Szaíd Nurszi: A ramadán havi böjt (részlet) 1. rész

2016. június 09. - Napi Iszlám

Bediüzzaman Szaíd Nurszi kurd származású, szunnita muszlim vallástudós, aki 1877-ben Kelet-Törökország Van tartományának Nursz nevű községében született, és 1960-ban halt meg Urfában. Bediüzzaman előnevének jelentése: „a kor legnagyobb tudósa”. Legfőbb műve a Risale-i nur (A fény üzenete) egy 6000 oldalas monumentális Korán-magyarázat. Követői, akiket eleinte Risale-i nur tanítványoknak hívtak, 1982-ben négy külön csoportra szakadtak. A legnagyobb csoport a Fethullah Gülen vezette Fény Társasága. Nurszi életéről Szabad ember (Hür adam) címen népszerű filmet forgattak. Munkáit magyar nyelven a Sözler és a Reihan kiadó publikálta.
Ramadán hónap alatt a Napi iszlám több részletben közli Szaíd Nurszi ramadánnal kapcsolatos írásait, feljegyzéseit, értekezéseit.
A könyörületes és irgalmas Allah nevével
„Ramadán hónapban küldetett le a Korán útmutatásként az embereknek, az útmutatásnak és a különbségtételnek világos jeleként.” (2:185)
Első pont
A ramadán havi böjt az egyik az iszlám öt oszlopa közül, és az iszlám szerinti életmód egyik legmarkánsabb kifejeződése is. Számos titkot rejt magában, melyek érintik Allah isteni uralmának mindenhatóságát, az emberi köz- és magánéletet, de az önfegyelem egyik iskolája is, s az Allahtól kapott adományokért mondott hálának egyik szép és erőteljes formája.
Az isteni uralom mindenhatóságát tekintve, a ramadán havi böjt számos bölcsességének egyike a következő:
Allah a föld felszínét adományaival megrakott asztalként rendezte be az emberek számára. Ezen az asztalon jótéteményeinek minden fajtája megtalálható, olyan is, amire nem is gondolni: „onnan is, ahonnan nem is számítani rá.” (65:3) [1] Ily módon fejezi ki uralma mindenhatóságát, irgalmának, kegyének tökéletességét. Az ellustult, külső okoktól és hatásoktól megvakult emberek vagy nem veszik észre az ebben az igazságban megmutatkozó tényt, vagy pedig nem vesznek tudomást, megfeledkeznek róla. Ramadán áldott havában a hívők egy jól szervezett hadsereg katonáiként viselkednek. Mindannyian meghívást kaptak az örök Uralkodó megterített asztalához, s napnyugtáig várnak, amikor is elhangzik: „Asztalhoz, tessék!” [2] Ők pedig a szeretetteljes, fenséges, mindenre kiterjedő kegyességre rendezett, fegyelmezett és magasztos szolgálattal és áhítattal válaszolnak. Vajon méltóak-e az ember elnevezésre azok, akik elzárkóznak az ilyen magasrendű szolgálat, e megtisztelő vendéglátás elől?
Második pont
Azon tényt tekintetbe véve, hogy az áldott, ramadán havi önmegtartóztatás, Allah jótéteményeiért és adományaiért felajánlott böjt, a benne lévő számos bölcsesség egyike a következő:
Miként az Első Szóban [3] már említettük, az uralkodó konyhájából felszolgált ételeknek meg van az ára. S a legnagyobb ostobaság volna – miután a felszolgáló baksist (’borravaló’) kapott – ezen értékes javakat értéktelennek tekinteni, s a valódi Vendéglátót nem ismerni. Allah ehhez hasonlóan számtalan, különféle adománnyal terítette szét a föld felszínét, s ennek kifizetését a hála formájában várja el tőlünk. A külső körülmények, dolgok, okok csupán felszolgálók. Ennek a felszolgálónak is fizetünk valamilyen árat. De hálánk és tiszteletünk ezen felülemelkedik, s felismerve, tudatosítva a valóságos Adományozót, aki végtelen módon, minden oknál és körülménynél méltóbb a hálára, szívből jövő köszönetet mondunk Neki. A Neki mondott hálánk azt is jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy minden jó Tőle ered, azokat megbecsüljük, értékeljük, s ráeszmélünk önnön ráutaltságunkra.
Az áldott ramadán havi böjt tehát az igaz, tiszta, mély és mindenre kiterjedő hálának a kulcsa. Amikor a legtöbb ember nem szükséghelyzetben van, ezen áldott időszakon kívül nem is nagyon ismeri fel a sok isteni jótétemény értékét, mivel nem éheznek. Egy jóllakott, s különösen gazdag ember számára nem szembetűnő a már egy darab száraz kenyérben megmutatkozó isteni adomány. A böjt megtörésekor (iftár) azonban ízlelésünk tanúsítja már, hogy egy hívő szemében mily értékes adománya Allahnak az a száraz kenyér. Áldott ramadán havában, az uralkodótól a koldusig, mindenki eljuthat a bensőséges háláig az ilyen jótétemények értékének felismerése által.
Mivel napközben tilos számára az étkezés, ezt mondja: „E javak nem az én tulajdonomat képezik. Nem tehetem meg, hogy magamhoz vegyem ezeket. Tehát valaki más rendelkezik felettük, s ő az, aki megajándékoz velük. Megvárom, hogy ő odaadja nekem.” Ilyenkor az ajándékot valóságosan is ajándéknak ismeri fel, s tevőlegesen is kifejezi bensőséges háláját. Ily módon tehát a böjtölés a hálaadás lényegi elemévé lesz, mely számos tekintetben az ember tulajdonképpeni feladata.
Harmadik pont
Ami a böjtnek a közösségi életre vonatkozó jelentőségét illeti, a benne lévő számos bölcsesség egyike a következő: megélhetésüket tekintve az emberek különbözőek. E különbözőséget figyelembe véve szólítja fel Allah a gazdagokat arra, hogy segítsék a szegényeket. S a gazdagok csak saját böjtölésük során érzett éhségükkel tapasztalhatják meg a szegények sanyarú helyzetét. Ha nem volna a böjt, akkor sokkal több önző gazdag volna, akik nem fogják fel, hogy mily fájdalmat okozhat az éhezés és a nélkülözés, s mily sok együttérző szeretetre (sefqat) [4] van szükségük az ettől szenvedőknek.
E tekintetben az embertársi, az emberi lényben meglévő szeretet a valódi hála alapját képezi. Bármilyen helyzetben is legyen valaki, mindig fog valamilyen tekintetben önmagánál szegényebbet találni. S kötelessége, hogy együttérző szeretettel legyen vele.
Ha ő maga még sohasem került olyan helyzetbe, hogy éhezzen, nem lesz képes olyan jóságra és megsegítésre, melyre már az együttérző szeretete is kötelezné őt. S még ha képes is lenne rá, akkor sem volna a segítségnyújtása teljes, hiszen a másiknak az állapotát saját lelkében még sohasem érezte át.
Kritikai megjegyzések:
[1] „onnan is, ahonnan nem is számítani rá.” (65:3) - A Korán 65. (A válás) szúrájának 2-3. verse teljes formájában: “(2) És amikor elérték a kijelölt idejüket, akkor tartsátok meg őket helyénvaló módon, vagy váljatok el tőlük helyénvaló módon. És hozzatok tanúnak két igazságos férfit magatok közül, és tegyenek tanúságot Allahért. Ez figyelmeztetés annak, aki hisz Allahban és az Utolsó Napban. És aki féli Allahot, annak ő kiutat mutat, (3) és gondoskodik róla, ahonnan nem is várná. És aki Allahra hagyatkozik, annak ő elegendő. Bizony, Allah beteljesíti a parancsát. Bizony, Allah mértéket szabott nektek.” (Kis Zsuzsanna Halima fordítása a 2012-es Korán-kiadás alapján.)
[2] „Asztalhoz, tessék!” - Török hagyomány szerint az imárahívás (adhan) elhangzása után szokás fohászkodni, megtörni a böjtöt, vacsorázni, majd utána elmondani a naplementei imát (maghrib), míg az arab tradícióban az imárahívás után röviden fohászkodnak, pár szem datolyával, tejjel vagy vízzel megtörik a böjtöt, elimádkozzák a naplementei imát és utána ülnek asztalhoz.
[3] Első Szó - Szaíd Nurszi ‘Risale-i Nur’ című fő munkájából ‘Szavak’ című kötetének fejezeteire utal vissza, jelesen az első fejezetre.
[4] sefqat - Szaíd Nurszi ‘Risale-i Nur’ című munkájának Nyolcadik levelében háromféle szeretet különböztet meg: jóindulatú szeretetet (muhabbat), a mély érzelmekkel teli szeretetet (‘asq) és az együttérző, részt vevő, önzetlen szeretetet (safqat). A safqat fogalmát az említett levélben fejti ki, azt írja: “ [A safqat] magasztosabb, ragyogóbb fényű és nagyobb hatóerejű, mint a jóindulat és az érzelem általi szeretet. [...] Továbbá az önzetlen, együttérző szeretet (safqat) őszinte. Nem vár ellenértéket attól, akire szeretete irányul (al-musfaq), hanem tiszta szeretet. Még az állatoknak a csemetéik iránti, önfeláldozásra kész szeretete, egy ilyen alacsony fokozaton is igazolja ezt. A szenvedély azonban követelőzik, ellenszolgáltatást vár. A szeretet könnyei vágyat fejeznek ki, fizetségért koldulnak. [...] az együttérző, részvéttel teli, önzetlen szeretet (safqat) útja egyúttal a könyörületességé (rahma) is, s az együttszenvedés sebeinek gyógyító balzsama.” A safqat példájának Jákob próféta József iránt érzett szeretetét, illetve az anya szeretetét a gyermeke iránt hozza fel.
Kármán Marianna, afrikanista, iszlámkutató
A fentiek a Rejhan Kiadó engedélyével jelentek meg a Napi iszlám oldalán. Az eredeti művet fordította: Yusuf Fuad.

