MŰVÉSZET - Bagdad, a Béke Városa

Behunyom a szemem, és egy képzeletbeli utazáson veszek részt, ahová magammal invitálok mindenkit. Az út messzi földre szól, az Ezeregyéjszaka legszebb meséinek helyszínére, a távoli Bagdadba. Mivel képzeltbeli az utazásunk, így időben is rugaszkodjunk el, hiszen manapság senki sem szeretne Bagdadba utazni, még csak képzeletben sem.

A város nevének hallatán nem dicsőséges fénykora jut eszünkbe, és az, hogy mennyit köszönhet a nyugati világ annak a felhalmozott és megőrzött, majd továbbfejlesztett tudományos munkának, melyek a Bagdadban tevékenykedő középkori tudósok által maradhattak csak fenn.

A 7. és 8. században megszületett, és lassan megváltoztatta a világot az iszlám. Mindössze egy évszázad alatt, az iszlám világ területe akkorát nőtt, hogy határai a mai Spanyolországtól Indiáig húzódtak. Közel egy évre volt szüksége annak, aki el akart utazni az egyik végéből a másikba. E mesés birodalom szíve pedig Bagdad volt.

A város alapítása 1250 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a második abbászida kalifa, al-Manszúr arra az elhatározásra jutott, hogy egy új fővárost hoz létre a Tigris folyó partján. Az omajjádok idején az iszlám világ központja Damaszkusz volt, az abbaszidák hatalomátvétele után került át az irányítás központja a mai Irak területére, arra a földre, ahol már korábban is nagymúltú civilizációk (Mezopotámia, Babilon, Asszír birodalom) hagyták ott emlékeiket az utókor számára.

Al-Manszúr tökéletes várost álmodott meg, ezért már a helyszín kiválasztása sem lehetett véletlenszerű. Az ideális helyet keresvén a város számára, maga a kalifa is végighajózott a Tigris folyón Moszulig, majd vissza délre. Döntése előtt meghallgatta a nesztoriánus szerzetesek tanácsait is, akik már jóval a muszlimok érkezése előtt ezen a területen éltek. Végül egy kicsiny perzsa falura esett a választása a folyó parton, melynek Bagdad volt a neve. Az új főváros e falu nevét őrzi, annak ellenére, hogy hivatalosan új nevet adtak neki, Madinatusz-Szalám, vagyis a Béke városa, végül mégis a Bagdad név várt használatossá, ezzel együtt ismertté.

Habár az eredeti, al-Manszúr tervei szerint készült városból gyakorlatilag semmi nem maradt fenn (mivel vályogtéglákat használtak, az új város pedig a korábbi romjaira épült), a korabeli leírásokból tudjuk, hogy az építkezés az iszlám világ legnagyobb szabású projektje volt. A történetírók hűen leírták a várost, így képet kapunk arról, milyen is lehetett.

A tervek szerint a város szabályos kör alakú volt, melyet al-Manszúr szigorú felügyelete mellett jelölték ki úgy, hogy hamut szórtak a földre. E tökéletes kör alakkal tisztelgett a geometria atyjának, a görög Euklidésznek. Az első kijelölés után még egyszer végigmentek a vonalon, és felgyújtották a vonal mentét, végérvényesen megadva ezzel a város falainak határait az építkezés megkezdése előtt.

762. július 30-án elkezdődött maga az építkezés, miután az uralkodó csillagászai kijelentették, ez a legmegfelelőbb időpont a kezdésre.

A város négy év alatt készült el, a nagyszámú munkaerőnek köszönhetően. Körülbelül 100.000 ember: építészek, mérnökök, jogászok, felügyelők, ácsok, kovácsok és hétköznapi munkások érkeztek az egész Abbaszida Birodalomból, hogy részt vegyenek e nagyszabású építkezésen. A várost kettős fal és mély vizesárok vette körül. A belső fal magasabb volt, mint a külső. A külső falakon egymástól egyenlő távolságra négy, régi városokból származó vaskapu állt, ezek bármelyikén belépve egyenes út vezetett a város szívébe. A Kúfa kapun délnyugatról, a Baszra kapun délkeletről, a Damaszkusz kapun északnyugatról, a Khorasan kapun pedig északkeletről lehetett a városba lépni. Ez utóbbi kapu feküdt a Tigris folyón keresztül ívelő „kezdetleges” hídhoz közel. Az első vasból készült hidat a britek fektették le a 20. században.

