Az evilágra jövő, a túlvilágért munkálkodó emberi faj számára végzett érdem tekintetében a ramadán havi böjt számos bölcsessége közül az egyik a következő:

Ramadán áldott időszakában a jó tetteket Allah ezerszeresen jutalmazza meg. Egy prófétai hagyomány szerint a bölcs Korán minden egyes betűjének értéke tízszeres jutalmat hoz, Allahnál a Paradicsom tíz gyümölcsét termi meg, s tíz jó tettként kerül beszámításra. Ramadán hónapban pedig mindez ezerszeresére növekszik. Az olyan Korán-részekben, mint amilyen az Ájátul-Kurszi (2:255), minden egyes betűért ezerszeres isteni jutalom lett megígérve, s ez ramadán pénteki napjain még több. A Korán kinyilatkoztatásának éjszakáján pedig harmincezerszeres. A Korán minden betűje az egész Koránhoz hasonlatos, mely harmincezer gyümölcsöt terem meg, mint az Üdvösség világító tuba-fája. Ramadán hónapban a hívők így tehát milliónyi gyümölcsöt arathatnak le.

Jöjj hát, s nézd meg jól ezt az áldott, örökkévaló és érdemeket szerző adás-vételt! Beláthatod, hogy micsoda veszteségnek teszik ki magukat azok, akik e betűknek az értékét nem fogják fel.

Az áldott ramadán hónap tehát az evilági élet számára egy rendkívül nyereséges vásárra, rendezvényre hasonlít. Olyan, mint az igen jó termőföld, s a cselekedetünk vetőmagját megöntöző tavaszi eső. Az uralkodó pompás, szakrális ünnepi rendezvényére hasonlít, ahol az ő szolgálatára, tiszteletére és hódolatára vonulnak fel az alattvalók. S mivel ez egészen bizonyosan ekképpen van, az isteniről való megfeledkezettségében a lélek arra lett kötelezve, hogy ne engedjen az olyan állati szükségletek, mint az evés és ivás, sem bármi más értelmetlen, önző érdek vagy vágy nyomásának, hanem ehelyett böjtöléssel kordában tartsa magát. Ennek folyományaként átmenetileg mintha kiszabadulna állati fogságából, angyali állapotba kerülne, s egy olyan, a túlvilágra vonatkozó adás-vételt kötne, mely időlegesen háttérbe szorítja a földi szükségleteket; vagy pedig egy olyan embernek az alakját venné fel, aki a túlvilági létért él, s testben láthatóvá vált szellemi státuszt tölt be. Az Isteni Változatlanság egyfajta tükrévé válik böjtölése által. Mert az áldott Ramadán bizony már ebben a világban, e rövid, átmeneti életben, egy örök, maradandó létszakaszt rejt magában, melynek elnyerése küldetésünk célja.

Egyetlen ramadán alatt egy nyolcvanesztendőnyi földi élet érdemére szert tehetünk. A Korán világosan kimondja, hogy az Elrendelés Éjszakája (laylatul-qadr) jobb, mint ezer hónap, mely e titoknak egyértelmű bizonyítéka.

Ahogyan egy fejedelem, uralkodásának ideje alatt évente vagy bizonyos alkalmakkal ünnepnapokat hirdettet ki és pompás ünnepélyt rendeztet, alattvalóit olyankor az általános törvényektől eltekintve kegyével tüntetheti ki (pl. általános amnesztiát hirdet); királyi őfenségében jelenik meg nyilvánosan, fogadja személyesen és megtiszteli uradalmának hű és érdemes polgárait jóakaratával és fenséges figyelmével.

A fentiekhez hasonlóan, a tizennyolcezer világ felett, örökkön-örökké uralkodó Mindenható Fenség ezen áldott ramadánban a tiszteletreméltó Koránt e tizennyolcezer világ számára uralkodói hirdetményként küldte el. Éppen ezért az Ő bölcsessége szerint egészen bizonyosan az, hogy ezt az áldott hónapot teljes joggal, egy isteni ünnepéllyé, az Úr vásárává, a lelkek összejövetelévé jelölje ki. S mivel a ramadán egy ilyen, Allahról megemlékező ünnepély, az embernek azért lett megparancsolva a böjtölés is, hogy bizonyos mértékig visszaszorítsa alacsonyabb rendű, állati igényeit.

A legteljesebb böjt azt jelenti, hogy nemcsak a gyomornak, hanem vele együtt az összes emberi szervnek és érzéknek is böjtölnie kell: a szemeknek, a füleknek, az ízlelésnek, de a szívnek, a képzeletnek és a gondolatoknak is. Egyszóval, minden tiltott, de minden hiábavaló dolgot is el kell kerülni, az összes szervet és érzéket a maga módján a szolgálat és az áhítat felé kell irányítani, és meg kell óvni a hazugságtól, rágalmazástól, durva, rossz szavaktól, a nyelvet a Korán olvasásában, folytonos recitálásában kell gyakoroltatni, Allah áldott neveit kell ismételgetni, Őt dicsőítjük, dicsérjük és magasztaljuk, áldást kérünk a Prófétára, s Allah bocsánatát kérjük; szemünket megőrizzük a nem megengedett dolgok látásától, s helyette tanulságos dolgok észrevételére irányítjuk; a fület elfordítjuk a rossz meghallásától, s a szép és valóságos beszédet: a Koránt hallgatjuk vele – mindezt magában foglalja a böjt. Mivel azonban a gyomor testünknek a legnagyobb „ipari létesítménye”, először azt kell leállítani, annak a „dolgozóit kell szabadságra küldeni”.

