VÉLEMÉNY - Az orientalista könyvespolca – Fatema Mernissi: A kendő és a férfi elit
Késői kritika a Próféta életének humanista megközelítéséről.
A sok könyv írásának nincs vége, és a sok gondolkodás elfárasztja a testet. Préd. 12,12
Bölcsésznek lenni elsősorban azt jelenti, hogy könyveket olvasunk, könyveket tanítunk, könyveket ajánlunk más bölcsészeknek. Különösen igaz ez az iszlámtudományokban, ahol a kutatási terület nagyon tág, és rengeteg a szakirodalom; ilyenkor jól használható egy másik bölcsész véleménye arról, hogy mit is kell elolvasni, kik azok a szerzők, akiknek a könyve feltétlenül ott kell legyen a polcon. Ugyanakkor bölcsésznek lenni azt is jelenti, hogy folyamatos párbeszédben vagyunk sokszor rég elhunyt szerzőkkel, elolvassuk a véleményüket, és újat alakítunk ki ennek alapján vagy vele szemben. Mernissi könyve pontosan ezért fontos az iszlámtudományban: arra késztet, hogy újragondoljuk és átformáljuk tudományos koncepcióinkat.
Mernissi 1940-ben született a marokkói Fezben, és 2015-ben halt meg Rabatban. Foglalkozása szerint szociológus, egyetemi tanár, híres feminista. Munkássága megkerülhetetlen azok számára, akik a jelenkori iszlám problémáival akarnak foglalkozni, különösen pedig az iszlám és a nők viszonyának kérdésköre, illetve az iszlám helye a modern világban az, ahol Mernissinek van mondanivalója. De nem emiatt akartam írni erről a könyvről. Teológusként engem kifejezetten a szent könyvek exegézise érdekel, és persze, orientalistaként ezek között a Korán-exegézis is, elsősorban pedig az, hogy ki van felhatalmazva arra, hogy szent szövegeket magyarázzon?
Mernissi ebben a művében nagyon jelentős, az iszlám alapjául szolgáló kérdéseket boncolgat: újra lehet-e értelmezni ezeket a szövegeket egy nagyon sajátos szempont, a szociológiai megközelítés alapján? Hozzá tud-e tenni egy, jelen pillanatban kifejezetten „Nyugaton” művelt tudomány és egy ilyen típusú metodológia a szunnnához?
A könyv első problémája a középkori források, amiket használ, és akik a következők: ibn Hadzsar al-Aszqaláni, Badr ad-Dín al-Zarkasi, az-Zahabi, ibn Qajjim al-Dzsawzijja, at-Tabari, Ali ibn Ahmad al-Niszáburi, Qatáda ibn Di’áma asz-Szadúszi, asz-Szujúti, ibn Hisám, ibn Szá’d, al-Masz’údi, al-Bukhári, Abú Farádzs al-Iszbaháni, ibn al-Kalbi, ibn al-Aszír, ibn Abd al-Barr, an-Naszá’i, Adb al-Mu’nim al-Uzzi, ibn al-Dzsawzi, ibn Tajmijja és ibn Hazm. Noha tisztában vagyok azzal, hogy ezek a Próféta életét tekintve nagyon fontos források, különösen at-Tabari és ibn Hisám, ahhoz azonban, hogy ténylegesen rekonstruáljuk a medinai társadalmat, ahogy ezt Mernissi teszi, nem elégségesek. Emellett Mernissi nem reflektál egyáltalán arra a tényre, hogy ezek – vagy legalábbis bizonyos részeik – megkérdőjelezhető források. Különösen annak fényében problémás a forrásainak válogatása, hogy maga is kritizálja ez a különben általánosan bevett gyakorlatot: „Amikor egy ellentmondásos versről van szó, mindenki kiválasztja a sokféle iszlámjogi értelmezés közül azt az értelmezést, ami számára a legmegfelelőbb, és azt támogatja.” (p. 128) A források szelektív használata komoly probléma az iszlámon belül, az említetteken kívül ugyanis még vannak tafszírok és hadísz-források is bőven. Ez pedig elvezet a következő problémához:
Ha valaki szelektíven használja a forrásait, akkor mi teszi az ő értelmezését hitelesebbé, mint bárki másét? Ha valaki arra tesz kísérletet, hogy átfogó képet nyújtson egy problémáról, és ennek ellenére szelektál a források között, akkor az mennnyivel lesz jobb, mint a fundamentalisták értelmezése, akik kiragadnak szövegrészeket és hadíszokat, és addig forgatják őket, amíg el nem kezdik azt jelenteni, amit ők akarnak? Mitől lesz jobb Mernissi elképzelése, ha ő maga is beleesik ugyanebbe a csapdába?
A harmadik probléma, amit a könyv felvet, hogy ki az, aki magyarázhatja a szent szövegeket. Kell-e hozzá iszlámtudományi végzettség, legyen az ember kádi, mufti, vallástudós, hadísztudós, sejk, vagy lehet iszlámtudományi szempontból laikus is egy másik tudományterületről, akinek szívügye az iszlám? Értelmezheti egy bölcsész, egy társadalomtudós a régi forrásokat, és felépítheti-e a saját értelmezését a maga módszertanával?