A kapuk között 28-28 torony állt, tetejükről pazar kilátás a városra, a kapukon kívül lévő smaragdzöld pálmaligetekre és a Tigris folyó lágy hullámaira. A Khorasan kapu tetején állt egy fogadóterem, mely a korabeli írások szerint al-Manszúr egyik kedvenc helye volt, délutánonként ide szeretett visszavonulni.

A város átmérője közel 3 km volt, a külső falakon lévő kapuktól egyenes út futott a város központja felé. Az utakon végig a boltíves árkádok alatt boltok és üzletek sokasága sorakozott, és kereskedők kínálták portékáikat a járókelőknek. A főutakról kis mellékutak nyíltak, lakóházakkal, kis terekkel. A lakosság többsége a külső és a belső fal közötti területen élt. A belső fal utáni részen álltak a paloták a kalifa gyermekei és családtagjai számára; a szolgálók szintén ezen a részen éltek, de itt álltak az uralkodó kényelmét szolgáló további épületek is, mint például a konyha.

A középpontban csak két épület állt, al-Manszúr hatalmas palotája és a Nagymecset, amely Bagdadban az első mecset volt. A palota legszembetűnőbb pontja a zöld kupola lehetett tetején egy bronz lovasszoborral, kezében lándzsával. A legenda szerint a szobor úgy forgott, mint egy szélkakas, és mindig arra felé tekintett ahonnan az ellenség jött.

A négy év alatt felépült, mérnöki pontossággal megtervezett városban nemcsak a hétköznapi élet, hanem a tudományos munka is virágzásnak indult. A 9. században élő, arab geográfus és történész, Yaqubi, azt írja az Országok könyve című művében, hogy a Tigris és az Eufrátesz közelsége adta lehetőségek és a világ tudósai által, Bagdad „a világegyetem kereszteződése.”

Elmondhatjuk, hogy Bagdadot a tudósok tették naggyá, a város ugyanis mágnesként vonzotta őket a világ minden részéről. A birodalom nagysága miatt a vezetőknek a legjobb szakemberekre volt szükségük, hogy például a logisztikát megszervezzék. A legjobb tudás megszerzéséért pedig sokat tettek. Tudósaikat elküldték a birodalom utolsó szegletébe is, hogy összegyűjtsék a tudást és az ókori iratokat. Keresztény kollégáikkal ellentétben a muszlim tudósok nem éreztek leküzdhetetlen akadályt a hitük és a természet világát kormányzó törvények között. Ők befogadták, sőt később tovább is fejlesztették Arisztotelész és Platón tanításait is, melyeket a keresztény egyház istentelennek nyilvánított. Összegyűjtötték más civilizációk tudományos eredményeit, érdeklődve fordultak minden új felé. Talán vannak, akik szerint túlzás, de a reneszánsz - mondhatni - Bagdadban kezdődött.

A várost a történelem során többször lerombolták, lakóit lemészárolták. 1258-ban a mongolok forgatták fel az életet a városban, amikor is a lakosok megölése mellett a tudományos műveket sem kímélték. Történetírók szerint a mongolok támadásakor a Tigris vizének a színe sötétre változott a sok tintától, ami a könyvekből mosódott ki, valamint az áldozatok vérétől. Később Timur Lenk sem kímélte a Béke városát. Azt mondják, katonáit csak akkor engedte hazatérni a város ostroma után, ha bemutatta legalább két ember levágott fejét.

Al-Manszúr kerek városának utolsó nyomait az 1870-es években bontották el, amikor Irak az Oszmán Birodalom része volt, és Midhat pasa - mint helyi kormányzó - a város modernizálása jegyében a még megmaradt eredeti falakat ledöntette.

A város egyik különös érdekessége, hogy a központi rész a kezdetektől elzárt terület volt a helyi lakosok előtt, ma ugyanúgy van a városnak egy zárt része, amely gyakorlatilag város a városban. Ez a híres Green Zone (Zöld Zóna), ahol a legfontosabb minisztériumi épületek, Szaddam Husszein idejében az ő és családtagjai palotái álltak. A város ezen része, ma teljesen le van zárva a helyiek előtt, csak az ott dolgozó hivatalnokok, politikusok és külföldiek tartózkodhatnak a területen. Az amerikaiak 2003-as offenzívája óta a városban jelenlévő USA-ból érkező katonák és hivatalnokok száma több mint 10.000 főre nőtt, akik a Green Zone-ban élnek és dolgoznak.

A város ma is életben van, de lakói sokat szenvedtek, és úgy tűnik, a várt nyugalom még nem érkezett meg a Béke városába.

Hegedüs Adrienn