az írásbeliség csak másodlagos. 
***A murdzsia, ami egy középkori teológiai irányzat, azt tanítja, hogy az is muszlim marad, aki halálos bűnt követ el. 

Gyöngyösi Csilla, iszlámkutató