Ramadán infó

Muszlimoknak és nem muszlimoknak összegyűjtöttük, hogy mi történik ramadán alatt Magyarországon a mecsetekben.
Az alábbiakban használt arab fogalmak jelentését ebben a cikkünkben találod.
Mecset Budapesten:
Imaidők táblázata elérhető itt.
Előadás minden este 20.00-tól a naplementei imáig, utána 22.15-kor tarawih ima az esti ima után.
Lajlatul-qadr: ramadán 27. éjszakája.
Mecset Debrecenben:
Murat pasa (Bem József) mecset, 4032 Debrecen, Egyetem sugárút 56.
Mindennap iftár a naplementei ima után, és tarawih ima az esti ima után.
Mecset Győrött:
Mindennap iftár a naplementei ima után.
Mindennap iftár a naplementei ima után, és tarawih ima az esti ima után (ramadánban 22:30-tól).
Imaidők táblázata elérhető itt.
“Alapozó”, beszélgetés az iszlám alapjairól minden hétfőn a délutáni ima után, illetve 19:00-tól Tedzsuíd Korán recitálás tanfolyam az első emeleten. Női teadélután (ramadánban tea nélkül) minden szerdán 19:00-20:00.
Előadások magyar nyelven - férfiak és nők számára - minden szombat délután 18:00-tól.
Mindennap iftár a naplementei ima után, és tarawih ima az esti ima után a mecsetben.
Imaidők táblázata elérhető a weboldalról.itt.itt.itt.itt.
Iftárral egybekötött előadások minden kedden és csütörtökön 19.30 órától.
Érdeklődni az alapítvány honlapján: http://www.hanif.hu/, illetve telefonon: a 06-20-531-1050-os számon lehet. (Halima)

 

