Napi Iszlám

Boltoni Muszlim Leányiskola

2016. február 09. - Napi Iszlám

A muszlimok nem taníttatják a lányaikat, elnyomják őket, a nők nem tanulják meg az ország nyelvét, csak gyerekszülésre jók, a muszlim nőket fel kell szabadítani - közismert kommunikációs toposzok ezek, amelyeket a média és a politikusok, mint például David Cameron is használnak az európai muszlimokkal kapcsolatban. A következőkben egy ellenpéldáról írunk.

A Bolton Muslim Girls' School (Boltoni Muszlim Leányiskola) lett az egyetlen Londonon kívüli angol középiskola, amely az érettségi eredmények ranglistáján az első tíz közé került; olyan iskolákkal összehasonlítva pedig, melyek tanulóinak legalább 30 százaléka hátrányos helyzetű, az előkelő harmadik helyen végzett.
Maga az iskolaépület nem dicsekedhet sok hívsággal - osztálytermei és folyosói szűkek, tornaterme alulfelszerelt, és még saját konyhája sincs - a diákok és pedagógusok munkája azonban elismerésre méltó. 2015-ben a tanulók 83 százaléka szerzett dicséretes érettségi vizsgaeredményt legalább öt tantárgyból, köztük matematikából és angolból, míg a középiskolák átlaga Boltonban 57 százalék, Londonban pedig 52 és 73 százalék közt mozog.

Az igazgató, Idrish Patel szerint az intézmény teljesítménye részben annak köszönhető, hogy megbecsüli tanárait, és elősegíti, hogy megfelelő egyensúlyt tudjanak tartani a munkájuk és a magánéletük közt. Az iskola korán, 8:15-kor kezdődik (máshol ez 8:50), pénteken viszont délben befejeződik a tanítás, így a hétvégi pihenés két és fél napra nyúlik.

Patel ezen kívül fontosnak tartja a hatékony adatelemzést, aminek segítségével megállapítják, melyik diáknak pontosan milyen támogatásra van szüksége, hogy képességeihez mérten a legjobban tudjon teljesíteni. A lemaradó diákokat egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokon, személyre szabott feladatokkal zárkóztatják fel, az óraterveket pedig a tanárok mindig az adott osztály szükségletei köré építik.

Az érettségi vizsgákat a diákoknak lehetősége van már a 9. évfolyamban elkezdeni, hogy ne az utolsó évben kelljen minden tantárgyra felkészülniük, ám a vizsgákra való felkészülés előtt a tantervben mindig időt szánnak az adott tantárgy megértéséhez szükséges alapismeretek és készségek elsajátítására.

Patel szerint a sikerekhez nagyban hozzájárul a szülők együttműködése és tanuláshoz való pozitív hozzáállása, valamint a tanárok nyitottsága a szülők felé.

Sabiq Eszter Fatima

A bejegyzés trackback címe:

https://napiiszlam.blog.hu/api/trackback/id/tr728373278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása