HETI HADÍSZ - Mi a hadísz?
(A „Napi iszlám” hadísztudományi sorozatának első része)

A hadísz az iszlám teológiai hagyományának egy műfaja: a Próféta (és kisebb részt a kortársainak) mondásai és cselekedetei. Ezek a mondások és cselekedetek a Korán mellett példát mutatnak arra, hogy milyen vallási és egyéb kötelezettségei vannak egy muszlimnak, illetve a Korán mellett az iszlám jog forrásai is. Ebben azonban fokozati különbség van: míg a Korán szövege szent és az egész vallásgyakorlat elsődleges forrása, addig a hadíszok már a kezdetektől fogva a szövegkritika és a válogatás tárgyai. 

A Korán – főleg a mekkai szúrák – erősen prófétikus jellegű szöveg, és bár vannak benne gyakorlati útmutatások az élet egyes területeire, értelemszerűen – nem fedi le az összeset. Amikor a Próféta halála után elkezdték gyűjteni a cselekedeteit és mondásait, az az elképzelés állt a háttérben, hogy a hétköznapi élet problémáira a legjobb minta a Próféta élete és cselekedetei: vajon ő hogyan csinálná? A hadísz-gyűjteményekben rengetegszer elhangzik, hogy az, aki hagyományoz, visszaemlékezik arra, hogy ezt vagy azt a dolgot a Próféta hogyan csinálta: később pedig ez lett a vallásgyakorlat és az egész élet alapja. 

A hadíszok kezdetben szóbeli úton terjedtek, mivel az egész korabeli arab műveltség alapja a szóbeliség volt. Ez nem teszi kevésbé hitelessé a hadíszokat, mint ahogy azt Nyugaton gondolják. Az ugyanis, hogy „csak az írásbeliség hiteles, és csak onnantól, amikortól leírják”, a szóbeli kultúrák hagyományozási technikáinak nemismeretéről árulkodik. Az írásbafoglalás persze elkezdődik a Próféta halála után közvetlenül, de a nagy gyűjtemények kialakulásának alapja a szóbeli hagyomány volt, így azok hitelessége, akik szóban hagymányoznak, kulcskérdéssé válik a hadíszok válogatásakor. Ez viszont az emberek tudományának (’ilmur-ridzsál) és az életrajzi lexikonok kialakulásához vezet, ahol arról írnak többek között, hogy kik is azok, akik hagyományoznak, és mennyire megbízhatóan teszik. 

A hadísznak két része van: az isznád, azaz a hagyományláncolat és a matn, azaz a tartalom.

Az isznád

A hagyományláncolat azok nevének felsorolása, amelynek során a Próféta mondásai vagy cselekedetei eljutottak a kompilátorhoz: a kompilátor ebben az esetben az a személy, aki beutazza a egész ismert világot, összegyűjti a hadíszokat, válogat a maga sajátos szempontjai szerint és létrehoz egy gyűjteményt. A hadísz isznádja lehet hosszabb vagy rövidebb, azaz több vagy kevesebb generációs, attól függően, hogy ki áll a hagyománylánc kompilátorhoz eső végén. Az isznád másik végén vagy maga Isten, vagy a Próféta, vagy valaki szemtanú áll, aki hagyományozza, hogy a Próféta ezt és ezt mondta vagy cselekedte. 

Valószínűnek látszik, hogy az isznád rendszere már az iszlám előtti korban is használatban volt, a mesemondók és a költők használták, de nem volt túl nagy jelentősége. A szunnában a hagyományozás, mint szóbeli, majd később írásbeli aktus a hitelesítés egyik kulcsfogalmává és problémájává válik; erre épül fel az egész iszlám jog, egy döntés során kulcskérdéssé válik, hogy mi az, amiben a Próféta irányt mutatott, azaz ami megőrződött a hadíszokban, és hogy az egyes hagyományozóknak és hagyományoknak mekkora hitelessége van egy döntés során. Azami, aki tankönyvet írt a hadísz-tudományról (Azami, Muhammad Mustafa: Studies in Hadith Metodology and Literature. Islamic Teaching Center, Riyadh, 1977.) azt állítja, hogy noha már ismerték a isznád rendszerét, a polgárháborúk, a fitnák során lett igazán fontos, hogy ki hagyományozza a Próféta szavait és cselekedeteit. Ezzel Azami vallástörténeti okra, azaz az iszlám irányzatokra oszlására vezeti vissza az isznád előtérbe kerülését, mint a vallási tudás hagyományozásának egyik jelentős formáját. 

A jelentősebb hadísz-kompilátorok, akikről később még szó lesz, elsősorban azoknak a hitelességét, emlékezőtehetségét vizsgálták, akiken keresztül a hadísz megérkezett; emellett azt is, hogy azok az emberek, akik az isznád szerint találkoztak egymással, és szóban továbbadták a tartalmat, valóban találkozhattak-e egymással. 
Ennek alapján rangsorolták és válogatták ki azokat a híradásokat, amelyeket hitelesnek lehet tekinteni. De erről később még lesz szó. 

A matn

A hadísz másik része a matn. Ez a tulajdonképpeni tartalom, amit a hadísz közölni akar. Ez változó hosszúságú lehet, van olyan hadísz, ahol csak néhány szó, de olyan hadísz is van, ahol több oldalnyi matn áll rendelkezésre. Ez nem állhat ellentétben a Koránnal, illetve egy másik, ugyanolyan vagy hitelesebb hadísszal. Ahhoz tehát, hogy valaki egy hadíszt idézzen, több dolgot kell egyszerre figyelembe vennie: egyrészt az egész Koránt és a Korán-tudományokat, másrészt az összes hadíszgyűjteményt és a témára vonatkozó összes hadíszt, a hadíszok válogatásának szempontjait, hitelességük kérdését, a hagyományban elfoglalt rangjukat. Emellett tökéletesen kell tudnia arabul, mert az arab nyelv ismerete nélkül nem lehetséges ezekhez a dolgokhoz valóban érteni. 

Az a gyakorlat tehát, ami manapság az interneten terjed, hogy sokan isznád, hivatkozások és a válogatás szempontjai nélkül idézgetnek hadíszokat, teljesen helytelen. A hadíszok hitelességét ugyanis pontosan az a háttérmunka garantálja, amit a modern idézők meg akarnak spórolni maguknak: enélkül az egész idézés hiteltelenné és komolytalanná válik, és nem lehet a vallásgyakorlat alapja.

És akkor álljon itt egy példa:

Hagyományozta nekünk al-Humajdi; továbbá hagyományozta nekünk Szufján; továbbá hagyományozta nekünk az-Zuhri, Abú Szalamára hivatkozva (Isten legyen vele elégedett), és Szulejmán b. Jaszár, Abú Hurajrára hivatkozva (Isten legyen vele elégedett), mondván: Azt mondta a Próféta (Isten tegye áldottá és adjon neki üdvösséget):
- A zsidók és a keresztények nem festik a hajukat. Ti cselekedjétek az ellenkezőjét.
(Szahíh al-Buhári I-IX (صحيح البخاري). The translations of the Meaning of Sahih al-Buhari, arab-angol kétnyelvű kiadás. Darussalam, Rijád, 1997. angolra ford. Dr. Muhammad Muhsin Khan., a hadísz száma VII/5899)

Gyöngyösi Csilla, iszlámkutató