Ramadán kezdőknek, avagy amit a ramadánról tudni illik

Ramadán az iszlám naptár szerinti 9. hónap sa’bán és sawwál hónap között, mely a Hold állásától függően 29 vagy 30 napos. A hidzsra utáni második évben nyilatkoztattak ki a Korán azon sorai, melyek felszólítják a muszlim hívőket, hogy ebben a hónapban böjtöljenek, mely egyben az iszlám vallás negyedik pillére:
„...Aki pedig jelen van e hónapban [ramadán], az böjtölje azt végig...” (Korán, A tehén szúrája, 2:185)
Böjt az iszlám szerint
A böjt arabul szaúm, jelentése önmegtartóztatás, tartózkodás ételtől, italtól, házas élettől. Maga a böjt, mint vallási rituálé és előírás egyébként nem új keletű dolog sem a Könyv Népei, sem pedig a preiszlám arab törzsei számára, akik hasonlóképpen böjtöltek, mint a muszlimok.
„Ó ti, akik hisztek! Előíratott a számotokra a böjtölés, ahogyan előíratott azok számára is, akik előttetek éltek.” (Korán, A tehén szúrája, 2:183)
Sokan ezért a ramadán havi böjtöt a pogány arab szokás továbbélésének tekintik, ám az iszlám, vagyis a Korán és Mohamed próféta küldetésének alapvető célja nem valami teljesen új alkotása, hanem a meglévő tradíciók és szokások reformációja volt: megtisztítani Isten eredeti üzenetét az évtizedek alatt rárakódott emberi kitalációktól, és ehhez mérten helyesbíteni a népek „eltévelyedett” hitvilágát. Így a bálványállító mekkaiakkal ellentétben a muszlimok az Egy Isten parancsára böjtölnek, melynek fő célja a Vele való kapcsolat erősítése az önmegtartóztatás és a megnövelt istenszolgálat által.
A ramadán és ezzel a 30 napos böjt akkor veszi kezdetét, mikor a muszlim vezetők megpillantják az új hónap elejét jelentő félholdat. (Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1900 & egész 11. fejezet) Ennek következtében a ramadán kezdete az iszlám országok között egy nappal eltérhet. De a nem-iszlám országok muszlim közösségei sem feltétlen lépnek egyszerre a böjti időszakba – előfordul, hogy még egy adott városon belül sem. Vannak, akik a helyi vezetők észlelésére hagyatkoznak, vannak, akik azonban Szaúd-Arábiát követik. De akad olyan is, aki bár Európában él, mégis saját hazája szerint kezd böjtölni. Az erről kialakult vitát ebben a cikkben vettük nagyító alá.
A Koránból tudjuk, hogy egy böjti nap napfelkeltétől naplementéig tart, pontosabban a hajnali imától (fadzsr) a naplementei imáig (magrib). A böjtöt megtörő étkezést iftárnak, a hajnalban elfogyasztott „reggelit” pedig szuhúrnak hívják.
„...És egyetek és igyatok egészen addig, amíg világossá nem válik a számotokra a fehér és a fekete szál közötti különbség hajnalban! Ezt követően előírás szerint tartsátok be a böjtöt a (következő) éjszakáig.” (Korán, A tehén szúrája, 2:183)
Az imák időpontja így minden nap egy-két perccel tolódik valamelyik irányba. Idén ramadán elején jelenleg hajnali fél 3 körül van a fadzsr és este fél 9 körül a magrib ima.
A hadíszok szerint az utolsó falatokat az imát jelző azán (imára hívás) végéig engedett lenyelni, enni pedig már abban a pillanatban lehet, amikor megszólal az imára hívás. (al-Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1918, 1919., Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
Miért böjtölnek a muszlimok?
Alapjában véve a böjt, mint önmegtartóztatás, a bizonyos dolgokról való önkéntes lemondás egy meghatározott időre minden vallásban ugyanazt a célt szolgálja: emlékezteti az embert halandó életére és korlátolt, függő sorsára. A böjti időszak így a reflektálás, a spirituális feltöltődés és megtisztulás, és az Istennel való kapcsolat megerősítésének időszaka, mely egyben az önuralmat is fejleszti.
Míg más felekezeteknél a teljes elvonulás jellemzi ezt a periódust, addig a muszlimoknál ez a napi teendőik mellett történik. A munka, a tanulás és az egyéb elfoglaltságaik mellett több időt igyekeznek tölteni istenszolgálattal: többet olvassák és tanulmányozzák a Koránt, a napi 5 kötelező ima mellett több önkéntes imát végeznek, mint például az éjszakai ima (qijámul-lajl, vagy kifejezetten a ramadánhoz kapcsolódóan használt imaforma: a taráwíh ima), melyet tipikusan az esti ima (‘isá) után szoktak tartani a mecsetekben egy rövidebb előadással egybekötve, de az éjszaka bármelyik szakaszában, akár otthon is végezhető, közösen vagy egyedül. Ugyanúgy imádkozzák, mint bármelyik másik imát, kettes egységekben (raká’).
A muszlim hívők számára ramadán hónapja még azért is fontos, mivel ekkor nyilatkoztattak ki Mohamed számára a Korán első sorai a Híra barlangban, Gábriel angyal által.
„Ramadán hava, amelyben a Korán lebocsátatott az emberek számára útmutatásként és az útmutatás és a különbségtevés világos bizonyítékaiként... (Allah azt akarja, hogy) Töltsétek ki (az előírt napok számát)! (És azt akarja, hogy) Allah nagyságát magasztaljátok azért, amiért az Igaz Útra vezérelt benneteket! Talán hálásak lesztek!” (Korán, A tehén szúrája, 2:185)
Ezért a muszlimok számára ez a hónap egyfajta ünnep is, a Korán lejövetelének ünnepe. Az első sorokat Mohamed pontosan az Elrendelés éjszakáján (lajlatul-qadr) kapta meg (Korán, A megtapadt rög szúrája), melyről egyébként nem lehet tudni pontosan, hogy a ramadán melyik éjszakájára esik, csupán annyit – a különböző fennmaradt hadíszok alapján -, hogy a ramadán utolsó 10, páratlan számú éjszakájának egyike. Sokan a ramadán 27. éjszakáját tartják a lajlatul-qadrnak, így aki iszlám országban jár, megfigyelheti, hogy ezen az éjszakán még az is előkerül az esti taráwíh imára, aki egész ramadán alatt be sem tette a lábát a mecsetbe.
Ramadán utolsó 10 napjával kapcsolatban fontos megemlíteni még az ittikáf, vagyis az önkéntes elvonulás gyakorlatát, mikor is a hívők (jellemzően férfiak, de gyakran nők is) a mecsetbe költöznek, ahonnan majd csak ramadán legvégén lépnek ki – ahogyan azt Mohamed próféta és társai is tették. Az éjszakákat imádkozással, a nappalokat Korán-olvasással töltik. Fürödni természetesen hazamennek napközben, amennyiben a mecset nem rendelkezik zuhanyzóval, és együtt étkeznek – bár ramadánban szinte minden nagyobb mecset, kiváltképp nem iszlám országokban, étellel és itallal várja a böjtölő (és nem böjtölő) hívőket.
Még miért böjtölnek a muszlimok? Prófétai hagyományok szerint a böjtölés védelem a hívő számára a Pokol tüzével szemben, illetve a múltbeli bűnök bocsánatáért való vezeklés, mely hatalmas jutalommal jár.
Abú Hurajra hagyományozta Mohamed prófétától, aki azt mondta: “A böjtölés pajzs a Pokol tüze ellen.” (al-Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1894, Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
“Aki őszinte hittel, Isten jutalmát remélve böjtöli végig ramadán havát, annak az összes múltbéli bűne megbocsáttatik.” (al-Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1901, Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
“Mikor ramadán hava beköszönt, a Mennyország kapui kinyílnak, a Pokol kapui bezárulnak és a sátánok bilincsbe verettetnek.” (al-Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz, 1899, Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
Hogyan böjtölnek a muszlimok?
Ahogyan azt a szaúm jelentéséből már tudjuk, tehát napfelkelte és naplemente között, a muszlim böjtölők elsősorban nem esznek, nem isznak, nem élnek házas életet (2:187), és tartózkodnak az egyébként is tiltott vagy utálatos cselekedetektől. De emellett – az esetleges éhség és szomjúság keltette ingerültséget leküzdve – ügyelniük kell modorukra, viselkedésükre is. Így például többek között tartózkodniuk kell a hazugságoktól, a pletykáktól és a vitáktól – ahogy a ramadánon kívül is.
Mohamed próféta azt mondta, hogy Allah azt mondta: “Ádám fiai minden cselekedetüket saját magukért teszik, kivéve a böjtöt, amit kizárólag Értem tesznek, és Én hatalmas jutalmat készítettem elő számukra. A böjtölés védelem a Pokol tüze és a bűnök elkövetése ellen. Ha valamelyikőtök böjtöl, tartózkodjon a házastársával való intim együttléttől és a vitatkozástól. És ha valaki vitát kezdeményez (egy böjtölővel), mondja azt: ’Böjtölök’…” (al-Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1904, Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
Az iszlámban kiemelkedő fontossága van a szándéknak (al-Bukhári, 1. kötet, A kinyilatkoztatás könyve, hadísz 1. Darussalam kiadó, 1997, Rijád), éppen ezért az istenszolgálat nem korlátozódik le a szent könyv tanulmányozására és az imádságra. Istenszolgálatnak tekinthető minden olyan megengedett cselekedet, melyet a hívő megfelelő szándékkal, Isten megelégedését remélve cselekszik. Ezek a jócselekedetek a ramadán idején hatványozódnak, így egy muszlim hívő, ha teheti, ilyenkor többet adakozik a rászorulóknak (amellett, hogy a ramadán végi ünnepig minden család tagjai után adományt [zakatul-fitr] köteles adni), jobban ápolja a kapcsolatot rokonaival, szomszédaival és a közösség tagjaival, általánosságban véve kedvesebb és segítőkészebb másokkal.
Ibn Abbász hagyományozta, miszerint „a Próféta volt a legnagylelkűbb az emberek között, és még nagylelkűbb volt ramadánban, mikor is Gábriel angyal meglátogatta esténként egészen a hó végéig.” (Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1902., Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
Abú Hurajra hagyományozta, hogy a Próféta azt mondta: „Aki nem hagy fel a hazugságokkal és hazugságai fűtötte gonosz cselekedetekkel, úgy Istennek nincs szüksége arra, hogy az ilyen elhagyja ételét és italát (vagyis böjtjét Isten nem fogadja el.) (Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30), hadísz 1903. Darussalam kiadó, 1997, Rijád)
Ki az, aki böjtöl, és ki az, aki nem?
A böjt kötelező minden muszlimnak, nőnek és férfinek, aki megfelel az alábbi kritériumoknak:
- épelméjű és egészségügyileg képes a böjtölésre
Aki tehát tartósan beteg (pl. mentálisan beteg, cukorbeteg, rendszeresen gyógyszert szed vagy egyéb olyan problémája van, amire nézve a böjt megtartása veszélyes lenne), az nem böjtölhet, helyette mindennap egy szegény számára napi élelmét kell biztosítania. Terhes és szoptatós édesanyákra ugyanez vonatozik. Aki csupán megfázott, lázas, vagyis ideiglenesen beteg, annak a kimaradt böjti napokat a következő ramadánig be kell pótolnia.
- elérte a pubertás kort (mely az iszlámban a felnőtt korhatár)
Muszlim családok általában fokozatosan készítik fel gyerekeiket a ramadáni böjtre. Először csak délig, majd később a délutáni ima (aszr) kezdetéig, csupán néhány alkalommal engedik őket böjtölni, mielőtt ők is a család többi tagjához hasonlóan végigböjtölnék a ramadánt.
- az adott helyen lakik, vagy hosszabb ideig tartózkodik ott, tehát nem számít utazónak
Az utazó választhat: böjtölhet is utazása közben, vagy dönthet úgy, hogy a kimaradt napokat később bepótolja.
- nők esetében nem menstruál és nincs gyermekágyi vérzése
A könnyebbség érdekében nőknek menstruáció, illetve gyermekágyi vérzés alatt tilos a böjtöt tartani – mármint ami az étkezést és imádkozást illeti. Bármilyen egyéb, nem megterhelő istenszolgálatot viszont ugyanúgy végezhetnek.
Aki többet szeretne tudni a ramadáni böjtről, az itt töltheti le „A böjtölés könyve” c. ingyenes kiadványt, melyet a Magyarországi Muszlimok Egyháza publikált.
Gyakori kérdések
Nem muszlimokban számtalan kérdés, aggály merülhet fel a böjttel kapcsolatban. A következőben a leggyakrabban feltett kérdések és a rájuk adott válaszok találhatóak.
1. Mi értelme van egész nap nem enni és nem inni, mikor este meg zabáltok?
Ezt a kérdést gyakran maguk a muszlimok is felteszik. Ugyanis a böjt valóban nem a nagy lakomákról kell(ene), hogy szóljon, ahogyan azt sok iszlám országban tapasztalhatjuk. Épp ellenkezőleg! Ám sajnos statisztikák az előbbit erősítik: tehetősebb családoknál egészséges ételek helyett zsírban és cukorban gazdag ételek és italok kerülnek a ramadáni asztalra, kétszer akkora mennyiségben, mint egy átlagos étkezéskor.
Pedig a Korán azt mondja a túlzásokba esésről: „Ó Ádám fiai! Minden imahelyen vegyétek magatokra díszeiteket! Egyetek és igyatok! Ám ne legyetek túlzóak! Ő nem szereti a túlzókat!” (Korán, A Magaslatok szúrája, 7:31) Böjtöt egyébként nem csak vallási okokból, hanem az egészség megőrzése érdekében is szoktak tartani az emberek, ugyanis remek méregtelenítő kúrának tartják. Éppen ezért ramadáni böjtkor is nagyon fontos odafigyelni arra, mit és mennyit viszünk be szervezetünkbe, hogy a böjttel valóban felfrissüljön a test.
Az ideális, egészségre jótékony hatással levő böjti nap a következőképp zajlik: mikor eljön a böjttörés, azaz az iftár ideje, a Próféta példáját követve a böjtölő néhány szem datolyával, gyümölccsel, tej vagy víz kíséretében töri meg böjtjét, majd elmegy imádkozni. A vacsoraasztalra lehetőleg sok-sok folyadék és egészséges – zöldségek, proteinben és rostokban gazdag – ételek kerülnek, melyből annyit eszik, amennyit egy átlagos, böjtmentes napon enni szokott. Édesség helyett sokkal jobb, ha gyümölcsöt fogyasztunk desszertnek. Célszerű az este folyamán inkább sokat inni és többször, kevesebb adag ételt magunkhoz venni. Szuhúrra is könnyedebb ételeket ajánlatosabb fogyasztani, esetleg egy tál müzlit vagy joghurtot, vagy csak néhány pohár vizet inni.
Számos kutatás készült a böjt egészségügyi hatásairól, melyek kimutatták, hogy amennyiben odafigyelünk a helyes táplálkozásra, a böjtölésnek számos előnye van egészségünk számára. Többek között a böjt lehetőséget kínál a felesleges kilóktól való megszabadulásra, ami a túlsúlyosak számára lehet fontos; csökkenti az összkoleszterin, az LDL koleszterin, illetve a vércukor szintet; továbbá tisztítja a testet, és néhány nap múltán megnöveli a vérben bizonyos hormonok számát (mint pl. endorfin), mely fokozottabb éberséget és mentális jólétet biztosít. Nem utolsósorban pedig a ramadán jó lehetőség arra, hogy felhagyjunk a káros szokásokkal, mint például a dohányzás.
2. Aki Svédországban böjtöl az nem eszik egész nap, mert nem megy le a nap?
Természetesen eszik. Ők Mekka vagy a hozzájuk legközelebb lévő város ideje szerint böjtölnek, ahol van naplemente és napfelkelte.
3. Még vizet inni sem szabad? Tiszta őrültség!
Senki sem állíthatja, hogy a ramadáni böjt, kiváltképp a nyári melegben, egyszerű feladat. Hogy ki, mennyire bírja a böjtöt természetesen attól is függ, hogy az év melyik részére esik éppen a ramadán, továbbá függ a kortól, egészségügyi állapottól és erőnléttől, munkakörtől és napi rutintól – de elsősorban attól, hogy mennyire figyelünk oda a helyes táplálkozásra, folyadékbevitelre és alvásra. Ha ezt elmulasztja a böjtölő, nemcsak az egészsége károsulhat ezzel, hanem spirituális életét is negatívan befolyásolja. A fejfájás, az ingerültség és a fáradékonyság gyakori problémák a böjtölő muszlimok körében. A kellemetlenségek okozója legtöbbször valóban a dehidratáció, ám ezt meg lehet előzni azzal, hogy a megengedett időszakban magunkhoz vesszük azt a folyadékmennyiséget, melyet napközben innánk. Ez testünk méregtelenítése szempontjából, illetve a kevesebb étel fogyasztása érdekében is fontos. Amint arról már szó volt, amennyiben a böjt bármilyen módon veszélyezteti az egészséget, úgy az illető megszakíthatja, és később (mondjuk a rövidebb és hűvösebb téli napok egyikén) bepótolhatja vagy teljes mértékben mentesül a kötelezettség alól.
4. Fogat mosni szabad?
Ugyan találkozni olyanokkal, akik még a nyálukat is inkább kiköpik, nehogy bármi is leszaladjon a torkukon böjtöléskor, ez az extrémitás a többségtől távol áll. Természetesen lehet fogat mosni napközben is, vagy helyette a népszerű szivákot vagy miszvákot használni, melynek a kellemes ízen kívül számtalan egészségügyi haszna is van.
5. Ha iszlám országban járok, nem ehetek és ihatok muszlimok előtt? Az ott élő keresztények is tartják a ramadánt?
Arról, hogy mit ajánlatos csinálni és mit nem egy iszlám országban járva, ebben a cikkünkben írtunk. A többségében a keleti keresztény egyházakhoz tartozó arab keresztényeknek meg vannak a maguk szokásai és ünnepei, így ők nem böjtölnek a ramadán idején, de tiszteletből általában nem szoktak étkezni köztereken, vagy ha igen, akkor azt egy zártabb helységben (pl. étteremben, kávéházban) teszik – feltéve ha találnak olyat, ami nyitva tart napközben is.
Csányi Tímea
Korán-idézetek: Dr. Okváth Csaba fordítása Hadíszok: al-Bukhári, 3. kötet, A böjtölés könyve (30)

