ISZLÁM és TÁRSADALOM - Saría-bíróságok a nyugati világban
Szinte közhelynek számít, hogy az európai és észak-amerikai muszlim közösségekből párhuzamos társadalmak alakulnak ki, amelynek legeklatánsabb példája a saját igazságszolgáltatási rendszer, az ún. saría-bíróságok létrejötte és működése. Ezen intézmények hatásairól, veszélyeiről, esetleges funkcióikról és arról, hogy beilleszthetők-e a nyugati jogrendszerbe, élénk diskurzus folyik, ugyanakkor nem mindig tisztázott, hogy tulajdonképpen mit is értünk e fogalom alatt.
Az angolszász jogrendszerekben nagy hagyománya van az arbitrátori, békéltető testületeknek. Ezen országokban a kereskedelmi, üzleti ügyeken kívül az arbitrátori testületek hatásköre kiterjed más, polgárjogi ügyekre is, így például a családjogra vonatkozóan is. Ezen arbitrátori testületek egy része nem feltétlenül adott jogi területen, hanem adott esetben egy-egy vallás vagy népcsoport hagyományait, szokásjogát is figyelembe vevő testületként működik. Saját békéltető testületet tartanak fenn különböző őslakos népek, de van kifejezetten a halacha előírásai alapján működő zsidó arbitrációs testület is mind Észak-Amerikában, mind az Egyesült Királyságban.
E társaságok között jelentek meg a muszlimok számára szolgáltatásokat nyújtó, de a helyi arbitrátori testületek működését szabályozó törvények szerint működő békéltető szervezetek, mint például a Muslim Arbitration Tribunal (http://www.matribunal.com/).
E törvény által szabályozott arbitrációs fórumok jellemzője, hogy állásfoglalásaikat az adott ország jogrendszere és az iszlám jog összehangolásával hozzák, a döntéshozásban mindenképpen részt vesz egy állami jogszabályok területén jártas személy. E szervezetek ügymenete jellemzően jól dokumentált, ilyen módon döntvényeiket, illetve az eljárás során született dokumentumokat (tanúvallomások, bizonyítékok) az esetleges későbbi bírósági szakaszban a bíróságok is figyelembe veszik, a procedúrában résztvevők pedig hivatalból tájékoztatást kapnak a jogi lehetőségeiket illetően.
Ezek mellett a közbeszéd által saría-bíróságoknak titulált, de a valóságban klasszikus arbitrációs testületként működő intézmények mellett azonban működik egy állami törvények által nem szabályozott "szürke zóna" is, amely ugyanakkor jogszolgáltatást végez muszlimok számára.
Ezek a különböző "bíróságok", "tanácsok" közös jellemzője, hogy az európai jog tekintetében nincsen tulajdonképpeni szerepük, jogérvényes döntéseket nem hozhatnak, ugyanakkor egyes közösségek tagjait érintően mégis erős informális befolyást gyakorolnak. Szerepüket az is erősíti, hogy az európai jogrendszerek az iszlám világban előforduló gyakorlatokkal kapcsolatban sok esetben nem csak az iszlám hagyományoktól különböző szabályokat írnak elő, de egyszerűen inadekvátak, nem tudnak érdemben mit kezdeni személyek között fennálló kapcsolatokkal.
Csak egy példaként említhető a többnejűség vagy az időszakos házasság kérdése; az európai jog tiltja a bigámiát, ugyanakkor - mivel nem ismeri az egyházi házasságot - a muszlim közösségekben megkötött második, harmadik házasságokat nem szankcionálja. Ez viszont azt is jelenti, hogy a második, harmadik feleség, mint házastárs és gyermekei tulajdonképpen kikerülnek a jog védelme alól. Hiába kötnek ugyanis az iszlám házasság megkötésekor érvényes szerződést (például a válás esetén a nő számára járó utólagos hozomány mértékéről), az a legtöbb európai ország joggyakorlata szempontjából semmis.
Bár az európai sajtóban elsődlegesen az a narratíva jelenik meg, hogy ezen intézmények alapvetően a muszlim közösségek patriarchális jellegét erősítik, és a nőket számos kérdésben hátrányos helyzetbe hozzák, a gyakorlat azt mutatja, hogy a számos ilyen testület kialakulásának fő mozgatórugója éppen az volt, hogy ezen exlex állapotok miatt jogfosztott és kiszolgáltatott helyzetben lévő nők számára legalább a legalapvetőbb védelmet biztosítsa.
Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a nők másodrendű szerepét firtató narratíva teljes egészében hamis lenne. Ezek a gyakorlati igények miatt létrejövő saría-testületek meglehetősen esetlegesen alakulnak ki, befolyásukat és tekintélyüket informális úton, esetleg egy mecset vagy egy zárt etnikai közösség belső elismertsége alapján nyerik. E szervezetek döntési mechanizmusát erőteljesen befolyásolja, hogy milyen iszlám jogértelmezési iskolát követnek, illetve nem másodlagos az etnikai háttérrel hozott szokásjog befolyása sem. Az általuk nyújtott szolgáltatások színvonala és a működési elveik éppen ezért nagy változatosságot mutatnak. Sok helyen mecsetekben, iszlám közösségekben működő állandó vagy ad hoc szervezetekként tevékenykednek, de adott esetben csak egy helyi közösségben tekintélyként elismert személy vállalja a "kádi" szerepét a garázs végében berendezett helységben.
Az intézmények működése sokszor csak részlegesen dokumentált vagy teljesen informális, az "ítéleteket" hozó szereplőknek pedig sok esetben nemcsak az adott államjogban nem járatosak, de előfordul, hogy az iszlám jogot és hagyományokat illetően sincsen adekvát végzettségük.
Ennek megfelelően az eljárások menete, a döntések tartalma is sok esetben esetleges, egy-egy kényesebb helyzetben (pl. családon belüli erőszak családjogi következményei esetében) kifejezett kockázatokkal jár. Az, hogy a közösség tagjaira milyen mértékű nyomás nehezedik a döntvények elfogadása kapcsán, az változó, ugyanakkor egyes családjogi esetekben - különösen, ha az adott esetben szülői nyomásgyakorlással párosul, sokszor erősebbnek bizonyulhat a tényleges állami jognál. Persze evvel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az informális nyomásgyakorlás ilyen bíróságként működő szervektől függetlenül is megvalósulhat.
Káldos János, szociológus
