KULTÚRA – Az afgán költő- és írőnők rejtett élete
Afganisztánban nőnek lenni nem egyszerű. Még olyan helyeken is, ahol nincs közvetlen háborús veszély, a nők és a férfiak nem rendelkeznek ugyanazokkal a jogokkal. De a törzsi területeken vagy ahol a tálibok vannak hatalmon, még sokkal rosszabb. Nem ritka a becsületgyilkosság, a gyermekházasság, és rendszeresek a támadások az iskolába járó lányok ellen.
Az Afghan Women Writing Project Zarmína emlékére született, akit hét gyermek édesanyjaként végeztek ki a tálibok 1999-ben, azzal vádolva őt, hogy megölte a férjét. A kivégzésről készült videót látta a projekt kigondolója, Masha Hamilton, akiben az ötlött fel, hogy vajon Zarmína tette vajon valóban bűntett-e vagy a hatalmas bátorság tette. Ekkor jutott el a tudatáig, hogy nemcsak a nőket rejtik el a burka alá, hanem a személyes történeteiket is; miután elkezdett Afganisztánról tanulni és információkat gyűjteni, egyre inkább meggyőződött arról, hogy ezeknek a nőknek a hangja csak a férfiakon keresztül hallható. Kétszer járt Afganisztánban, ahol a női börtönök rabjaitól kezdve az ópiumtermesztő családvezető matriankáig sokféle nővel beszélt. A projekt végül 2009-ben indult, amikor a tálibok ismét megerősödtek a térségben.
Az oldal célja, hogy afgán nők elmondhassák saját történetüket a saját hangjukon. A történetek elmondása során bátorságra kapnak, és nő az önbizalmuk. Ugyanakkor a projekt elősegíti a nők internetes kultúrájának fejlődését és a nyelvtudásukat is. Eddig kb. 500 történetet és verset publikáltak, könyveik jelentek meg.
Egy másik projekt keretén belül a Mirman Baheer Női Irodalmi Társaság tagjai titkos gyűléseket tartanak Kandahár városában, a talibánok szellemi központjában. Az egyetemi diákok szerelmes versei az országban uralkodó káosz és elnyomás elleni szellemi gyújtóbombák, amelyek szembeszegülnek a gyerekházasságokkal és a becsületgyilkosságokkal. A lányok landay nevezetű tradicionális versformában legtöbbször a romantikus szerelemről írnak, amiben megjelenik a szexualitás, a házasság problémája és a szív fájdalma is, ami igen erős szembeszegülésnek számít a hagyományokkal szemben egy olyan társadalomban, ahol a nemi szegregációt szigorúan kezelik és megkövetelik.
„Ki fog feleségül venni egy nőt, aki szerelmes verseket ír?” – idézi anyját Nadia, akit eltiltottak attól, hogy a költői társaságba járjon. „Az emberek azonnal elítélnek egy olyan nőt, aki szerelmes verseket ír, mert úgy gondolják, hogy bizonyára egy olyan nő, aki elvesztette az erkölcseit.”
Az ülések heti időpontjai szóban terjednek, de sokszor segít a mobiltelefonos kapcsolattartás is az összejövetelek szervezésében.
Egyedülálló nők, háziasszonyok jelennek meg ezeken az alkalmakon, kockáztatva a súlyos, akár halállal járó büntetést. Többen elhozzák kistestvéreiket is, mert ők szolgálnak számukra alibi gyanánt.
A szervezeten keresztül bepillantást nyerhetünk a pastu nők rejtett életébe, ahol lehetőségük nyílik kigúnyolni a patriarchális társadalom erkölcseit. „A landayok a pastu nők kék burkája alól megszólaló néma szelleme: a fájdalom, a szerelem, a gyűlölet, szembenállás könnyed stílusú megfogalmazásai” – mondja Eliza Griswold, az „I am the Beggar of the World: Landays from Contemporary Afghanistan” (A világ koldusa vagyok: Landay-költők a kortárs Afganisztánból) című kötet szerzője. „Az évezredes hagyományokkal bíró népi versforma bemutatja és megmagyarázza a kívülállók számára ennek a kultúrának a belső világát, amit egyébként nagyon nehéz lenne felfedezni.
De a nemi egyenlőség továbbra is csak egy távoli álom a mindent átható konzervatív szemlélet mellett, mely a nőket úgy minősíti, hogy ők náqiszul-aqal (vagyis intellektuálisan gyengébbek a férfiaknál) és úgy tartja, hogy a nők hangját ki kell tiltani a publikus terekről. +Az erkölcs védelmezői az afgán társadalomban azt hiszik, hogy a férfiak becsületét csak úgy lehet megvédeni, ha a nőket elzárják, hogy senki ne láthassa és hallhassa őket” – mondja az író és költő, Wahíd Waraszta. „A nők, akik kimernek állni verseket szavalni, azt kockáztatják, hogy prostituáltaknak titulálják őket.”
2010-ben egy Rahila néven író tinédzser költőlányt a fivérei lelepleztek, miközben a Mirman Baheer mobilvonalán olvasott fel egy szerelmes verset költőtársainak. Amikor a fiúk meghallották, azt hitték egy férfival beszél, ezért durva veszekedés tört ki a testvérek között. Mindezekután a lány öngyilkosságot követett el, és felgyújtotta magát, később meghalt a kórházban. A költőnők társasága saját mártírjaként tiszteli a lányt, akit eredetileg szintén Zarminának hívtak.
„Olyan országban élünk, ahol megölik azt, aki a szerelmet ünnepli” – mondta Pakeza Arzo, a Mirman Baheer koordinátora, aki ismeretlen szerzőktől származó landay-okat dolgoz fel műveiben.
A Kabulban tartott ülések nyilvánosak, csak a konzervatív területeken, mint pl. Kandahár és Helmand kell titokban tartani az összejöveteleket. Kabulban a szervezet eseményére egyetemi professzorok, jogászok és törvényalkotók, újságírók járnak el. A kandahári költőnők azonban állandó rettegésben kell, hogy éljenek, nehogy elfogják őket, ha egy tag többé nem tud részt venni a gyűléseken, mindig attól félnek, hogy erőszakkal férjhez adták vagy megölték.
Gyöngyösi Csilla, iszlámkutató – Kármán Marianna, afrikanista, iszlámkutató
Forrás:
http://awwproject.org/
http://
Afganisztánban nőnek lenni nem egyszerű. Még olyan helyeken is, ahol nincs közvetlen háborús veszély, a nők és a férfiak nem rendelkeznek ugyanazokkal a jogokkal. De a törzsi területeken vagy ahol a tálibok vannak hatalmon, még sokkal rosszabb. Nem ritka a becsületgyilkosság, a gyermekházasság, és rendszeresek a támadások az iskolába járó lányok ellen.
Az Afghan Women Writing Project Zarmína emlékére született, akit hét gyermek édesanyjaként végeztek ki a tálibok 1999-ben, azzal vádolva őt, hogy megölte a férjét. A kivégzésről készült videót látta a projekt kigondolója, Masha Hamilton, akiben az ötlött fel, hogy vajon Zarmína tette vajon valóban bűntett-e vagy a hatalmas bátorság tette. Ekkor jutott el a tudatáig, hogy nemcsak a nőket rejtik el a burka alá, hanem a személyes történeteiket is; miután elkezdett Afganisztánról tanulni és információkat gyűjteni, egyre inkább meggyőződött arról, hogy ezeknek a nőknek a hangja csak a férfiakon keresztül hallható. Kétszer járt Afganisztánban, ahol a női börtönök rabjaitól kezdve az ópiumtermesztő családvezető matriankáig sokféle nővel beszélt. A projekt végül 2009-ben indult, amikor a tálibok ismét megerősödtek a térségben.
Az oldal célja, hogy afgán nők elmondhassák saját történetüket a saját hangjukon. A történetek elmondása során bátorságra kapnak, és nő az önbizalmuk. Ugyanakkor a projekt elősegíti a nők internetes kultúrájának fejlődését és a nyelvtudásukat is. Eddig kb. 500 történetet és verset publikáltak, könyveik jelentek meg.
Egy másik projekt keretén belül a Mirman Baheer Női Irodalmi Társaság tagjai titkos gyűléseket tartanak Kandahár városában, a talibánok szellemi központjában. Az egyetemi diákok szerelmes versei az országban uralkodó káosz és elnyomás elleni szellemi gyújtóbombák, amelyek szembeszegülnek a gyerekházasságokkal és a becsületgyilkosságokkal. A lányok landay nevezetű tradicionális versformában legtöbbször a romantikus szerelemről írnak, amiben megjelenik a szexualitás, a házasság problémája és a szív fájdalma is, ami igen erős szembeszegülésnek számít a hagyományokkal szemben egy olyan társadalomban, ahol a nemi szegregációt szigorúan kezelik és megkövetelik.
„Ki fog feleségül venni egy nőt, aki szerelmes verseket ír?” – idézi anyját Nadia, akit eltiltottak attól, hogy a költői társaságba járjon. „Az emberek azonnal elítélnek egy olyan nőt, aki szerelmes verseket ír, mert úgy gondolják, hogy bizonyára egy olyan nő, aki elvesztette az erkölcseit.”
Az ülések heti időpontjai szóban terjednek, de sokszor segít a mobiltelefonos kapcsolattartás is az összejövetelek szervezésében.
Egyedülálló nők, háziasszonyok jelennek meg ezeken az alkalmakon, kockáztatva a súlyos, akár halállal járó büntetést. Többen elhozzák kistestvéreiket is, mert ők szolgálnak számukra alibi gyanánt.
A szervezeten keresztül bepillantást nyerhetünk a pastu nők rejtett életébe, ahol lehetőségük nyílik kigúnyolni a patriarchális társadalom erkölcseit. „A landayok a pastu nők kék burkája alól megszólaló néma szelleme: a fájdalom, a szerelem, a gyűlölet, szembenállás könnyed stílusú megfogalmazásai” – mondja Eliza Griswold, az „I am the Beggar of the World: Landays from Contemporary Afghanistan” (A világ koldusa vagyok: Landay-költők a kortárs Afganisztánból) című kötet szerzője. „Az évezredes hagyományokkal bíró népi versforma bemutatja és megmagyarázza a kívülállók számára ennek a kultúrának a belső világát, amit egyébként nagyon nehéz lenne felfedezni.
De a nemi egyenlőség továbbra is csak egy távoli álom a mindent átható konzervatív szemlélet mellett, mely a nőket úgy minősíti, hogy ők náqiszul-aqal (vagyis intellektuálisan gyengébbek a férfiaknál) és úgy tartja, hogy a nők hangját ki kell tiltani a publikus terekről. +Az erkölcs védelmezői az afgán társadalomban azt hiszik, hogy a férfiak becsületét csak úgy lehet megvédeni, ha a nőket elzárják, hogy senki ne láthassa és hallhassa őket” – mondja az író és költő, Wahíd Waraszta. „A nők, akik kimernek állni verseket szavalni, azt kockáztatják, hogy prostituáltaknak titulálják őket.”
2010-ben egy Rahila néven író tinédzser költőlányt a fivérei lelepleztek, miközben a Mirman Baheer mobilvonalán olvasott fel egy szerelmes verset költőtársainak. Amikor a fiúk meghallották, azt hitték egy férfival beszél, ezért durva veszekedés tört ki a testvérek között. Mindezekután a lány öngyilkosságot követett el, és felgyújtotta magát, később meghalt a kórházban. A költőnők társasága saját mártírjaként tiszteli a lányt, akit eredetileg szintén Zarminának hívtak.
„Olyan országban élünk, ahol megölik azt, aki a szerelmet ünnepli” – mondta Pakeza Arzo, a Mirman Baheer koordinátora, aki ismeretlen szerzőktől származó landay-okat dolgoz fel műveiben.
A Kabulban tartott ülések nyilvánosak, csak a konzervatív területeken, mint pl. Kandahár és Helmand kell titokban tartani az összejöveteleket. Kabulban a szervezet eseményére egyetemi professzorok, jogászok és törvényalkotók, újságírók járnak el. A kandahári költőnők azonban állandó rettegésben kell, hogy éljenek, nehogy elfogják őket, ha egy tag többé nem tud részt venni a gyűléseken, mindig attól félnek, hogy erőszakkal férjhez adták vagy megölték.
Gyöngyösi Csilla, iszlámkutató – Kármán Marianna, afrikanista, iszlámkutató
Forrás:
http://awwproject.org/
http://