 

ISZLÁM VALLÁSJOG - Mikor kezdődik a ramadán? avagy az iszlám világ éves problémájának okai és feloldása

ISZLÁM VALLÁSJOG - Mikor kezdődik a ramadán? avagy az iszlám világ éves problémájának okai és feloldása

Az iszlám világban alapvetően kétféle naptár használatos: az egyik európai mintára a gregorián naptár – melynek évszámítási alapja Jézus születésének feltételezett időpontja, a másik a klasszikus arab időszámítási módszer: a holdnaptár. Az Európában használatos naptár értelemszerűen a gyarmatosítással és az Európa-központúsággal került el a Közel-Keletre.
A holdnaptár alapján az iszlám világban szintén 12 hónapot határoznak meg. Egy holdhónap pontosan 29 nap 12 óra, 44 perc és 3 másodperc, így napokban történő meghatározása lehet 29 vagy 30 nap a hold megjelenésétől függően. Egy holdév tehát mindig rövidebb, mint 365 nap (asztronómiai számítások szerint a holdév hossza pontosan 354 nap, 8 óra, 48 perc, 36 másodperc, a szoláris év 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodpercével szemben). Ebből következik, hogy a ramadán az európai időszámítás szerint „mozog” vagyis évről évre korábban van – de hasonló érdekesség lehetne az is, hogy az iszlám világban elterjedt holdnaptár szerint idősebbek az emberek, mint az európai naptár szerint, hiszen hamarabb eltelik egy év, így egy holdnaptár szerint 100 éves ember a gregorián naptár szerint mindössze 97 éves.
A holdnaptár használata Európában is elterjedt, hiszen ez az időszámítás egyik legősibb formája. Manapság elsősorban az asztrológia “hívei” használják.
A Koránban is nyoma van annak, hogy Isten a holdat adta az embereknek azért, hogy számolják az évek számát.
„Ő az, Aki a Napot sugárzó fénnyé tette, a Holdat pedig visszavert fénnyé. És fázisokat jelölt ki neki, a Holdnak, hogy tudjátok az évek számát és a számon tartást. Allah nem teremtette azt másként, mint igazsággal.” (Korán – Jónás szúrája 10:5)
De a Koránban egyetlen utalás sincs arra, ami alátámasztaná a napjainkban tapasztalt vitákat a ramadán kezdete körül. A problémát mégis a Korán szavaira vezetik vissza a tudósok:
„Így aki közületek tanúja a [ramadán] hónapnak, az böjtölje végig!” (Korán – A tehén szúrája 2:185)
Alapvetően kétféle számítási módszert lehet elkülöníteni: a személyes megfigyelésen és a csillagászati kalkulációkon alapuló számításokat. Az egyik a prófétai hagyományokat részesíti előnyben, míg a másik az Isten által teremtett, csodálatos világegyetem tudományos megfigyelését, mely a hold mozgásának megállapításában évszázadokra visszamenő, bizonyított eredményeket tart számon.
Bár az asztronómia tudománya tipikusan keleti tudomány, napjainkra pedig az európai ember megkoronázta az iszlám világ csillagászati megfigyeléseit az űrben tett utazásaival, mégis a ramadán hónap kezdetének meghatározására több eltérő módszert alkalmaznak a muszlimok szerte a világban, és családok szakadnak szét különösen a világpolgári lét kiterjedésével. Így fordulhat elő, hogy míg Szaúd-Arábiában elsősorban a hagyományos, szabad szemmel történő megfigyelési módszereket használják, Törökországban a modern csillagászati eredményeket használják (bár én inkább nevezem ezt a módszert már klasszikusnak, hiszen a holdnaptár számítása meglehetősen régóta biztos alapokon nyugszik). Ha Szaúd-Arábiában a holdmegfigyelő bizottság egy tagja éppen nem ment el az éves szemészeti vizsgálatra, vagy egy felhő kúszik a hold elé az égen, akkor nem kezdődik el a ramadán, míg Törökországban igen. Így előfordulhat, hogy egy muszlim a szaúdi időszámítás szerint - mondjuk Európában - még nem böjtöl, egy másik – legyen az a szomszédja – a csillagászati időszámítás szerint pedig igen. Szerencsétlen esetben még a ramadánnak sem lesz ugyanakkor vége, így előfordul az is, hogy a ramadánt záró háromnapos ünnep sem egyszerre zajlik. Ez pedig mindig nagy szakadást, fitnát hoz a muszlim közösségbe (hiszen ha egy Magyarországon élő azeri a szaúdi naptár szerint böjtöl, a családja otthon pedig a török időszámítást követi, akkor előfordulhat, hogy nem egyszerre kívánnak „boldogkarácsonyt” egymásnak).
Annak ellenére, hogy a sária, vagyis az isteni törvény statikus, a sária értelmezése, a fiqh, az iszlám vallásjogi tudomány mindig is dinamikus, fejlődő tudománynak számított, hiszen mindig választ tudott adni az isteni törvények értelmezése alapján különböző korok és helyek, különböző kultúrák és emberek problémáira, kérdéseire. A „népszerű” időszámítási viták közé tartozik még a napi öt ima meghatározása is, mely ramadánkor különösen érdekes kérdés lehet: mikor kezdődjön, és mikor végződjön a böjt. Ezek a problémák azonban elsősorban valóban értelmezési kérdések, mert az időpontok bár a nap mozgása szerint, de nem asztronómiai kifejezésekkel (mint a téma esetében az újhold) vannak meghatározva. Nem mellesleg a szélességi fokok tekintetében szélsőséges problémákat is okozhatnak, pl. egy sarkkörkutató a ramadán ideje alatt egyáltalán nem törhetné meg a böjtöt, illetve nem tudna éjszakai imát imádkozni – ezekre azonban könnyen meg is találják a megoldást a fiqh-tudósok.
Viszont az, hogy mikor kezdődik a ramadán egy kétségtelenül objektív kérdés, hiszen a fő kérdés itt az, hogy mikor születik az újhold. Ahogy a holdév többi hónapjának számítása során senki sem vitatkozik, hanem a tudományra támaszkodik, igazából a ramadán kezdete körüli kardoskodás és egymásnak esés felesleges vitának tűnik. Mégis tudósok írnak cikkeket és vaskos könyveket a tradicionális empirikus és a klasszikus matematikai kalkulációkon alapuló módszerek ellen vagy mellett.
További angol nyelvű információ (Dr. Zulfiqar Ali Shah: The Astronomical Calculations and Ramadan A Fiqhi Discourse c. könyve) elérhető az alábbi linken: http://www.nmfuk.org/events/birming...
Akinek pedig nincs türelme vagy ideje a fenti 151 oldalas tudományos értekezés elolvasására, annak szeretettel és az isteni törvények legnagyobb tiszteletben tartása mellett ajánlom figyelmébe egy kanadai filmsorozat alábbi rövidke részletét és annak bölcs következtetéseit:
dr. Kármán Marianna, afrikanista, iszlámkutató