A ramadánnak a személyes emberi életre vonatkozó számos bölcsessége közül az egyik a következő: egy egészséges élet kialakításában az egyik leghatékonyabb gyógyító eszköz a testi-lelki diéta. Orvosi szempontból is árt magának az, aki ösztöneinek szabad folyást engedélyez, nem ismer mértéket, s a megengedettet nem képes a tiltottól megkülönböztetni. Az ilyen embernek idővel nehezére esik az, hogy megérezze a szív finom jelzéseit, s lelkét, szellemét kövesse. A benne lévő semmirekellő csavargók veszik át az irányítást, s az ember ösztöneit nem tudja már megfelelően kezelni. Az ösztönei kezébe kerül a gyeplő. Az ösztön a lovas, s az ember lesz a ló.

Ramadán hónapban a böjt segítségével egy fajta diétára szokik rá az ember. Aláveti magát az önmegtartóztatásnak, s megtanulja az engedelmességet. Megelőzi a betegségeket az által, hogy szegény, gyenge gyomrát nem teszi ki túlzott igénybevételnek, s nem tölti fel újra meg újra, holott még az nem ürült ki teljesen. Azáltal, hogy megtanulja az engedelmességet, a megengedettről való lemondást, a tiltottól távolságot tartást, képessé teszi magát az értelemből és a törvényből kinőtt parancsoknak való könnyebb engedelmességre. S ezáltal igyekszik lelki életét is a romlástól megóvni.

Ráadásul az emberiség túlnyomó részének éheznie kell. Az embernek szüksége van az éhségre és önmegtartóztatásra ahhoz, hogy megtanulja és gyakorolja a türelmet és a kitartást. Ramadán áldott idejében, amikor tizenöt vagy – ha a reggeliről (szahúr) is lemond az ember – akár huszonnégy órán át tart az éhség, a böjt egy igen kiváló iskolája a türelemnek és az önmegtartóztatásnak. Más szavakkal: a böjt a türelmetlenségnek és a kitartás hiányának ellenszere, mely kettő dolog az emberiség baját csak növeli.

Továbbá, a gyomor gyárában igen sok dolgozó, s egymással kapcsolatban lévő szerv is van. Hogy ha a lélek évente egy hónapra azok munkájától nem távolodhat el, akkor annak a gyárnak a munkásai, s szervei is kezdik elhanyagolni saját feladataik elvégzését, szolgálatukat és áhítatos tevékenységüket. S tovább folytatva elfoglaltságukat kényszermunkaként végzik. De a többi szervet a láthatatlan fogaskerekek nyikorgása, s a gyár bensejét kitöltő, fojtó gőzfelhő szintén összezavarja. Állandóan önmagukkal vannak elfoglalva, s egy időre magasabbrendű feladataikról is megfeledkeznek. Emiatt van az, hogy tökéletesedésük útján Allah kegyeltjei csupán a legszükségesebb táplálékot vették magukhoz.

Ramadán áldott havában, a böjt során az említett gyári munkások kezdik megérteni, hogy nem csupán a gyár miatt léteznek. Ez utóbbi alantasabb örömei helyett a böjti időszakban a többi szerv is kezdi megtapasztalni a szellemek és az angyalok örömeit. S pillantásuk állhatatosan erre irányul. Ezáltal magyarázható, hogy ramadánban a megvilágosodás többszörösen sokféle fokozatát, s a szellemi örömök bőségét tapasztalják meg a hívők, s mindezt lelki fejlettségük fokozatának megfelelően teszik. Az ember összes benső és külső érzéke és ereje, szíve, értelme és érzelme, a szellem titokzatos, kifinomult benső energiái ezen áldott hónapban a böjt által mind felszabadulnak, kibontakoznak, s megáldatnak. Miközben az üres gyomor fájdalmában sír, a lelket tiszta, benső öröm tölti meg.

Az én beképzelt önhatalmúságának közvetlen rombolását, valamint elégtelenségét beismerő szolgálattételét és áhítatos cselekedeteit tekintve az áldott ramadán hónap böjtjének számos bölcsessége közül az egyik:

Az „én” önmagától nem hajlandó elismerni az Urát. Zsarnoki fáraóként saját uralmát akarja megvalósítani, s bármennyi kínnak is van kitéve, e sajátosságát végig meg akarja tartani. Az éhezés azonban megtöri ezen alapvető hajlamát. Ramadán áldott havában tehát közvetlen csapás éri az önösség frontvonalát. Gyengesége, elégtelensége és tehetetlensége a felszínre kerül, s tudatosul benne, hogy áhítatos szolgálója az Úrnak.

A prófétai hagyományban a következő hadísszal találkozunk:

A fenséges Allah megkérdezte az önös éntől: „Ki vagyok én, s ki vagy te?” Amaz ezt válaszolta: „Én, én vagyok, Te pedig Te vagy!” Allah erre büntetéssel sújtotta, s a Pokolba vetette. Később ismét feltette neki ugyanezt a kérdést, s az újra csak ezt felelte: „Én, én vagyok, Te pedig Te vagy!” Bármivel is büntette őt az Úr, amaz csak nem engedett. Végül, éhezésre késztette az önös ént, s amikor ugyanezt a kérdést feltette, amaz már másként válaszolt: „Te, az én könyörületes Uram vagy. Én pedig a Te tehetetlen szolgád.”

„Dicsőség Allahnak, a hatalom Urának. Felette áll Ő mindannak, amit Róla mondanak. Béke legyen a küldöttel, hála és dicsőség Allahnak, a világok Urának! Ámin!” (37:180-182)