Mernissi könyve négy fontos premisszával dolgozik, és ez a négy elvitathatatlan fontossággal rendelkezik a jelenlegi iszlámról folyó diskurzusban:
Először is, a medinai társadalom mint olyan nem volt egy ideális társadalom, ahogy a muszlimok közül sokan elképzelik. Az ideális társadalom képe egy vágyálom és annak visszavetítése a Próféta korába. A medinai társadalom – ahogy a források be is számolnak róla – egy feszültségekkel, ellentmondásokkal, sokféle nézőponttal rendelkező, különböző érdekektől szabdalt társadalom, ahol többféle teológiai koncepció találkozott és érvényesült már a Próféta idejében, a muszlimok között. Többször a Próféta tekintélyét is megkérdőjelezték, akár teológiai szempontból is. Mernissi legnagyobb előnye, hogy szociológusként, a rendelkezésére álló információk alapján kísérletet tesz arra, hogy rekonstruálja, hogy is működik egy ilyen társadalom és hol lehetnek a törésvonalai, hogyan működik a hatalom, és az emlékezet hogyan változtatja meg és hogyan idealizálja később a múltat. Kísérletet tesz ennek az emlékezettörténetnek a dekonstruálására. Mernissi arra törekszik, hogy a kulturális és társadalmi háttér bemutatásásval hozzásegítse az olvasóját ahhoz, hogy az megértse, milyen konfliktusok, emberi és teológiai ellentétek állnak a háttérben, még akár a muszlimok között is, és hogy a Próféta társadalmi víziója és a „régi értékek” milyen teológiai, emberi és társadalmi problémákat szültek.
Ez alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy nincs ideális társadalom: konfliktusok mindenhol vannak, és az „egek megnyílása”, amikor Isten válaszolt a feltett kérdésekre, sem garancia arra, hogy az emberek között ne legyenek problémák, ellentétek. De el lehet tanulni a Prófétától a békéltető szerepét, a problémamegoldó képességet, azt, ahogy egyensúlyban tartotta a különböző véleményeket, érdekeket, víziókat és törekvéseket, hogy létrehozzon egy ummát, ami ezek fölött áll. Ugyanakkor arra is rávezet a könyv, hogy az iszlám a kezdetektől fogva plurális értelmezési lehetőségeket hordoz magában (ahogy ezt az Újszövetség exegézise során is látjuk), és ez a plurális értelmezés a lényegéhez tartozik. A Próféta egyesúlyt hozott létre ezek között, és nem törekedett a teológiai uniformitásra.
Másodszor, az iszlám plurális jellege. Mernissit olvasva (ahogy a középkori forrásokat is) ez a legfontosabb tény, amire felhívja a figyelmünket, és ami az Allah alim kifejezésben testesül meg az iszlámban. Az egyes problémás részekkel kapcsolatban sok az eltérő vélemény, és ezek felsorakoztatásával lehet elvégezni a tudományos munkát, még akkor is, ha utána az ember választ magának egyet vagy néhányat, amely jobban megfelel. De ezek a vélemények továbbra is együtt léteznek, együtt részei a szunnának, és eljöhet olyan időszak, amikor a történelmi szükségszerűségből adódóan egy másik vélemény lesz hangsúlyosabb, vagy bukkan fel a hagyomány szövetében.
Harmadszor, az újraértelmezés állandó szükségszerűsége. Mindig van egy „modern” igény arra, hogy a vallás alkalmazkodjon az éppen aktuális jelenkorhoz, és hogy válaszoljon az éppen aktuális egzisztenciális problémákra. Ugyanakkor arra is igény mutatkozik, hogy létrejöjjön egy, a jelenkori világgal kompatibilis világkép. Ez nem modernizáció, hanem egy álladó újraértelmező attitűd, amely hozzátartozik a könyves vallásokhoz: nem csak a zsidó-keresztény hagyományhoz, hanem más hagyományokhoz is ugyanígy. Ez Mernissi könyvének legjobb része: a sajátos metodológiai tudásán keresztül újraértelmezi a szunnát, hogy közvetíthesse azt, amit a szöveg neki mond: ezt csinálták a próféták is az évezredek során.
És végül, a nőkre koncentrál. Ez a rész az, ahol megvalósul a feminista megközelítés: egy olyan történelmet hoz létre – amennyiben a történelem a tények egyfajta rekonstrukciója -, ahol a nők elidegeníthetetlen joga, hogy elmondhassák a saját történetüket. Ez mind jelen van a szunnában, de kevésbé hangsúlyos: Mernissi a hangsúlyok áthelyezésével létrehozza a női történelmet, és arról beszél, hogy ezek a nők mit tettek hozzá a vallás szövetéhez. Az a tény, hogy feltárja problémáikat, konfliktusaikat, sikereiket és történeteiket, hozzásegítheti a modern kor nőit, hogy könnyebben találjanak megoldási mintákat a saját problémáikra.
Eredetileg megjelent angolul az academia.edu-n.
Gyöngyösi Csilla iszlámkutató