 

Meghalt a legendás muszlim ökölvívó, Muhammad Ali

A 74 éves Muhammad Ali több, mint 30 éve Parkinson-kórban szenvedett. Csütörtökön került kórházba légzőszervi problémákkal, de már nem tudtak rajta segíteni.
Cassius Marcellus Clay, alias Muhammad Ali az iszlám vallásra való áttérést követően vette fel elhíresült nevét. Az ökölvívás mellett polgárjogi aktivistaként harcolt az afro-amerikaiak jogaiért a szintén muszlim Malcolm X mellett. Mindig büszkén beszélt hitéről és vallásáról a publikumnak, és véleményét sohasem rejtette véka alá, mégha az súlyos következményekkel is járt - mint például, amikor a vietnámi háború idején megtagadta a katonai szolgálatot, amiért három évre bevonták bokszolói engedélyét.
“Nem, nem fogok több ezer mérföldet utazni azért, hogy egy mészárlásban segédkezzek, és abban, hogy porig romboljunk egy újabb szegény nemzetet csak azért, hogy a feketék fehér szolgatartóinak dominanciája tovább folytatódjék a világon” - mondta.
Elutasította továbbá azt is, hogy a neve a Hollywoodi Hírességek Sétányán a földön legyen elhelyezve. Úgy vélte, tiszteletlenség lenne, ha a Próféta nevén járókelők tapossanak.
Betegségéről így beszélt: “Ez az élet nem valódi. Meghódítottam a világot, de nem hozott számomra megelégedettséget. Isten ezt a betegséget azért adta nekem, hogy emlékeztessen: nem én, hanem Ő a number one, a leghatalmasabb.”
Inspiráló tettei és mondásai miatt muszlimok tucatjának példaképe.
Életéről és pályafutásáról bővebben: http://hvg.hu/sport/20160604_Meghal...
Csányi Tímea

HETI KORÁN - 111. szúra - A pálmarost szúrája

HETI KORÁN - 111. szúra - A pálmarost szúrája

(1) Száradjon le Abu Lahab két keze, és pusztuljon el ő maga is! (2) Nem fog neki használni a vagyona, és az sem, amit szerzett. (3) A lángoló tűzben fog élni, (4) és a felesége is, a tűzifa-hordó, (5) a nyakában pálmarost-kötéllel.
(ford: Kármán Marianna)

A cím változatai: Abu Lahab (Kiss, Endrei), A pálmarost (Serdián, Okváth, Karasszon, Mihálffy), A pálmarost-kötél (Simon), Pusztuljon el! (Hollósi), Abu-Laheb (Szokolay, Buzitai Szeldmayer – Gedeon)

(1)
Vesszen el Abu Lahab keze, és vesszen el ő maga is! [Kiss 2010]
Száradjon le Abú Lahab keze! Pusztuljon ő is vele! [Serdián 2010]
Száradjon le Abú Lahab mindkét keze és pusztuljon el ő maga is! [Okváth 2007]
Pusztuljon el Abú Leheb mindkét keze, és pusztuljon el (ő maga is)! [Karasszon 2004]
Letörettetik Abu Lahab két keze, s ő maga is letörettetik. [Mihálffy 1994]
Pusztuljon el Abu Lahab keze! És pusztuljon el [ő maga]! [Simon 1987]
Pusztuljon el Abú Lahab mind a két keze és pusztuljon el (ő maga is)! [Hollósi 1947]
Pusztuljon el Abu Lahab keze és vesszen el ő maga is! [Endrei 1915]
Vesszenek el AbuLaheb kezei s vesszen el ő maga is. [Szokolay 1857]
Elveszett Abu-Laheb mindenestől. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(2)
Nem fog neki használni a vagyona és a gyermekei! [Kiss 2010]
Semmit sem fog érni a vagyonával, sem azzal, amit szerzett magának. [Serdián 2010]
Nem segített rajta sem a vagyona, sem pedig az, amit szerzett. [Okváth 2007]
Nem fog használni neki sem a vagyona, sem [mindaz], amit szerzett. [Karasszon 2004]
Nem segít rajta vagyona, s az mit elnyert, [Mihálffy 1994]
Mit használt neki a vagyona és amit szerzett? [Simon 1987]
Ne használjon neki se a vagyona, se a nyeresége! [Hollósi 1947]
Vagyona és amit szerzett ne használjanak neki semmit. [Endrei 1915]
Semmi segélyt se találjon vagyonában s mindabban, mit szerze magának. [Szokolay 1857]
Nem használt gazdagsága, mellyet szerzett. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(3)
A lángoló Tűzben fog égni, [Kiss 2010]
A lángoló Tűzben fog égni, [Serdián 2010]
Lángoló tűzben fog égni. [Okváth 2007]
Majd lángoló tűzben fog égni, [Karasszon 2004]
S ő a lángoló tűzön perzseltetik. [Mihálffy 1994]
Lángoló tűzben fog égni. [Simon 1987]
Lángoló tűzben fog égni, [Hollósi 1947]
Lángoló tüzben fog elveszni [Endrei 1915]
Elégésül a lángoló tüzbe fog dobatni [Szokolay 1857]
Majd leszál a’ lángoló tűzbe. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(4)
és a felesége is, a tűzifa-hordó, [Kiss 2010]
mint a felesége, a fahordó, [Serdián 2010]
Feleségével (együtt), aki a tűzifát hordja (és azt a Próféta (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget) útjába teszi, hogy ekképpen zaklassa és bántalmazza). [Okváth 2007]
és a felesége is, a tűzifát hordó, [Karasszon 2004]
S az ő asszonya a rőzsehordó, [Mihálffy 1994]
feleségével, a tűzifahordóval együtt, [Simon 1987]
Felesége pedig a fát viszi, [Hollósi 1947]
ép ugy, mint felesége, aki a fahasábokat fogja odavinni [Endrei 1915]
ő s vele nője, kinek fát kell összehordania, [Szokolay 1857]
Vele egygyütt felesége is, fával megterhelve. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

(5)
a nyakában pálmarostból készült kötél lesz. [Kiss 2010]
akinek kötél lóg a nyakában pálmarostból. [Serdián 2010]
És a nyakában pálmarostból font kötél lesz. [Okváth 2007]
[kinek] nyakában pálmarost kötél lesz. [Karasszon 2004]
Hát az ő nyakában a kötél pálmarostból. [Mihálffy 1994]
akinek a nyakán pálmarost-kötél lesz. [Simon 1987]
Nyakán pálmarostból font kötél. [Hollósi 1947]
és nyakán pálmafa rostjaiból készült kötél. [Endrei 1915]
s nyakán pálmafa szálaiból font kötél csüngjön. [Szokolay 1857]
Nyakában pálma’ héjjából font kötél lesz’. [Buzitai Szeldmayer - Gedeon 1831]

Üzbégek és tádzsikok - viták a múltról

ISZLÁM ÉS TÁRSADALOM -  Üzbégek és tádzsikok - viták a múltról

 

A tádzsik és az üzbég nép viszonylag későn került be a köztudatba, és ha egy kicsit merészebben akarunk fogalmazni, azt is mondhatnánk, ők is csak későn „jöttek rá” saját tádzsikságukra és üzbégségükre. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. A mai Tádzsikisztán és Üzbegisztán területe ugyanis – bár a mostoha földrajzi körülmények miatt helyenként igen gyéren – nagyon régóta lakott területnek számít, és az iszlám történetében olykor fontos, néha egyenesen stratégiai szerepet játszott. Az utóbbi két évszázadban a térség népei mintha álomba merültek volna, és a külvilág ma is keveset tud róluk. A tádzsik-üzbég rivalizálás azonban érdekes lehet azok számára, akik a világ különböző szomszédos népeinek a konfliktusait, az identitások olykor utólagos konstruálását vizsgálják, továbbá az iszlám világon belül izgalmas példája a perzsa-türk vetélkedésnek, ami évszázadok óta húzódik végig az iszlám történelmén. Ennek legismertebb tetőzései voltak a 18-19. századi ottomán-szafavida háborúk, ám érdemes lokálisan is megvizsgálni a perzsa-türk ellentétek lecsapódását a kisebb népeknél, különösen akkor, mikor mind Irán, mind Törökország úgy tűnik, szívesen öltené újra magára az összperzsa és a pántörök mozgalmak vezető szerepét.

 

1917 előtt tehát nem beszélhetünk olyan földrajzi egységről, mint Üzbegisztán és Tádzsikisztán. A két nép eredetmítoszában a fő hangsúly az elsőbbségen van: a tádzsikok szeretik emlegetni, hogy ők voltak a környék őslakosai, és a türk népek csak a 6. században vándoroltak a területre. Ezt támogatta később a szovjet narratíva is: „A hódító türk népek szolgaságba taszították őket [ie. a tádzsikokat]. Egy részük eltürkösödött, és átvette a hódítók nyelvét.” (V.V. Bartol’d, Sochineniye, Vol 2 (1), p. 449. “Tadzhiki”.)
A tádzsikok a maguk politikai egységét a 9-10. században az „iráni” szunnita számánida dinasztiában látják, amikor az adminisztráció nyelve a perzsa volt, a főváros pedig Bukhara. Az ő bukásukkal kezdődött a türk népek felívelése, ami Timur Lenk hódításaiban érte el csúcspontját a 15. század elején.
Az Encyclopaedia Iranica szerint a „tazik” szó az arab, türk és indiai hódítók esetében pusztán az ittlakó, meghódítandó népeket jelentette, a szó maga pedig valószínűleg pártus vagy szoghdiai eredetű. A 11. században a karakhán-törökök a perzsa muszlimokra használták a megnevezést, a ghaznavida dinasztia idején élő perzsa írók pedig azokra a perzsa dialektusokat beszélő népekre, akik kívül éltek az akkori Perzsia (és nagyjából a mai Irán) területén. A türk és tádzsik különbségtétel a középkorban két civilizáció, a nomád katonai elit és a letelepedett városi lakosságot is jelentette (ez a distinkció később felbukkan a korai szovjet fogalomtárban is!).
A híres perzsa író, Szádi a 15. században már használta egyik versében a tádzsik szót:
„Úgy illik, hogy elmondd a királynak A te törököd tádzsik vért ontott.” (forrás: Encyclopaedia of Islam)
A terület később három fő egységre oszlott, ezek voltak a Bukharai Emirátus, a Khívai kánátus és az orosz Turkesztán. Az írástudók száma rendkívül alacsony volt, kb. a lakosság 2%-át tették ki, az identitástudat pedig gyakorlatilag kimerült a vallás (szunnita iszlám) és a különböző klánokhoz való lojalitás szintjén. (Ezenkívül, különösen Badakhsan környékén élt még egy jelentékeny számú iszmáilita közösség, amivel a cikk most nem foglalkozik.)
Az „üzbég” szó eredete vitatott. A legelterjedtebb elmélet szerint a mitológiai Oguz Bég (más néven Oguz kán) eltorzított változata, tehát a mai üzbégek a türk népek alapító atyjának egyenes ágú leszármazottai. Az „o'z” jelentett még függetlent is, ami az „úr” jelentésű „bég” szóval együtt tulajdonképpen azt jelenti: a maga ura.
Írott történelmi adatok szerint több különböző türk törzs menekült a mongol hódítások elől Közép-Ázsiába a 13. században, ahol nemsokára szövetségre léptek egymással, és így alakult ki az üzbég nép, amelyik viszonylagos önállóságban élt egészen a 19. század közepén meginduló orosz hódítások idejéig.
A cári birodalomba beolvasztott közép-ázsiai muszlimok öntudatra ébredésében a legnagyobb szerepe a tatárok által elindított „dzsadídi-mozgalomnak” volt. A név az arab „dzsadíd” szóból ered, ami újat jelent, s a mozgalom – ahogy neve is mutatja – a cári birodalom muszlim közösségeinek oktatási és társadalmi reformját tűzte ki célul. A krími tatár Iszmáil Gaszprinszki vezette mozgalomra erősen hatottak a kor éledező pántörök eszméi és ez befolyásolta a mai Üzbegisztán és Tádzsikisztán területén élő tádzsik nyelvű reformereket is. Ők egyébként maguk is gyakran írtak üzbégül és a „dzsadídiek” mintájára szerveződött „ifjúbukharaiak” mozgalma (amelyben vegyesen voltak tádzsikok és üzbégek) eleinte nem igazán foglalkozott a tádzsik identitástudat kutatásával. Ebben részben szerepe volt a „dzsadídiaknak”, akiknek az eszméi annyira magukkal ragadtak sok haladó gondolkodású tádzsikot, hogy azok egy ideig még a pántörök eszmékre is rokonszenvvel tekintettek. Nem volt nehéz dolguk, mivel Bukharában és más nagyobb kultúrközpontokban a vegyes lakosság között már régebben kialakult az üzbég-tádzsik „szárt-identitás”, aminek fő jellegzetessége az erősen perzsa hatásokkal tarkított üzbég nyelv volt (vagyis nem volt meg például a türk nyelvekre jellemző magánhangzóharmónia). Sok „üzbég” inkább a klánjával azonosította magát, a tádzsik-többségű Bukhara és Szamarkand lakosai pedig sokszor az üzbégek közé számították magukat.
A helyzet az 1918-as forradalom után változott meg, egyrészt az „újbukharaiak” közti belső viták és a fiatal szovjet állam politikusainak hatására, akik támogatták a különböző nemzetiségi törekvéseket a hajdani orosz birodalom területén. Hosszas viták után 1929-ben az üzbég SzSzK-ból való kiválással megalakult a Tadzsik Szovjet Szocialista Köztársaság. A helyi köztársaságok, beleértve a türkmén, kirgiz és kazah „államokat” is, jelentős kisebbségeket hagytak egymás területén, ami további viták forrása lett.
Moszkvának, a Szovjetunió kezdeti szakaszában népszerűsített etnikai diverzitás mellett, komoly érdekei voltak a tádzsik – mint az egyetlen „nem-türk” közép-ázsiai – nép felkarolásában. Irán ekkor még nem jelentett komoly fenyegetést (és a síita állam különben is nehezen tudott volna komoly befolyást gyakorolni a szunnita tádzsikokra), a szomszéd Afganisztánban uralkodó Amanullah rokonszenvezett a szocializmussal, viszont az első világháború után lassan magához térő Atatürk-vezette Törökországból érkező pántörök eszmék veszélyeztették a térség „internacionalista békéjét”. A tádzsik identitástudat felélesztése ezeket a tanokat is ellensúlyozni volt hivatott. Amanullah távozásával, és a nacionalista Reza Pahlavi hatalomra jutásával Iránban pedig a Szovjetunió szívesen szemléltette volna a „perzsa szocialista modellt”, aminek segítségével az országon kívül élő perzsa nyelvű népeket szerette volna legalábbis a kommunista eszme vonzáskörébe kapcsolni.
És bár 1929-ben a nemzeti identitások már néhány évtizede parázslottak, a térség esetében akár igaz is lehet a szovjet vicc, hogy az országban a történészek írják a regényeket, míg az írók írják a történelmet. Bár igazság szerint ez a vicc nemcsak szovjet kontextusban nyer értelmet...
A tádzsik-üzbég rivalizálás – kissé leegyszerűsítve, hiszen a témáról így is köteteket írtak – nagy történelmi személyekre és legendás városokra épül: mindkét esetben kissé anakronisztikusan próbálják utólag tádzsiknak és üzbégnek „keresztelni” a nagy neveket. Az iszlám világban kissé jártas emberek számára Bukhara például igen jól ismert: a város számos költőt, krónikást és tudóst adott ennek a kultúrának és már a korai szovjet időktől kezdve – az ugyancsak híres Szamarkand mellett – Erisz almája a két nép között. Bukhara és Szamarkand ma Üzbegisztánban vannak, ám jelentős tadzsik lakossággal, aminek – Dusanbe szerint – a számát Taskent folyamatosa igyekszik manipulálni.
A 9-10. századig uralkodó számánidákkal, a tádzsik történelem „aranykorával” az üzbégek a később érkező Timur Lenk leszármazottainak, – az egyébként „elperzsásodott” – timuridáknak a dinasztiáját állítja szembe. Az ekkor élt türk-mongol népek beszélték az ún. csagatáj-türk nyelvet, amit az üzbégek ma „régi üzbégnek” neveznek (mivel nem azonos az ország területén ma beszélt üzbég nyelvvel).
Ugyancsak komoly feszültség forrása a 10. században élt világhírű Avicenna, az iszlám kultúra és tudomány egyik emblematikus alakja, aki többek közt perzsa nyelven írta munkáit, ám a mai üzbegisztáni Bukharában született. Avicennát, azaz Abu Alí Ibn Színát mindkét nép magának követeli, 1980-ban például Taskentben impozáns külsőségek közt ünnepelték a nagy tudós ezredik évfordulóját, míg a tádzsikok pedig szintén egyik nagy nemzeti géniuszukat látják benne.
A vitatott személyeken kívül azonban megvannak a nagyon élesen körülhatárolt, „igazi nemzeti hősök”, akikre – olykor a másik rovására – igen büszkék: üzbég részről ilyen a 15. századi (vitathatatlanul türk) költő, Alisír Navoí, aki verseiben gyakran írt a türk nyelvek elsőbbségéről a perzsa felett (Navoí egyébként szintén csagatáj nyelven írt). Őt tartják egyben a türk irodalom megalapítójának is, aki életében nem mellesleg udvari szolgálatot is vállalt az akkori emírnél, tehát egyszerre volt a türk nacionalista és a lojális „kormányalattvaló” megtestesülése – tökéletes figura az üzbég népi pantheonban! (Az már nem annyira ismert Navoíról, hogy Fání néven perzsául (és arabul) is írt verseket, ahogy a kétnyelvűség: egy türk nyelv, illetve a perzsa egy dialektusának ismerete évszázadokon át természetesnek számított a közép-ázsiai értelmiség körében.)
Ezzel szemben a tádzsikok többek közt a 9. századi perzsa Abu Abdullah Rudakít teszik meg a „tádzsik költészet” alapítójának, aki a mai Tádzsikisztán területén élt a számánida dinasztia alatt, egyébként a mai Üzbegisztánhoz tartozó Bukharában, ahol – ismerős helyzet – udvari szolgálatot is vállalt!
Imomoli Rahmon, tádzsik elnök így nyilatkozott róla egy emlékünnepségen:
„A nagy Rudaki mester teremtette meg irodalmunkat, és verseinek ma is komoly szerepe van a tádzsik nemzeti irodalom fejlődésében; a fiatal generációk humanizmust, felvilágosodást és hazafiságot tanulnak költészetéből.” (http://www.news.tj/en/news/tajikistan-marks-day-rudaki)
Ironikus módon a huszadik század végére a két nép által kitermelt írók talán legnagyobbjai, a tádzsik Szadruddin Ayni és az üzbég Faizullah Khodzsaev mindketten kétnyelvűek voltak, „szárt-kultúrájúak”, és életútjukat tanulmányozván azt látjuk, hogy a tádzsik, illetve az üzbég identitás mindkettő részéről elsősorban későbbi választás volt.

 

Az irodalmi és a történelmi harc mellett fontos szerepet játszanak az asszimilációs narratívák: bár már mindkét fél elismeri, hogy a másik etnikuma létező dolog (immáron „csak” a kronológiában dúl a rivalizálás), azt továbbra is állítják üzbégek is, tádzsikok is, hogy a másik nép egy jelentős hányada „eltádzsikosított üzbég” és „elüzbégiesített tádzsik”. Ez egyébként ironikus módon igen valószínű lehet, különösen, mert egyrészt az elmúlt évszázadokban nem igazán léteztek ilyen jól körülhatárolt identitástudatok, másrészt pedig a keveredés sokáig teljesen természetes volt a két etnikum között: a hetes síita iszmáiliták, egy-egy rivális klán a saját népből, a bukharai zsidók vagy a betelepülő oroszok sokkal inkább számítottak közös ellenségnek, mint a másik.
Üzbegisztán – mint Közép-Ázsia legnépesebb köztársasága – már a szovjet időkben is a térség vezető állama volt. A gyéren lakott Fergána-völgy, ami három ország: Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Krigizisztán közt oszlik meg, a szovjet idők után is az etnikai konfliktusok egyik fészke maradt, ahol – ahogy ezt a cikksorozat előző részében említettük – a feszültségek miatt a radikális iszlamista mozgalmak is könnyebben vetik meg lábukat.
Taskent és Dusanbe között a viszony továbbra sem nevezhető a legbékésebbnek, és nem könnyíti meg a helyzetet, hogy mindkét ország jelentős kisebbséggel rendelkezik a szomszédos népből. Sok tádzsik és üzbég azonban már belefáradt a harcba:
„Békésen élünk tádzsik testvéreinkkel – idéz egy cikk egy tádzsikisztáni üzbégtől, – a kormány az, amelyik diszkriminál minket.” (http://www.eurasianet.org/node/62952)
Úgy tűnik tehát, hogy a kisebbségek a határ mindkét oldalán egyszerre zsarolási potenciálok és bűnbakok. Márpedig a két ország egymásra van utalva: az alacsonyan fekvő Üzbegisztánnak vízre van szüksége a szomszédból, a hegyes Tádzsikisztánnak pedig elektromosságra. Összeköti őket továbbá a közös szegénység (ami Tádzsikisztánban erősebb) és az iszlám radikalizmus veszélye, ami elsősorban a magukat diszkrimináltnak érző, karriertől elzárt kisebbség körében talál termékeny talajra:
„A fiatal üzbégeknek nincsenek lehetőségei [Tádzsikisztánban], ezért az iszlám felé fordulnak.” – ezeket a szavakat akár egy üzbegisztáni tádzsik is mondhatta volna. (http://www.eurasianet.org/node/62952)
Reményre adhat okot a két ország közt, hogy a helyi és külföldi szervezetek jelentései csak ritkán számolnak be „alulról jövő feszültségről”, sőt, a lakosok többnyire hangsúlyozzák, hogy a szomszédos ország népével nincs bajuk, „csak a kormányával”.
A két régi nagy birodalom, a Szovjetunió és Nagy-Britannia eltűnése után mindig akadnak új nagyhatalmak, melyeknek jól jön a helyi feszültségek mesterséges elsimítása. Az Afganisztánban aktív Egyesült Államok mindig kész „demokráciát vinni” a térségbe. Oroszország pedig (ahova a két országból rengeteg vendégmunkás özönlik, s nagyrészt az ő fizetésük tartja fent a gazdaságot) nem heverte ki a Közép-Ázsia elvesztéséből adódott presztízsveszteséget, Irán legalább kulturális téren igyekszik a tádzsikokat a maga befolyása alá vonni. Ankara pedig egyre merészebb álmokat sző a pántörök népek közös birodalmáról, míg a Közel-Keletről beszivárgó iszlám hittérítők a vallás radikális, a régiótól teljesen idegen interpretációjával mélyítenék el a szakadékot „apák és fiúk” között.
Ebben a zűrzavaros helyzetben a tádzsik-üzbég konfliktus valóban kis pontnak tűnik, de hogy valóban az-e, az elsősorban a fejekben dől el.
Szekér Gitta, orientalista

10+1 dolog, amit ne csinálj, ha iszlám országba utazol

10+1 dolog, amit ne csinálj, ha iszlám országba utazol

1. Ne menj be a mecsetbe cipőben
Az iszlám kultúrában a mecset szent helynek számít, ahova nem szabad cipővel bemenni. Sőt nem minden országban lehet a mecsetbe általában belépnie nem-muszlimnak, Marokkóban például csak a casablancai II. Hasszán mecsetet szabad mindenkinek látogatnia. De ha be is lehet menni, a legelemibb udvariasság az, ha a látogató megfelelő módon fel van öltözve, és leveti a cipőjét. Sok, turisták által látogatott mecsetben fel is vannak erre készülve, adnak hosszú leplet a bejáratnál. Ha valaki nem akarja kint hagyni a mecset előtt a cipőjét, akkor a hátizsákjában beviheti.
2. Ne egyél és igyál ramadánkor az utcán
Ramadán az iszlám böjti hónapja, a muszlimok ilyenkor napkeltétől napnyugtáig nem esznek, és nem isznak. A nem-muszlimokra persze nem vonatkoznak az étkezési tilalmak, de ettől függetlenül nagyon udvariatlan böjtölő emberek szeme előtt enni és inni. Ilyenkor az éttermek és utcai árusító helyek sincsenek nyitva napközben. Ha iszlám országba utazol, érdemes előtte leellenőrizni, hogy abban az évben mikorra esik a ramadán (az idén június 6-án kezdődik).
3. Ne igyál alkoholt nyilvánosan
Sok iszlám országban lehet alkoholt kapni, ettől függetlenül az alkohol többé-kevésbé tabunak számít. Az alkoholtilalom általában nem vonatkozik a nem-muszlimokra, de nyilvánosan alkoholt fogyasztani nagyon udvariatlannak számít, és sok országban törvényellenesnek is. Viszont nem is lehet az utcán részeg embereket látni, és ha mégis, azt az asszonyok haragja könnyen utoléri.
4. Ne viccelj Istennel, Mohameddel, az iszlámmal
A muszlimoknak – még akkor is, ha ők maguk nem szigorúan gyakorló muszlimok – az iszlám, Isten és a Próféta nem vicc tárgya. A vallással – bármilyen vallással – viccelni nagyon udvariatlannak számít, még baráti körben is. Egy másik kultúra humorérzékét elsajátítani amúgy is a nyelvtanulás legfelső szintje, turistaként ez a lehető legrosszabb belépő egy adott kultúrába. Ugyanígy sokkal egyszerűbb, ha az ember nem fejti ki, hogy ő tulajdonképp vacillál az agnoszticizmus és az ateizmus között, hanem egyszerűen azt mondja a kérdezősködő taxisnak, hogy keresztény. Ugyanakkor a köszönés és az udvariassági formulák roppant fontosak a Közel-Keleten. A köszönéshez tartozik, hogy az ember érdeklődik a másik ember, a taxis, a boltos, a rendőr hogyléte és a családja felől. A taxiban teljesen természetes, hogy a taxis kifaggat a családi állapotunk, gyerekeink, vallásunk felől. A köszönés rendszerint üdvözléskor asz-szalámu alajkum (béke veled), amire a válasz: va’alajkum asz-szalam (veled is béke), búcsúzáskor ma’asszaláma (menj békével), amire a válasz ugyanez. Ugyanakkor, ha megtudtuk a taxistól, boltostól, eladótól, pincértől, recepcióstól, hogy ő jól van, a családja is, a gyerekei is, akkor erre a reakció: hála Istennek (al-hamdu lilláh). Ugyanezt válaszoljuk akkor is, ha megkérdezik tőlünk, hogy vagyunk: itt nem kell magyar szokás szerint kifejteni az összes személyes és családi nyomorúságunkat, elég csak annyit mondani: hála Istennek.
5. Ne vegyél fel rövidnadrágot és csőtopot az utcán
Minden muszlim többségű országban fontos probléma az öltözködés, kivéve az európaiaknak fenntartott nyaralóhelyeken. Ha valaki a valódi országot akarja látni, és nem a reszortot, akkor a férfiak számára hosszú nadrág, rövid ujjú ing, a nők számára hosszú nadrág vagy szoknya és zárt nyakú ing, blúz a legmegfelelőbb ruha, persze csak ott, ahol nincs kötelező dresszkód. A legtöbb helyen a kendő nem kötelező a nem-muszlimok számára, bár sok problémától meg tudja kímélni az embert, és hasznos is a meleg ellen, ugyanígy a férfiaknak sem árt a kalap.
6. Ne nyúlj bal kézzel a közös tálba
Ha valaki eljut odáig, hogy meghívják egy családhoz enni, látni fogja, hogy sok helyen még mindig közös tálból esznek. Ilyenkor mindenki a felé eső részt eszi, szigorúan jobb kézzel. A bal kezet tisztálkodásra használták/használják, és nagyon udvariatlannak számít azzal enni. A köszönés mellett ez a másik hasznos kifejezés, amit illik elsajátítani. Étkezés és az ivás (víz, tea) elkezdése előtt elmormolhatunk egy csendes biszmillát (Isten nevében), ezzel mintegy megszentelve az ételt és az italt, ami általános szokás az iszlámban. Ugyanakkor, ha a koldusoknak adunk, akkor is Isten nevében tesszük. Ha elindul velünk a taxi, akkor sem árt, ha elmormoljuk magunkban vagy félhangosan, ami az iszlám országok közlekedési morálját tekintve egyáltalán nem felesleges óvatosság. De bárminek a kezdetekor használják.
7. Ne kommentáld a politikai helyzetet
A politikai helyzet még a nyugodtabb országokban is elég zavaros, nehéz átlátni a viszonyokat, idegenként pedig egyáltalán nem fogják tőlünk jó néven venni, ha tele szájjal kritizálunk és kommentálunk bármit is. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy az illető, akivel beszélgetünk, velünk egyetért-e vagy sem. Politikai témájú beszélgetést leginkább baráti körben lehet folytatni, de itt is vigyázni kell a kritikával, hogy ne tűnjünk udvariatlannak és ne vigyen a helyi TEK.
8. Ne fényképezz embereket, csak, ha engedélyt kértél tőlük
És itt nem feltétlenül a mutatványosokról, kígyóbűvölőkről van szó, akik abból élnek, hogy a turisták fényképezkednek velük, hanem az átlagemberekről. Általában szívesen állnak be egy mosolygós képhez, és roppant természetesen mutatnak rajta, de mindig kérni kell az engedélyüket.
9. Ne fényképezz állami, katonai épületeket
A legtöbb országban az állami épületek katonai objektumoknak számítanak. Mivel a legtöbb iszlám ország katonai-félkatonai diktatúra vagy fél-diktatúra, ahol a katonaság nem játékból áll őrt, és nem is díszből, igencsak zokon veszik, ha bármilyen objektumot, legyen az régi vagy új, le akarunk fényképezni. Turistahelyeken sokszor ki is van téve a tábla, hogy tilos fényképezni, de az a biztos, ha meg sem próbáljuk.
10. Ne bókolj a házigazdád feleségének
Ha valaki eljut odáig, hogy betekintést nyer egy család életébe, ami elég szoros bizalmi viszonyt feltételez, akkor a nemek közötti érintkezésre kifejezetten ügyelni kell, már persze ha az ember nem egy olyan családba vagy társadalomba csöppen, ahol a nemek külön esznek. Mindenféle szexuális vicc, célzás, bók szigorúan tilos.
+1. Ne éld nyilvánosan a szerelmi életed
Az iszlám országokban a társadalmi érintkezés a nyílt utcán sokkal formálisabb, mint Európában. Még az is ritkaságnak számít, főleg konzervatívabb helyeken, hogy férj-feleség kézen fogva sétáljon. A nyilvános puszi, csók, ölelés mind a magánélethez tartozik, amit nem az utcán élnek meg, hanem a házak belső részében, ahol nem látják mások. Minden tér, ahova mások beláthatnak, nyilvános térnek számít, így egy ház terasza is, ahol bikiniben mászkálni, napozni, nemi életet élni nagyon udvariatlannak számít.

GYORSHÍR - EGYPTAIR-MS80

GYORSHÍR - EGYPTAIR-MS80

 

„Vele élek, vele akarok meghalni is.” Ezt válaszolta Ahmed al-Asri, mikor a gyermekeiket oktató iskolában arra kérték, halassza el utazását a szünidőig. Ahmed feleségével, a kisegítő tanárként Kairóban dolgozó Reham Moszaddal Párizsba utazott, hogy mellette legyen a rák ellen kapott kezelések alatt. Az iskola nyilatkozata szerint Ahmed még a következőket mondta: „Mellette akarok lenni, ha valami váratlan történne. Nem tudom elképzelni az életet nélküle.” A férfi az összes megtakarítását és a gyermekek oktatására félretett pénzt arra használta, hogy rákbeteg feleségét Franciaországba vigye gyógykezelésre. Mindketten az Egyptair MS804-es járatán utaztak annak eltűnésekor. Három apró gyerek maradt utánuk, akikről jelenleg Ahmed szülei gondoskodnak. Az iskola bejelentette, hogy vállalják az árvák további oktatását.

 

Sabiq Eszter Fatima

GYORSHÍR - Cannes-i filmfesztivál

GYORSHÍR - Shahab Hosseini iráni színész nyerte Cannes-ban a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, írja a Yahoo News az AFP-re hivatkozva. A The salesmen (Az eladó) c. film egy férjről szól, akinek megtámadják a feleségét. A filmet Asghar Farhadi rendezte, és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is megnyerte.